20. fejezet/ 2. rész

Sziasztok! :)
Itt a következő rész. Jó olvasást hozzá :)

Puszi! :)

20. fejezet/ 2. rész

Miután Annabethék lementek, és miután Chan Doo anyukája ragaszkodott hozzá, hogy egyenek, mielőtt elmennek, végül sikerült beülniük a kocsiba. Egy fekete terepjáró volt, Chan Doo az apjától kapta. Miután bejelentette az anyja, hogy elválik a férjétől, és ezt teljesen komolyan is gondolja, mivel keresett ügyvédet, az apjukat kenyérre lehetett kenni. Mindent megvett a testvéreknek, bármit, amit csak akartak. Mivel Chan Doo nem kedvelte különösebben, jól ki is használta ezt. Letette a jogsit, amit az apja nem engedett eddig a balhéi miatt, aztán megvetette ezt a kocsit, meg még egy csomó új cuccot. Annabeth ebbe nem akart beleszólni, bár ő kicsit sem tartotta ezt jó ötletnek, de a fiú tudja. Most ott ült mellette az autóban, a tegnapi ruhájában, hazafelé tartottak. Unottan bámult ki az ablakon, a gyomrába hideg fájdalom költözött. Csúnyán váltak el a szüleitől este, és még a telefont se vette fel, ha keresték.
- Gyalog is el tudtam volna jönni. – mondta egyszer csak. Igazából jobban örült volna, késleltette volna a haza érkezést.
- Útba esik. – vonta meg a vállát a fiú, és bekanyarodott az utcájukba.
- Hová mész? – nézett rá Annabeth.
- New Havenbe, a Yale-re. – mondta Chan Doo kicsit feszengve.
- De hát szombat van. – értetlenkedett a lány, a kocsi pedig megállt a házuk előtt.
- Tegnap lett volna a felvételi elbeszélgetés, de a szülinapod miatt megkértem a dékánt, hogy hagy menjek máskor. Belement. Ma kell mennem. – magyarázta a fiú.
- Ó. – suttogta Annabeth. – Várj meg! – nyitotta ki az ajtót. – Átöltözöm, és elkísérlek.
- Biztos? – nézett Chan Doo a házra, ahol elhúzták a függönyt. – Beszélned kellene a szüleiddel.
- Az ráér. – rázta a fejét Annabeth. – A te felvételid fontosabb, ott akarok veled lenni.
Azzal lezárta a témát, és kipattant a kocsiból. Gyors léptekkel besietett, és becsapta az ajtót. Már félúton volt az emeletre, amikor az anyja utána szólt.
- Szóval hazaértél. – lépett a lépcső aljához.
Annabeth hátranézett, bólintott, majd tovább rohant. Hallotta, hogy követik, de nem érdekelte, berohant a szobájába, és a szekrényébe kezdet kutatni. Kinyílt az ajtó, és belépett az anyja.
- Nagyon aggódtunk, egy csomószor hívtalak. – méltatlankodott.
- Láttam. – rántotta meg a vállát a lány, és bement a fürdőszobájába.
- Szóval nem Emmánál aludtál. – mondta az anyja. Annabeth nem csukta magára az ajtót, tudta, hogy semmi értelme az anyja úgyis kinyitná.
- Nem. – lépett ki pár perc múlva.
- Tom pedig ezt mondta. Megkérted az öcséd, hogy hazudjon?
- Nem, magától tette. Nyugodtan megmondhatta volna, nem érdekel, hogy mit gondoltok. – lépett a tükörhöz, és gyorsan lófarokba fogta a haját, majd sminkelni kezdet.
- Ugye tudod, hogy most nagyot csalódtam benned.
Annabeth az anyjára nézett egy pillanatra, majd újra a tükörre, válaszra sem méltatta az előbbi megszólalását.
- Elmegyek, majd egyszer csak jövök. – mondta a tükörképének.
- Most jöttél haza. – lepődött meg az anyja. – Mégis hová mész?
- El. – nézett rá fagyosan. – Dolgom van.
- Chan Dooval? – kérdezte halkan.
- Vele. – húzta össze a szemeit Annabeth.
- Nem mehetsz. – jelentette ki fáradtan az anyja.
- Nem te mondod meg, hogy mit tehetek, és mit nem. – rázta a fejét sértetten.
- Az anyád vagyok. – emelte meg a hangját a nő.
- Tudom. – reagált Annabeth. – Akkor is elmegyek, nem állhatsz az utamba. Ha nem Chan Dooval, akkor Emmával, ha nem vele, akkor mással, itt biztos nem maradok. Olyan helyre megyek, ahol érdekli az embereket a véleményem, és hogy mit szeretnék. Olyan helyre, ahol nem akarnak rávenni, hogy szakítsak a barátommal, akit szeretek, és akivel lefeküdtem tegnap este. – kiabált az anyjával, majd felkapta a táskáját, és leviharzott a lépcsőn. Hallotta, ahogy utána szól, de nem figyelt rá.
Kirohant a kocsihoz, és bepattant az anyósülésre a fiú mellé. Chan Doo eddig AC/DC számokat hallgatott, hogy elüsse az időt, most kikapcsolta, és a lányra nézett.
- Minden oké? – kérdezte.
- Semmi bajom. – erőltetett egy mosolyt az arcára Annabeth. – Csak veszekedtem egy sort az anyámmal.
