18. fejezet/ 1. rész

Sziasztok! :)
Tudom rengeteg késéssel, de itt a következő. Legközelebb már csak a nyári szünet alatt kaptok, ne haragudjatok.

Jó olvasást!

Puszi! :)

18. fejezet/ 1. rész

Amint kilépett kifújta a levegőt. Annabeth kint várta. Talán tévedett és nem ment be?
- Hogy vagy? – kérdezte a lány.
- Megvagyok. – rántotta meg a vállát.
- Köszönöm. – lépett ki Grace is. – Tanulságos volt.
- Bevallotta, hogy gyilkolt. Ez jó, nem? – kérdezett rá a fiú.
- Igen, - egy pillanatra Annabethre nézett, majd újra megszólalt. – te viszont hazudtál nekem Chan Doo.
- Hogy érti?
- Drogoztál előző nap, amikor behoztunk, és azt mondtad sose próbálnád ki. – halkította le a hangját Grace, mert nem messze tőlük két másik rendőr beszélt.
- Azt mondtam, önként nem próbálnám ki. – választ a fiú nyugodtan. – Letartóztat?
- Nem, elengedlek. De ne lássalak bent többet. – azzal ott hagyta őket.

Chan Doo megfogta Annabeth kezét és kihúzta a rendőrségről.
- Nem kellett volna idejönnünk. – mondta Annabeth, amint kiértek. – Mivel zaklatott így fel Fred?
- Nem kell a színjáték Annabeth. – emelte fel a hangját mérgesen a fiú. – Tudom, hogy bent voltál.
- Én… - védekezni próbált, de rájött, hogy hiába Chan Doo átlát rajta, bármit is mond. – Sajnálom.
- Igaza van Frednek? Nem bízol bennem? – lépett közelebb a fiú. A pillantása fogva tartotta Annabethét. Fájt a szíve, mert fájdalmat okozott a fiúnak.
- Csak kíváncsi voltam. – suttogta. – De nem mondott semmi olyat, amit ne tudtam volna. Ne haragudj, kérlek. – érezte, hogy könnyek gyűlnek a szemébe.
- Nem haragszom. – simított végig a lány arcán. Az egyik könnycsepp kibuggyant, és végig szántotta a bőrét. Chan Doo óvatosan letörölte, majd megcsókolta.
Először csak gyengéden nyomta ajkaira az övéit. Majd a szelíd nyomás alatt szétnyíltak a lány ajkai, és elmélyítették a csókjukat. Nem tartott sokáig, de arra elég volt, hogy Annabeth tudja minden rendben köztük.

Hirtelen nagyon fáradtnak érezte magát. Már a visszaúton majdnem elaludt a fiú karjaiban. De most fenn a szobában még jobban rátelepedett a fáradtság. Az ágyon feküdtek, a fejét a fiú mellkasára hajtotta. Chan Doo átölelte a vállát a jobb kezével, és gyengéden a hajával játszadozott. Egy darabig figyelte mozdulatait, majd szép lassan lecsukódott a szeme.
Elmerült az álmok világában, színek kavalkádja, megélt pillanatok képei nyomultak a szeme elé. Volt köztük boldog, és szomorú egyaránt. Volt olyan, amit csak elképzelt, meg sosem történt. Először boldog volt, majd nyugtalan lett, aztán meg egyenesen ijesztő.
Arra ébredt, hogy szólítgatják. Hánykolódott, de alig tudott mozogni, és sírt. Kinyitotta a szemét. Chan Doo fekete szemei fürkészték az arcát. Lefogta a két kezét, és ő szólongatta.
- Jól vagy? – kérdezte, és magához húzta.
- Igen, csak egy rémálom volt. – suttogta. Szipogva törölte le a könnyeit.
- Először még olyan szépen mosolyogtál álmodban, a nevemet mondta, utána valami megváltozott. – mesélte a fiú. – Hirtelen kapálódzni kezdtél, és sírni. Sajnálom, hogy lefogtalak, csak nem akartam, hogy kárt tegyél magadban.
- Semmi baj. – suttogta a lány. De inkább magát nyugtatta nem Chan Doot.
- Mit álmodtál? – kérdezte halkan, miközben az ölébe ültette Annabetht.
- Azt, hogy… - nyelt egyet, érezte, hogy újra könnyek szöknek a szemébe. – hogy, Fred lelő téged.
- Édesem… - suttogta Chan Doo, és végig simított az arcán, majd a nyakába csókolt. – Nem kell féltened. Rendben? Csak a szája nagy, és amúgy is lecsukják évekre.
- Nem kellett volna hergelned, hagynod kellett volna hagy mondja, amit akar. Most nem lenne pipa. – mondta még mindig sírós hangon.
- Amúgy is mérges lenne rám. – válaszolt Chan Doo, majd felállt az ágyról. Idegesen a hajába túrt.
- Talán. De lehet, hogy elégedett lenne, és békén hagyna. De hát a büszkeséged nem engedte. – emelte fel a hangját.
- Veszekedni akarsz? – fordult felé Chan Doo.
- Nem, csak azt akarom, hogy tud, szerintem hibáztál, és féltelek. – suttogta rekedten.
- Higgy nekem, kérlek. – ült vissza mellé az ágyra. Annabeth átölelte, és szorosan hozzábújt. Nem zargatta tovább ezzel a témával. Nem látta értelmét.