Chan Doo végig simított az arcán, a hajába túr, majd adott egy csókot a homlokára. Annabeth azonnal jobb kedvre derült, már nem érezte úgy, hogy mindjárt elbőgi magát.
- Majd megbékélnek. – suttogta együtt érzően, ha valaki hát ő tudta, milyen egy szülővel veszekedni.
- Tudom. – mosolygott rá Annabeth.
- Biztos velem tartasz? – mondta kicsit oldottabban. – Unalmas lesz.
- Majd addig körbenézek a suliban. – nevetett fel a lány, Chan Doo pedig beindította az autót. Két és félóra volt az út az egyetemig, New Havenbe. Nem volt túl messze, szerencsére. Régóta tudta, hogy a fiú végzős, és a Yalere akar menni, de eddig nem igazán gondolkodott ezen. Most kifelé bámult az ablakon, és azon gondolkozott, hogy mi lesz jövőre. Nincs messze, bármikor meglátogathatja, hétvégén pedig úgyis haza jön, de akkor is kollégista lesz. Két és félórányira tőle, egy kollégiumban, egyetemen, lányokkal, egy ilyen helyes, lányok álma fiú. Összeszorult a gyomra, ha csak erre gondolt. Hiába próbálta kizárni az elméjéből, állandóan arra gondolt, hogy miért nem a Bostonra fog járni Chan Doo. Tudta, hogy önzőség tőle, hogy a szerelmének ez az álma, de féltette a kapcsolatukat.
Hiába ment a zene a kocsiban, és figyelt az útra, még így is megérezte Chan Doo, hogy Annabeth újra szomorú lett, pedig amikor elhagyták Boston még mosolygott, és beszélt. Felé fordult egy pillanatra, és látta, hogy az ablakon néz ki. Tudta, hogy valami nincs rendjén, és azt is sejtette mi.
- Nem lesz semmi gond jövőre. – mondta nagyjából egy órányira New Haventől. Mivel még két órájuk volt a találkozóig, lekanyarodott az útról, és megállt. Annabeth Chan Doot nézte, tudta, hogy a fiú kitalálta mire gondol.
- Tegnap neked adtam magam. – suttogta Annabeth.
- Megbántad? – kérdezte rekedten a fiú. Hirtelen kiszáradt a szája, és a kétségbeesés mardosta a torkát.
- Nem. – vágta rá Annabeth. – Csak nem tudom, hogy neked is annyit jelentett-e, mint nekem. – mondta végül ki félve azt, ami a szívét nyomja.
- Értem. – nézett maga elé a fiú, majd közelebb hajolt hozzá, és a szemébe nézett. – Mondtam már párszor, de akárhányszor elmondom, egészen addig, amíg nem győzlek meg. Sosem éreztem még így senki iránt, soha. És ez nem egy ostoba fellángolás, ami pár hétig tart. Nem tudom mi lesz jövőre, de egy dologban biztos vagyok, hogy egy lány sem fog érdekelni rajtad kívül, ahogy most se érdekel senki más. – elmosolyodott, és Annabeth is.
- Köszönöm. – suttogta, és érezte, hogy enyhül a szorítás a gyomrában.
- Bízol bennem? – kérdezte.
- Igen, ne haragudj. – hajtotta le a fejét.
- Nem haragszom. – tette az álla alá a kezét, hogy muszáj, legyen ránéznie, majd megcsókolta a lányt. Pár perccel később szólalt meg újra: - Mehetünk?
Annabeth bólintott, majd Chan Doo beindította az autót, és tovább mentek. Utána már jól szórakoztak egész úton, beszélgettek, zenét hallgattak, hülyültek. Mikor odaértek, kézen fogva megkeresték a dékán irodáját, Chan Doo pedig bement. Nagyjából egy órát töltött bent, ami elég hosszúnak tűnt Annabethnek. A suliban lézengett pár ember, de a hétvégére való tekintettel, eléggé kevesen. Nézelődött, megnézte az udvart, az épületben bóklászott, benézett a könyvtárba. Mikor a fiú végzett, együtt is körbejárták a sulit, majd elmentek enni, és a városban sétálgattak, azt nézték meg.
Chan Doonak jó esélye van bekerülni, a dékán láthatólag megkedvelte. Legalábbis nevetve jöttek ki az irodából, és Annabeth faggatására végül mindent elmondott, hogy mi volt. Nagyon szimpatikus volt számára az iskola, és a dékán is. Mivel nagyon jó tanuló, pedig nem igazán foglalkozik a tanulással, szimplán csak okos, és mint Annabeth meglepve megtudta, a kapcsolatuk elején szeret olvasni, és ez nagyabból elég ahhoz, hogy megállja a helyét a suliban, mellette pedig táncol, és menő is. Szóval minden esélye meg van rá. Ezeken kívül pár cikke már meg is jelent az iskola újságban, meg a bostoni napilapban is. Annabeth büszkén ölelte át, és egyáltalán nem zavarta már a két órás távolság, mert úgy tűnt a fiú igazán boldog, és igazán ide való.

20. fejezet/ 1. rész

Sziasztok! :)
Megígértem, igaz majdnem nem jött össze a folytatás a mai napon. Bocsi:)
Reggel nem lettem kész, délután meg mentem a Pókemberre IMAX 3D-re. Nagyon jó volt. Megéri megnézni, mind a Csodálatos Pókembert, mind az IMAXet.

Na, nem dumálok tovább.

Jó olvasást!

Puszi! :)

20. fejezet/ 1. rész

Nem ment haza az este. Alapból hajnal négykor ment el mindenki a buliról, így ők is akkor léptek le. Meg persze nem is volt neki tervben, hogy majd haza megy. Chan Doonál töltötte az éjszakát. Jóformán beájultak a fiú ágyába, amikor végre odaértek. Nem is nézett jobban körbe a szobában, így eléggé meglepődött, amikor felébredt. A ruháját azért levette, nem abban aludt el. Így csak egy melltartó és egy bugyi maradt rajta. Amikor kinyitotta a szemét Chan Doo csupasz mellkasa volt az első, amit meglátott, és azonnal eszébe jutott a tegnapi nap. Elmosolyodott az emlék hatására, mennyire rosszul indult, és milyen szép is lett. Chan Doo egyenletesen lélegzett, de nem tudta eldönteni, hogy alszik-e még. A nadrágja rajta maradt, csak az ingjét vette le. Az övcsatján megcsillant az ablakon át beeső fény. A mellkasa teljesen csupasz volt, nem volt rajta egyetlen szőrszál sem. A kidolgozott izmok, és a kocka has gyönyörűvé tette a látványt. Annabeth elmosolyodott, és az ajkába harapott, még mindig nem tudta elhinni, hogy ez a fiú az övé. Az övcsattól indulva végig sétált az ujjaival lábakat utánozva a hasán, és a mellkasán. Chan Doo elmosolyodott, de nem nyitotta ki a szemét.
- Miért nem nyitod ki a szemed? – suttogta a lány, ahogy az ujjai az ajkához értek, és a fiú csókot lehelt az érzékeny ujjbegyekre.
- Mert félek, hogyha kinyitom, kiderül, hogy mindez álom. – válaszolt Chan Doo. Annabeth fölé hajolt, és úgy folytatta a beszélgetést.
- Nyisd csak ki! – lehelte a fiú ajkaira – Nem álmodsz. – és megcsókolta.
Chan Doo viszonozta, és beletúrt a lány hajába. De Annabeth elhúzódott, eszébe jutott, hogy egész este itt feküdt, és még fogat sem mosott az este, nem lehet túl üde a lehelete. De amint kinyitotta a szemét, rájött, hogy a szerelmét ez egyáltalán nem zavarja. A fiú most őt nézte, átható, elbűvölt tekintettel, talán sosem nézett senkire sem így, jutott eszébe a lánynak. Chan Doo csak arra tudott gondolni, hogy Annabethnek még ilyenkor is édes eper íze, és illata van. Aztán csak arra eszmélt, hogy a lány meglöki kissé, és átveti a csípőjén a lábát, majd újra megcsókolja, mielőtt bármit is mondhatott volna, de ezzel nem érte be, most ő kezdte el kényezte a fiú testét. Chan Doo pedig belemarkolt a fenekébe.
- Máskor is ilyen ébresztést kérek. – nevetett fel, majd átfordította a lányt, hogy ő legyen felül.
- Nem szereted, ha másnál van a vezető szerep? – kérdezte Annabeth, és a nyaka köré fonta a kezeit.
Chan Doo felnevetett és utána válaszolt: - Már megszoktam, hogy én irányítok mind a parketten, mind az ágyban. – simított végig a lány arcán. Annabeth pedig megkereste az övet, és kicsatolta azt. Chan Doonak csibészes mosolyra húzódtak az ajkai. – Csak nem szeretnél valamit? – kérdezte, figyelve a lány ügyködését a nadrágjával.
- Téged. – suttogta a lány, és újra megcsókolta.
- Nem vagy te véletlenül nimfomániás? – kérdezte nevetve Chan Doo.
- Még nem derült ki. – vezette fel a combját a fiú csípőjére. – Még csak most vesztettem el a szüzességem, még nem tudhatom.
Chan Doo szemei megcsillantak, és ha lehet még csibészesebben nézett rá: - Én csúnya romlott fiú, hogy mire nem gondoltam.
Annabethnek nem esett le először a célzás, csak szépen lassan hervadt le a mosoly az arcáról. Lökött egyet a fiún, és megrázta a fejét.
- Tényleg romlott vagy. – nevetett. – De ez maradjon az én titkom. – nézett fel rá csábosan.
Most Chan Doon volt a sor, hogy megrázza a fejét: - Teljesen megrontom a te tiszta, érintetlen lelkedet…

Chan Doo mellett feküdt, és pihegett. Úgy érezte magát, mintha futott volna egy csomót, annyira leszívta az erejét a fiú, de nem bánta. A mosoly az arcáról nem tudott eltűnni. Elégedetten ölelte át a szerelmét, és a szívére hajtotta a fejét. A fülébe dübörgött a felgyorsult ritmus, akárcsak az övé, szinte tökéletes összhangban voltak. De nem maradhattak sokáig így. Felállt, és bekapcsolta a telefonját. Nem törődött azzal, hogy meztelen, vagyis igazából igen, de valahogy már olyan furán jönne ki, ha pironkodva mindig felöltözni, hacsak mondjuk a fürdőbe megy. Egy tucat nem fogadott hívása biztosan volt. Tegnap este szinte rögtön kikapcsolta, ahogy eljött otthonról. Kereste Emma, az öccse, de még Dakota is. Ma reggel pedig már az anyja, többször. Tomnak megmondta, hogy ne mondja el, hol van, csak annyit, hogy biztos helyen, már ha az öccse haza ment a tegnap éjszaka után. Emmával nagyon összemelegedtek, amíg ő nem volt ott. Persze ő ezt egyáltalán nem bánta.
Miután szembesült a szülei aggodalmával, bement a fürdőbe. Megállt a tükör előtt, és szembe nézett saját magával. Vörös haja, akár az égő tűz úgy világított a torzított ablakon át besütő fényben. Az arca egy cseppet szeplős volt, mint minden vörös hajjal megáldott embernek, de ez sosem zavarta. Fehér bőre is világított, sehol nem lehetett rajta fürdőruha, vagy póló nyomát felfedezni, ahol a nap esetleg megfogta volna kicsit. Kezébe fogta a melleit is. Sosem volt a méretükkel baja, sőt nem idegesítették tánc közben legalább, de most, hogy fiúval van, már kicsinek találja őket.
- Mit csinálsz? – kérdezte az ajtófélfának dőlve a fiú. Annabeth összerezzent a hangjára, és elpirult. Ostoba volt, ezt nem itt nála, hanem otthon a saját fürdőszobájában kellett volna csinálnia.
- Semmit. – suttogta, és elfordult, hogy Chan Doo ne láthassa az arcát. – Használhatom? – mutatott a zuhanyra.
- Nem. – válaszolt a fiú mérgesen. Annabeth pedig meglepetten nézett rá. – A zuhanyzóm csak az enyém. – tette hozzá már mosolyogva, így a lány ijedtsége is megenyhült. – Nem zuhanyozni fogsz, hanem velem fürdeni a kádban. – bökött az állával a másik sarokba.
Annabeth eddig körbe sem nézett a fürdőben, észre sem vette a kádat. Chan Doo most mellé lépett, és elkezdte engedni a vizet. Elég nagy kád volt, nagyobb, mint otthon az övé. Ebben elfért két ember, még az övében csak nagyon szorongva lehetett volna kettejüket belenyomorítani. Chan Doo most felállt, és felé lépett. A csípőjére tette a kezét, majd megölelte.
- Holnap kezelésre kell mennem. – motyogta a fiú vállába.
- Elkísérjelek? – kérdezte halkan, és szomorúan.
- Ne! – húzódott el Annabeth. – Nem szeretem, ha ott vagy. Csak még nyomorultabbul érzem magam.
- Ha ezt akarod, akkor nem megyek. – nézett rá Chan Doo. – De előttem sose szégyelld. Szeretlek. – suttogta, és a hajába csókolt.
- Nagyképű kijelentés lenne tőlem, ha azt mondom, tudom? – kérdezte félszegen, a fiú pedig felnevetett.
- Nem. – és megcsókolta.