Új profil+novella

Sziasztok! :)
Nem frissel jöttem, csak egy közérdekű közleménnyel. Szóval megváltoztattam az e-mail címem, és így nagyjából minden borult. Új profilom van, szóval ne lepődjetek meg, ha új olvasótok lesz az én nevemmel, ami jelenleg így szerepel: Szilvi *-*. Előfordulhat, hogy még nem jelöltem mindenki blogját, hogy olvasom(sőt tuti). De fogom, ígérem. :)
Ez a profil(http://www.blogger.com/profile/09893001677227537811) él még egy darabig, de amint minden adatot átmentettem megszüntetem az e-mail címemmel együtt. Ha ezt szeretnéd megkapni írj üzit itt a blogon, és megadom az e-mail címem.


És úgy döntöttem, hogy a felfordulásért kárpótlásképpen kaptok egy novellát, amit nem rég írtam egy pályázatra, de végül nem küldtem el. Szóval először itt olvashatjátok. Remélem tetszeni fog :)


Puszi! :)
Szilvi

Szülinapi ajándék

E/1.

            Meg akartam lepni, így a születésnapján. Felvettem egy aprócska, fekete, csupa csipke, de ízléses bugyit, és mellé a szett melltartóját, plusz egy fekete magas sarkút. Ő a szobájában olvasott, tudom, hogy nem tölthetjük együtt az egész estét, hiszen ma még vár rá a szülinapi bulija, de addig van több mint két óránk.

            A szülei elmentek valami vacsorára, fontos emberekhez. Az öccse egy barátjánál tölti a péntek estét. Így csak ketten vagyunk. A fürdőszobába jöttem ki, itt öltöztem át. A ruháimat úgy döntöttem itt hagyom, majd visszajövök értük.

            Most éppen a tükör előtt állok, az arcomat figyelem. Falfehér. Félek. Rettegek. Remegek. Akarom. Vágyom rá. Sikítanék. Nem tudok. Álmodom? Jó lenne. Csalódás. Szerelem. Fájdalom. Hűség. Öntudat. Bűntudat. Szex. Kétségek. Sokk. Boldogság. Eufória.

            Apró, értelmetlen gondolatok üldözték egymást a fejemben. Nem tudtam rendesen gondolkozni. Ez lesz az első alkalom nekem, neki nem. Odaadom magam egy fiúnak, egy fiúnak, aki az életemet jelenti. De meddig?

            Majd egy évig vágytam rá. Idén jött a suliba. Már első nap feltűnt. Végzős volt. Arra a folyosó részre került, amerre az én osztályom is van, csak, hogy még jobban kínozzanak azzal, hogy mindennap látom.

            Hamar beilleszkedett. Vicces volt, és nyitott, de okos is. Kicsit talán zűrös a múltja, de ki ne bírná a titokzatos rosszfiúkat? Rögtön szárnyra kaptak a pletykák. "A város nagykutyájának fiát kicsapták az előző sulijából drog használat miatt." Kitudja talán igaz, sosem kérdeztem rá, minek feszegessem, ha most minden rendben van.