Hamar beültek a kádban, és egymást figyelték még egy darabig. Annabeth még néha most is belepirult a meztelenkedésbe, vagy a fiú kutató ujjaiba, amik már szinte kívülről ismerték a legérzékenyebb pontjait, pedig még keveset voltak együtt. Ő maga még nem volt ilyen biztos a dolgában.
- Kérdezhetek valamit? – suttogta, és közben nem mert Chan Doo szemeibe nézni.
- Mi az? – érezte a hangján, hogy mosolyog, amiért csak egy gondolttól is zavarba jött. – Néha olyan ártatlannak tűnsz. Tudsz róla? – húzódott hozzá közelebb a fiú, és végigsimított az arcán. – Ez a szűzies bátortalanság, még mindig előjön. Ilyenkor mindig bűntudatot keltesz bennem, amiért meg akarlak rontani… Vagyis már meg is tettem.
Annabeth a fiúra emelte barna szemeit, a fekete szemek kutatóan néztek rá, bíztatva a kérdést feltevésére. – Mikor voltál… - megköszörülte a torkát, és úgy folytatta. – először lánnyal? – fejezte be a kérdést.
Chan Doo meglepődött, erre nem számított, de el is húzódott a lánytól, vissza szembe vele, és most ő kerülte a tekintetét.
- Nem akarod tudni, hidd el nekem. – rázta meg a fejét, és a falat bámulta a lány feje fölött. – Nem jó történet.
Annabeth közelebb kúszott hozzá a vízben, és átölelte a nyakát. Vizes kezével beletúrt a fiú hajába, majd megfogta az állát és maga felé fordította: - Nekem bármit elmondhatsz.
Chan Doo fekete szemei egy ideig az ő pillantását fürkészték, majd felsóhajtott, és utána szólalt meg.
- Legyen elég annyi, hogy 13 voltam, és egy nálam jóval idősebb nővel.
Annabeth meglepődött, de nem szólt semmit, csak megölelte, majd megcsókolta. Chan Doo ujjai a vizes hajába túrtak, majd a hátát simították végig a gerince ívén a fenekéig. Percekig csókolóztak, és kényeztették egymást, majd a lány elhúzódott, mert megszólalt a telefonja.
- Haza kellene mennem. – suttogta a fiú ajkaira.
- Kellene? – kérdezett vissza Chan Doo, és újra lecsapott a szájára, mit sem törődve az újra felhangzó dallammal, ami egyre csak sípolt, hogy vegyék már fel.
- Tényleg muszáj… - nyögte Annabeth, de a szerelme nem akarta elengedni. Szorosan fogta át, a nyakát és a vállait kezdte kényeztetni. – Chan Doo. – próbálta ellökni a fiút magától. – Kérlek.
Végre enyhült a fiú szorítása, és elhúzódott tőle.
Annabeth kirobbant a kádból, felkapta a fiú által neki kikészített törülközőt, és már a szobában is volt. Chan Doo követte, útközben ő is a derekára tekerte a puha anyagot.
- Sajnálom. – suttogta, és a lány mögé lépett.
- Semmi baj. – rázta meg a fejét.
- Nem akartalak bántani. – fogta meg a vállát, Annabeth összerezzent az érintésétől, de nem húzódott el. – Nem tudom mi ütött belém. Ne haragudj, kérlek.
- Tudom, nem bántottál. – fordult felé a lány. – És nem haragszom, de értsd meg, muszáj mennem. A szüleim már teljesen ki lehetnek.
- Tudom. – a fiú hozzá lépett, és megölelte. – Elviszlek.

19. fejezet/ 2. rész

Sziasztok! :)

Itt a folytatás :D Remélem tetszeni fog.

Lezáródott a szavazás, és egyértelműen megszavaztátok, hogy más írásom is érdekel. Ez elképesztően boldoggá tesz. :) Annyira, hogy most dolgozom a következő fejezeten, ha kész lesz, pedig fel is teszem. Lehet, hogy nem ma, de holnap remélem már igen :)

Köszönöm, hogy szavaztatok :)

Jó olvasást hozzá a mostanihoz :)

Puszi! :)

19. fejezet/ 2. rész

Egy darabig egyikőjük sem mozdult, csak feküdtek egymás mellett. Majd Annabeth a fiú mellkasára hajtotta a fejét. Chan Doo pedig a vállán körözött a mutatóujjával.
- Hát – kezdte Annabeth -, nem értem miért van tőled elragadtatva minden lány. - felnevetett, és a fiú is vele. Fentebb kúszott, és megcsókolta. Nem számított rá, hogy az elsőt élvezni fogja, bármi milyen ágybéli legendák keringtek is a szerelme körül. Úgy hitte először csak úgy átesik a dolgon, mint a legtöbb lány.

- Most a lelkembe gázoltál csak, hogy tudd. – adta a sértetett Chan Doo - Én itt töröm magam, erre leminősítesz.
Annabeth újra felnevetett, de csak egy idő után vette észre, hogy a fiú nem nevet vele. Az arcát figyelte komoly képpel, mint aki nagyon tűnődik valamin. Visszanézett rá, abban reménykedve, hogy a fiú magától elmondja mi a gond, végül nem bírta tovább és megkérdezte. – Mi a baj?
- Semmi. – suttogta, és elmosolyodott.
- Ne izélj már! – nézett rá Annabeth szemrehányóan. – Tudom, mikor hazudsz.
- Hűha, nem ismerek olyan embert, aki meg tudja állapítani, te vagy első. – vigyorgott szélesebben Chan Doo, de a lány nem tágított.
- Nem volt jó velem? – suttogta, és úgy érezte megint sírva fakad. – Csalódás voltam – ült fel hirtelen -, túl kezdő vagyok.
- Dehogyis. – ült fel Chan Doo is, amint magához tért a döbbenetből, amit a párja kifakadása okozott. – Nekem nagyon jó volt. – ölelte át a vállát, és maga felé fordította Annabeth arcát. – Csak azon gondolkoztam, hogy neked jó volt-e? Nem e bántottalak?
- Komolyan? – kérdezte Annabeth sírós hangon.
- Komolyan. – mosolygott a fiú. – Ha már itt járunk, válaszolhatnál: Nagyon szörnyű volt?
- Viccelsz? – nevetett fel Annabeth. – El se tudom mondani, mennyire jó volt nekem is.
Chan Doo visszadőlt az ágyra, és magával húzta Annabetht is. Belecsókolta a hajába, és a puha vállát simogatta. Pár percig csöndben maradtak, majd eszébe jutott valami, és megszólalt.
- Megmondod végre, miért szöktünk el a világ elől? – kérdezte, és a lányra nézett. Annabeth annyira meglepődött, hogy egy pillanatig elfelejtette kifújni a levegőt.
- Az apám mondott valamit, ami kiakasztott. – suttogta, és felnézett a fiúra. – Hallott Alexisről, és azt hiszi, hogy a tiéd a gyerek. Fél, hogy én is így járok.
Azt hitte meglepődik majd, de nem. Chan Doo valahogy sejtette, hogy valami ilyesmiről lesz szó.
- Pár napja beszéltem vele. – suttogta. Annabeth nyitotta a száját, hogy nem tetszését fejezze ki, de a fiú megelőzte. – Tudom, el kellett volna mondanom rögtön. Felhívott, mégsem csaphattam rá a telefont! – védekezett.
- Mit akart? – kérdezte a lány.
- Hogy vállaljam magamra a gyerekét. – mondta ki.
- Mi? – suttogta meghökkenten Annabeth. – Ugye ez nem azt jelenti, hogy a…
- Nem, nem, biztosan nem az enyém. – nyugtatta meg Chan Doo. – Csak a szülei nem engedték elvetetni, és úgy gondolják, ha nem jelentkezik az apa, szégyenben marad a lányuk. Adam pedig, mily meglepő, nem hajlandó beismerni, hogy az övé.
- És téged néztek ki maguknak? – kérdezte undorodva. Chan Doo csendben bólintott. – De hát csak magának köszönheti, minek fekszik össze minden jött-menttel. Igazán, ez nem a te hibád. Ha nem lenne olyan könnyűvérű, most nem járna ott, ahol. Gondolom elhajtottad.
- Persze. – mondta a fiú, de valahogy szomorúnak tűnt.
- Csak nem apa akarsz lenni? – viccelt a lány, de Chan Doo komolyan nézett vissza rá. – Ugye nem? – kérdezte ijedten.
- Nem, dehogy. Csak bűntudatom van. – felelte a fiú. – Az enyém is lehetne… - suttogta.
- Ne csináld már. – förmedt rá, talán kicsit keményebben, mint kellett volna. – Ez hülyeség, te figyelsz a védekezésre. Most figyeltél, gondolom mindig.
- Baki bármikor lehet. – suttogta Chan Doo, majd felállt az ágyról, és öltözni kezdet.
- És akkor mi lesz? – emelte meg a hangját Annabeth. – Igen, megtörténhet bármikor, de vigyázunk, az apám aggodalma alaptalan.
- Tudom. – válaszolt a fiú, és lehajolt hozzá az ágyra, hogy megcsókolja. – Ne is figyelj rám, hülyeségeket beszélek.
Annabeth megkönnyebbülve fújta ki a levegőt, majd ő is elkezdet felöltözni. Felvette a melltartóját, és a bugyiját, majd kiment a fürdőszobába. Kimerülten felsóhajtott, ahogy meglátta a tükörképét. A haja összes-vissza állt, mintha napok óta nem fésülködött volna.
- Ezzel sosem végzek. – mondta. – Összekócoltál. – kiáltott ki a fiúnak vádlón.
- Szerintem szexi. – dőlt neki az ajtófélfának Chan Doo. Annabeth kinyújtotta rá a nyelvét, majd a kezével elkezdte kifésülni a haját.
Chan Doo figyelte egy darabig, majd mögé lépett, elhúzta a haját, és a nyakába csókolt. Annabeth megállt a mozdulat közben, és lehunyta a szemét. A fiú hátulról átölelte, és tovább kényeztette.
- Csak nem máris menni akarsz? – kérdezte.
- Azt hittem ennyi volt. – suttogta a lány még mindig lehunyt szemmel. Chan Doo végighúzta a kezét a testén, majd hirtelen maga felé fordította a lányt, és felrakta a mosdókagylóra.
- Én is azt hittem, de egyszerűen észvesztő vagy. – mondta, miközben a vállait csókolgatta.
- Még be akartam nézni a bulira. – suttogta Annabeth, de Chan Doo egyre jobban felkorbácsolta a vágyait. Remegett a lába, örült, hogy nem kellett rajta megállnia.
A fiú még nem vette fel az ingét, így Annabeth keze szabadon feltérképezhette a felső testét, de aztán Chan Doo mégis meggondolta magát, és elhúzódott.
- Ha be akarsz menni a buliba, menjünk. – suttogta, bár a szemeit nem tudta levenni a lányról.
- Fiatal még az este, ráérünk. – mondta a lány, és megcsókolta. – Még belefér mindkettő.
Chan Doo elmosolyodott, majd újra vetkőztetni kezdte…

Végül tizenegy órakor indultak vissza a diszkóhoz. Ahonnan üvöltött a zene, és pár részeg fiatal támolygott előtte, egyesek cigarettával a kezükben, másik üres vagy éppen még nem igazán üres üvegekkel. Annabeth persze mindenkit ismert, azok közül, akik ott voltak, csak volt, akit nem annyira. Volt, akit nem is kellett a lánynak, vagy a barátainak meghívni, eljött magától is. Amint beléptek üdvrivalgás fogadta a lányt, és sorba köszöntötték fel a barátai, amíg eljutottak a pultig. Az öccse a színpadon állt, és gondoskodott a jó hangulatról. Emma táncolt mellette önfeledten, egyáltalán nem látszott zavarni Tomot, sőt úgy tűnt kifejezetten élvezi, hogy a lány csak vele, és a zenével foglalkozik. Volt már benne egy kicsi, ez látszott a kihívó táncán.
Nem sokkal később kiszúrta őket az öccse. Végig játszották a számot, majd leállította a zenét, és megszólalt.
- Szóljon a következő szám az est ünnepeltjének, a nővéremnek. – mondta a mikrofonba. – Boldog szülinapot Annabeth.
Rá is zendített a dalra, egy lassabb szám volt, de nagyon szép. Chan Doo megfogta a lány kezét, és bevezette a táncparkettre. Maga felé fordította, és lassúzni kezdtek. Átölelte a fiú nyakát, és a mellkasára hajtotta a fejét, úgy élvezte a számot.
- Köszönöm. – suttogta. – És sajnálom. – tette hozzá.
- Mit? – kérdezte a fiú, miközben körbe- körbeforogtak.
- Köszönöm, hogy mindezt megszerveztétek értem, és sajnálom, hogy tönkretettem az estédet. – válaszolt Annabeth halkan.
- Életem egyik legjobb estéje volt a mai. – mosolyodott el a fiú. – Szeretlek! - Annabeth ránézett, soha ilyen boldog nem volt, mint abban a percben, pedig milyen rosszul indult ez a nap.
- Én is szeretlek! – mosolygott rá vissza a lány, majd megcsókolta a fiút.