            Szóval hamar beilleszkedett. Ezért volt nehéz elhinni, ezeket a rosszindulatú pletykákat. Fekete haja, kék szeme megbabonázott. De sose mertem volna kezdeményezni. A fura csaj a szomszédos teremből, a művészlélek, akit jó néhány osztálytársa sem ért meg. Akinek nem igazán vannak barátai. Aki nem jár diszkóba, nem is próbál beilleszkedni a mai fiatalok esztelen, ittas party életébe. Á, nem, semmi esélye sincs. A suli egyik menő csávójánál? Viccelsz? SOHA!

            Rá nézni se mertem a folyosón, ha szembejött. Ha mégis, csakis akkor, ha nem figyelt. Rögtön elkaptam a pillantásom, ha felém nézett, vagy csak úgy tűnt arra fordul. De egy folyosón? Hogy tudnék nem rágondolni állandóan?

            És emellett állandóan, a büfénél, a szekrényeknél, a kapunál, a színházban diáknapon. De nemcsak a suliban, a városban is. A vonathoz menet, vagy a kedvenc együttesem fellépésén, előttem állt. A szünetben, amikor visszajöttem a mosdóból, ő ott ült a barátaival a büfé kanapéján, találkozott a pillantásunk, én pedig rögtön hátrafordultam, és kimondtam az első dolgot, ami eszembe jutott a barátnőimnek. Vicces dolog volt, felnevettek, én pedig megkönnyebbültem.

           A humorom az egyik fegyverem. Jó, és ezt tudom, de ha olyan fiúról van szó, aki kicsit is tetszik, vele kellene lazának, viccesnek lennem, megkukulok. Izzadni kezd a tenyerem, zavarba jövök… Nem tudok vele beszélni. Így inkább nem is próbáltam.

            Csak ábrándoztam, este elalvás előtt. Milyen lenne, ha átölelne, ha megcsókolna, ha hozzá bújhatnék. Milyen lehet az illata? Szappan? Vagy fogkrém? Erős arcszesz? Vagy gyenge sampon és tusfürdő? A csókja? Óvatos? Gyengéd? Vagy akaratos? Esetleg szenvedélyes? Az ölelése? Birtokló? Vagy alig érezhető? Féltő? Vajon horkol? Ha igen, felébred, ha oldalba bököm?

            Annyi mindent szeretnék tudni róla. A Facebook profilját nézem. Nézem, ahogy hülyéskedik a barátaival. A barátaival, akik között nem tudom, nem észrevenni mennyi gyönyörű, de legalábbis nálam szebb lány van, akik tudnak vele beszélni, akiket észrevesz. Azt gondolom, hogy biztosan a műlányok jönnek be neki. Nagy mellekkel, kerek hátsóval, széles csípővel, vékony derékkal. Szépen elrejtett arccal, amin egy kiló smink van. Könnyen megkapható, ingyen hús.         

            Ellenben én. Fura vagyok, visszahúzódó, csendes, okos, vicces, és félénk. Kerülöm a rivaldafényt, nem keltek feltűnést a folyosón. Próbálok névtelen maradni. 

            Úgy gondolom nincs esélyem, és ha lenne is, túl félénk vagyok, hogy megszólítsam. Csak figyelem a folyosón. Ahogy szórakozik a haverjaival. Ahogy nem veszi észre, hogy próbálok elcsusszanni mellette láthatatlanul, és majdnem leüt egy mankóval, ami az egyik barátjáé.

            "Bocsi, nem láttalak." - mondja, amikor észrevesz. A szemébe nézek, mosolyog. "Semmi baj." - suttogom viszonozva a mosolyt, bár korántsem olyan magabiztos az enyém, mint az övé, majd tovább sietek. Hamar eltűnök a kanyarban, még mindig remeg a gyomrom, hiszen hozzám szólt. Reszketegen fújom ki a levegőt, a barátnőm a szívbajt hozza rám, ahogy mellém lép. Mesélni kezd, hadar, és nagyon boldog. Magamra erőltetek egy mosolyt. Hihetően sikerül, nem kérdez. Nem figyelek, csak bólogatok. Hátranézek, ott van. Észrevesz, és rám mosolyog. Nem sokkal van lemaradva tőlünk a barátaival. Félszegen viszonzom a mosolyt, de elkapom a pillantásom, elpirulok.

            Gyorsabb tempóra váltok. A barátnőm próbálja tartani az ütemet, de értetlenkedik. Kérdez, nem értem, nem is figyelek. Csak el akarok tűnni. Felszívódni, hogy ne találjanak. Leérünk a büféhez. Hosszú a várakozók sora. Lemondóan sóhajtva fújom ki a levegőt. Megfordulok, leblokkolok. Mögöttem áll, egyedül van, én is. A barátnőm éppen előre próbál törni a sorban.