19. fejezet/ 1. rész

Sziasztok! :)
Itt a friss. :)

Van egy rész, ami 18+, szóval figyelmeztetésként kiteszem, bár tudom úgyis elolvassa, aki akarja :D De én szóltam. Nem igazán szoktam ilyet írni, de remélem azért jó lesz. Na, nem ragozom tovább.

Jó olvasást!

Puszi! :)

19. fejezet/ 1. rész

Hamar odaért a Black and White diszkóhoz, ahol a szülinapi buliját tartották. Chan Doo előtte állt pár másik sráccal, és beszélgetett. Nem vette észre Annabetht, éppen felnevettek valamin, amikor befordult a sarkon. Ismerte a srácokat, bemutatta már neki őket. Az egyik fiú, Neil, vette észre, mondott valamit Chan Doonak, mire az felé fordult. Meglepetten nézett rá. Annabeth megállt a sarkon, és figyelte a fiúkat. Egy darabig szemezett a barátjával, majd a fiú elindult felé.
Átöltözött mióta utoljára látta, fekete ing volt rajta, és egy koptatott fekete nadrág, nem volt benne semmi különös, vagy egyedi, de nagyon jól nézett ki. Fekete tornacsukát vett hozzá, és egy sörös üveg volt a kezében. Gyorsan odaért hozzá, Annabeth pedig a nyakába ugrott, megfogadta, hogy nem sír, de előtörtek a könnyei.
- Mi a baj, gyönyörűm? – kérdezte Chan Doo, és elhúzódott kicsit, hogy láthassa az arcát.
- Menjünk innen. – szipogta Annabeth.
- Mégis hová?
Végig simított Annabeth arcán, letörölve a könnyeit. Aggódva figyelte, ahogy újra felzokogott. A mellkasára húzta, és ringatni kezdte. A hátát simogatta gyengéden.
- Bárhová, csak el innen. – zokogta a lány. – Nem tudok most… nem megy…
- Rendben! – fogta meg a kezét. – Elmegyünk innen.
Hátra se nézve vezette el onnan a lányt. Nem törődve azzal, hogy a szülinapos nem lesz ott a saját szülinapi buliján. Hamar kiértek az utcából, de nem álltak meg. Chan Doo csendben vezette őt végig az utcákon, szorosan fogta a kezét, egy pillanatra sem engedte el. Az üveget a kezéből kidobta az első kukába.
- Hová megyünk? – kérdezte a lány, miután sikerült abbahagynia a sírást.
- Valahová, ahol kettesben lehetünk – válaszolt Chan Doo -, és elmondhatsz mindent.
Végül egy közeli szállodába vezette be a lányt. Odament a recepcióshoz, és kivett egy szobát. Annabeth az előtér közepén várta, fázott kicsit, és úgy érezte minden szem rászegeződik, de a fiú hamar visszatért. Chan Doo újra megfogta a kezét, és elvezette a lifthez. Az ötödik emelet gombját nyomta be, vártak. A liftet nem hívta senki más, aminek nagyon örült Annabeth, nem akart újra embert látni. Hamar felértek az ötödikre. Kinyitotta az egyik szobát, és behúzta a lányt.
Annabeth csak állt ott tehetetlenül a szoba közepén, és nézte a fiút, ahogy bezárja az ajtót. Chan Doo újra megragadta a kezét, és az ágyra húzta. Leültette, és ő is mellé ült.
- Mi a baj? – kérdezte kedvesen.
- Semmi. – suttogta Annabeth. – Én csak összevesztem a szüleimmel.
- Micsodán?
Annabeth felsóhajtott, nem akarta elmondani a fiúnak, hogy a szülei nem bíznak benne, de nem is akart neki hazudni. Most ő fogta meg a fiú kezét, és a karkötőjével kezdet játszani. Érdekes volt egymás mellett látni a saját fehér bőrét, és Chan Doo barna karját. Annyira eltértek egymástól, és nemcsak külsőre. Volt egy-két közös vonásuk, de több volt bennük a különbség, az ellentét. Bár az is igaz, hogy érte a fiú sok változáson ment keresztül, ami kissé bántotta, néha úgy érezte rákényszeríti erre. Szólásra nyitotta a száját, de nem jött ki hang a torkán.
- Nekem elmondhatod. – simított végig az arcán a fiú.
- Nem akarom elrontani a kedved. – mondta halkan.
- Már azzal elromlott, hogy szomorkodni látlak. – igazított egy kószatincset a lány füle mögé.
Annabeth felé fordult, és az ölébe ült. Chan Doo meglepetten nézett rá, nem is tudott rögtön megszólalni, amikor pedig végre megtalálta a hangját, Annabeth megcsókolta. Vadul, és szenvedélyesen, úgy kellett neki erősen megfognia a vállát, és hátrább lökni.
- Mit csinálsz? – kérdezte talán kissé felháborodva, ami magát is meglepte.
- Megcsókollak. – suttogta Annabeth, és a hajába túrt. Fürge ujjakkal simogatta a fiú haját, játszott a szálakkal, teljes felborzolva ezzel Chan Doo idegeit.
- Azt tudom. – vette ki a kezét a hajából. – Miért csinálod?
- Mert szeretlek. – próbálta kirángatni a szorításból a kezeit, de a fiú jóval erősebb volt nála.
- Mi történt veled? – kérdezte Chan Doo.
Annabeth felpattant, a fiú pedig engedte. Hátrább lépett az ágytól, és úgy kiáltott rá mérgesen. – Miért nem tudod megérteni, hogy ezt akarom? Tedd már meg végre. Miért habozol? – zokogta mérgesen.
- Nem ez a módja, annak, hogy bússzút állj a szüleiden. – rázta meg a fejét, és már ő is állt a lánnyal szemben.
- Nekem tökéletes. – kiabált továbbra is. – Amúgy is meg akartuk tenni, nem mindegy, hogy most, vagy három óra múlva. Tedd már meg! – rontott neki Chan Doonak, és a mellkasát kezdte verni. – Gyerünk már! Mire vársz még?
Chan Doo lefogta Annabetht, és magához húzta. Újra zokogni kezdet, de abbahagyta a csapkodást. Erőtlenül hullottak le a kezei. A fiú mellkasába fúrta az arcát, és eláztatta az ingét a könnyeivel. Chan Doo az ágyra húzta, és ott ölelte tovább.
Álomba sírta magát a fiú karjai közt. Chan Doo betakarta, és továbbra is szorosan tartotta. A haját kiszedte az arcából, és hátradobta a párnákra, amin a vörös hajzuhatag gyönyörűen terült szét. Egy csókot nyomott a lány homlokára, majd ő is lehunyta a szemét.

Nem aludtak sokáig, nyolc óra után nem sokkal mindketten felébredtek. Annabethnek fájt a szeme a sok sírástól, kicsit be is dagadt, érezte. Kiment a fürdőszobába, hogy összeszedje magát. A tükör képe nagyon csúnyán, meggyötörten festett. A sminkét szétsírta, fekete vonalak csúfították az arcát, ami piros volt a sok sírástól. A haja kócosan állt. Miután lemosta az elmosódott sminket, és leengedte a haját, újra kilépett a szobába. Chan Doo éppen letette a telefonját, annak a csörgésére ébredtek mindketten.
- Keresnek minket. – mondta a fiú, amikor megfordult.
- Nem akarok visszamenni. – suttogta Annabeth.
- Gondoltam, meg is mondtam Emmanak, hogy bulizzanak csak. – felé lépett, és végig simított az arcán. – Jobban vagy?
Annabeth bólintott, és átölelte. Erősen szorította magához, Chan Doo is őt. Így maradtak pár percig, egyikük sem akarta elengedni a másikat.
- Mi lesz most? – kérdezte meg a fiú, úgy hogy nem mozdult. Az arcát a lány hajába fúrta, és beszívta az illatát.
Annabeth nem válaszolt, csak kibontakozott az ölelésből, majd lábujjhegyre állt, és megcsókolta. Chan Doo nem ellenkezett, viszonozta. Hosszú csókcsatát vívtak. Annabeth keze a mellkasát simogatta, majd a hajába túrt. Megemelte a jobb lábát, rákulcsolta a csípőjére. Chan Doo pedig a combját kezdte simogatni, felgyűrve a szoknyáját. A másik lábát is megemelte, és azt is a derekára fonta. Teljesen Chan Doo tartotta, de szinte meg sem érezte a lány súlyát olyan könnyű volt. Rárakta az ágyra, és fölé hajolt. A kezeivel a lány feje mellett két oldalt támaszkodott.
- Biztos vagy benne? – kérdezte. Annabeth őszintén elmosolyodott.
- Egészen biztos. – suttogta, és végigsimított a fiú arcán.
(18+) Chan Doo megcsókolta, és a hajába túrt. Most nem volt szenvedélyes, vagy vad, és durva. Óvatosan, gyengéden, puhán vette birtokba az ajkait. Annabeth keze a hátát simogatta, és hagyta, hogy vezesse őt a fiú, akárcsak tánc közben, most is átadta magát neki. A színpadon tökéletesen illettek egymáshoz, most sem lehet ez másképpen. Chan Doo elhúzódott egy pillanatra, ledobta a földre a telefonját, ami eddig a zsebében pihent, hangos csattanással ért földet, de nem is figyelt rá a fiú. Végigcsókolta Annabeth arcát, ott ahol a könnyek pirosra festették. A lány pillái remegtek a vágytól, és egy kicsit a félelemtől is.
Annabeth keze a villany felé araszolt, de Chan Doo megállította, visszahúzta, és egy csókot lehelt a tenyerébe: - Látni akarlak. – suttogta. A lány elmosolyodott, és hagyta, hogy a nyakát kényeztesse tovább. Annabeth felnyögött, és hátravetette a fejét, hogy még jobban hozzáférjen. Egészen belesüppedt a párnába. Lassacskán már semmire nem figyelt csak a fiúra, amit feltérképezi a testét. Semmit se sietett el, sőt őrjítően lassú volt, de élvezet minden egyes perc. Annabeth egyik feltörő vágyhullámból a másikba esett át.
Felültek egy kicsit, hogy kioldozhassa a fűzőjét. Annabeth Chan Doo fekete szemeibe nézett, és ott ugyanazt látta, amit a sajátjai is tükröztek: mérhetetlen vágyat, aminek a tárgya a másik szeretette volt. A fiú is a szemébe nézett, miközben próbálta kibogozni a fűzőt, kicsit ziláltan lélegzett. Aztán lehajtotta a fejét, és úgy rázta meg. A lány csak most vette észre mennyire remeg a keze. Megfogta, és elhúzta a fűzőtől, ami a zavart okozta.
- Kifogott rajtam, sajnálom. – suttogta rekedten Chan Doo.
- Ne akarj ennyire megfelelni, légy olyan, mint mindig, ha egy lánnyal vagy. – suttogta Annabeth, és ő, maga kezdte el kikötni a fűzőjét.
- Nem akarok veled olyan lenni, mint a többiekkel. – rázta meg a fejét ismét. – Jobb akarok lenni. Olyan, amilyet megérdemelsz.
- Olyan vagy, amilyen kell nekem, és így tökéletes. – suttogta Annabeth, és végzett a fűzővel. A ruha nem esett össze, a halszálka megtartotta, csak eltávolodott a testétől.
Chan Doo felhorkantott: - Nekem kellene téged nyugtatni, nem pedig fordítva.