            "Szerintem sem éri meg, beállni." - mondja mosolyogva. Felgyorsul a szívem a hangjától, pedig éppen kezdet már lenyugodni. "Tényleg nem."- suttogom, és odébbállnék. De elém teszi a karját, elzárva a folyosót. Oldalra nézek, engem figyel. "Engedj el." - kérem halkan. Megrázza a fejét, felém fordul, a keze még mindig előttem, a másikat a másik oldalamon teszi a falra, bekerít. "Nincs kedvem." – mondja félmosollyal az arcán.

            "Nekem meg, játszani nincs kedvem." – mondom a cipőmnek. "Ó, pedig azt hittem fogócskázunk." – csipkelődik. Ránézek, bele a szemébe. "Holnap este, te és én randizni megyünk. Mit szólsz?" – kérdezi. "Ha igent mondok, elengedsz?" – nézek rá reménykedve. "Ha igent mondasz, és megadod a számod, elengedlek." – egészít ki mosolyogva. "Add a mobilod." – nyújtom a kezem. A zsebébe nyúl, és a kezembe helyezi a telefonját. Feloldom a telefonzárat, majd beírom a számom, és elmentem a nevemre. Visszaveszi, és megnézi. "Ma délután még felhívlak, hogy egyeztessünk." – azzal elveszi a kezét, és szabadon enged. "Rendben." – nézek rá egy darabig, ő is rám, nem mozdulok, nem tudok.

            A barátnőm a nevemet kiáltja, végzett a büfénél, előretolakodott. Utoljára a szemébe nézek, majd elindulok a folyosón. A barátnőm értetlenkedve fogad. "Mi volt ez?" – kérdezi. Faggatni kezd, de én csak mosolyogva megrázom a fejem, és azt suttogom, hogy "Semmi." Hátrapillantok. A falnak támaszkodva engem néz, elmosolyodik, ahogy találkozik a pillantásunk. Én is, el is pirulok, így vissza előre…

            Még mindig a tükröt nézem. Kezdek pánikolni. Van rajtam egy kevés smink, nem sok. Lassan ki kell mennem, már vagy húsz perce itt lehetek. Erre a napra készültem, most nem futamodhatok meg. Még a végén utánam jön, mert azt hiszi, bajom van.

            Még egyszer végig nézek magamon. Kihúzom magam, kifújom a levegőt, majd kilépek a fürdőből. Az órára nézek, csak tíz percet voltam bent. Többnek tűnt. Végig megyek a folyosón, a szobájáig.

            Megállok az ajtó előtt. Kezemet a kilincsre teszem, óvatosan lenyomom, és belépek. Becsukom magam mögött az ajtót. A hátán fekve olvas, most felnéz rám. Meglepődik, kicsit szétnyílnak az ajkai. Szórakozottan megnyalja őket, vágy csillan a szemében, ahogy fentebb ül, majd elmosolyodik.

- Azt hiszem kicsit túlöltöztem. – mondja. Az ajkamba harapok, még jobban zavarba jövök, ahogy végig vezeti rajtam a tekintetét.

            Feláll, közelebb lép. A derekamra teszi az egyik kezét, meleg érintése bizsergeti a bőröm. A másikkal az álam alányúl, és felemeli, hogy muszáj, legyen rá néznem. Az arcom még mindig vörösben játszik. A mosolya az én arcomra is mosolyt csalogat. Közelebb hajol, és megcsókol. Édesen, szenvedélyesen. Megcsap a bőrének enyhe szappan illata, ami keveredik egy kis arcszesszel.

- Gyönyörű vagy. – suttogja, miután a homlokomnak támasztotta az övét. Majd átölel féltőn. – A legszebb szülinapi ajándékom. – suttogja, majd felnevet. – Biztosan kibonthatom?

            Halkan felnevetek én is. Elhúzódik, hogy újra a szemembe nézhessen. A válaszomra vár.

- Csak ha megígéred, hogy nem töröd össze, és hogy vigyázol rá. – suttogom, kissé remegő hangon. Elmosolyodik, és újra megcsókol.

- Vigyázni fogok rá, ígérem…