Annabeth felnevetett, de nem mondott semmit, csak megcsókolta a fiút. Ő is furcsállta, mennyire hamar elmúlt a félelme, és most mennyire nyugodt volt, és magabiztos. Meglepte, hogy egyáltalán nem jött ki rajta a betegsége, Chan Doo mellett önmaga lehetett, nem kellett titkolóznia, és így sokkal nyugodtabb, és kiegyensúlyozottabb lett mostanában. Ritkábban jöttek rá a remegési rohamok, bár azokat régebben nagyjából mindig Chan Doo váltotta ki belőle. A fiú hajába túrt, és közelebb húzódott hozzá, egészen hozzásimult. Chan Doo ujjai megtalálták a cipzárt, és lehúzták azt. Lassan lehúzta a lányról a ruhát, kicsit megemelve a testét, és ledobta a földre. Végigsimított a hátán, és visszadöntötte az ágyra. Megengedett magának a vággyal teli pillantást, és végigmérte a szinte meztelen szerelmét. Újból végigcsókolt a nyakán, majd a vállára tért át, gyengéden beleharapott, mire Annabeth hangosan felnyögött. Ijedten az ajakira tapasztotta a kezét, és a fiúra nézett zavartan. Chan Doo felnevetett, és lehámozta a lány kezét a szájáról. Összekulcsolta az ujjaikat, és megcsókolta Annabetht.
Lassan a lány ujjai is vándorútra indultak. Végighúzta a kezét a fiú testén, majd elkezdte kigombolni az ingét. Kicsit lassan haladt, de nem érdekelte, bár már alig várta, hogy a bőréhez érhessen. Végre végzett, végig húzta a kezét a mellkasán, a kidolgozott izmokon. Az ujjai gyorsan zongorázták végig a testét, de újra, és újra végigfutotta rajta, nem tudott betelni vele. Mindig is tökéletesnek tartotta a fiú testét, és most megbizonyosodhatott róla. Kidolgozott mellkas, kocka has, minden srác erre vágyott. Egy táncos testét simogathatta, valakiét, aki világ életében táncolt.
Lehúzta a fiú karjairól az inget, és elhajította, mit sem törődve vele, hogy merre esik. Chan Doo pedig a hasát kezdte el csókolgatni. Egyre lentebb, és lentebb haladva. Annabeth nőiességéhez nem ért, csak a combját simogatta. Végig súrolta az ajkaival az érzékeny bőrfelületet, a lány kissé összerándult, és felnyögött az élvezettől. Megragadta a fiú karját, és fentebb húzta magához. Chan Doo kicsit bosszús képpel nézett rá, mint akit megzavartak a játékában. Annabeth felnevetett, a fiú is elmosolyodott. Megcsókolta a lányt, miközben annak a kezei elvándoroltak, megtalálták a nadrágját, és kicsatolták az övét. Ahogy lehúzta a cipzárt akaratlanul is végigsimított Chan Doo merevedésén, kiváltva belőle ezzel az első nyögését az este. A fiú hirtelen erősebb vággyal csókolta meg. Szenvedélyesen vette birtokba az ajkait, miközben a háta alá csúsztatta a jobb kezét, megemelte egy kicsit a lányt, és egy gyakorlott mozdulattal kikapcsolta a melltartóját. Az aprócska ruhadarab rögtön leesett a domborulatairól, mert nem volt pántja.
Chan Doo végigsimított a fedetlen melleken, könnyedén elfértek a markában, nem voltak nagyok, mégis megigézve nézte őket. Az ujjai gyengéden játszottak a mellbimbókkal, amik hamar megkeményedtek, egyenként a szájába vette őket, újabb sóhajokat váltva ki ezzel a lányból. Annabetht teljesen hatalmába kerítette a vágy, már az időt sem érzékelte, csak a fiú ujjait a testén, ahogy kényeztetik. Időközben lekerült Chan Doo gatyája is, így már csak két ruhadarab választotta el őket egymástól. Hamar eltűntette mindkettőt a fiú. Az ujjaival gyengéden végig simított a lány nedves szeméremajkain, mire Annabeth száját újabb nyögések hagyták el. Chan Doo újra felmászott hozzá, és megcsókolta. Várt egy kicsit, amíg a lány kinyitotta a szemeit.
- Feltétlen szólj, ha abbahagyjam. – suttogta a szemeibe nézve. – Nem ígérhetem meg, hogy nem fog fájni, sajnálom.
Annabeth erőtlenül bólintott, és nyelt egyet. Újra fellángolt benne a félelem. A fiú először csak az ujjával hatolt belé, ami egyáltalán nem okozott neki fájdalmat, csak élvezetet. Majd felhúzott egy óvszert, és a lány fölé támaszkodott. Annabeth széttárta a lábait, hogy Chan Doo elhelyezkedhessen, még egyszer megcsókolta, majd lassan, és óvatosan behatolt. Annabeth fájdalmasan felszisszent, és a fiú hátába vájta a körmeit. Chan Doo nem mozdult, várt, amíg csillapodik a lány fájdalma. Végigsimított Annabeth arcán. Ő is rosszul érezte magát, amiért semmit sem tehetett, amivel könnyebbé tehetné neki. De hamar enyhült a fájdalma, a fiú pedig óvatosan mozogni kezdet benne. Nem sokára teljesen elfeledte az elején érzett fájdalmat, a mámor vette át a helyét, ahogy egyre gyorsabban mozogtak. Elöntötte a boldogság, és eljutott a csúcsra, sosem érzett még hasonlót. Hangos, kéjes nyögéssel jutatta ezt a párja tudatára. Megmarkolta a lepedőt, hátravetette a fejét, és ívbe feszült a teste a gyönyörtől. Chan Doo figyelte a szerelme orgazmusát, ezután nem sokára ő is megfeszült, és elért a csúcsra, majd a lány mellé zuhant az ágyra zihálva. Egy darabig egyikőjük sem mozdult, csak feküdtek egymás mellett. Majd Annabeth a fiú mellkasára hajtotta a fejét. Chan Doo pedig a vállán körözött a mutatóujjával.(18+)

Szavazás

Sziasztok!:)
Kitettem egy szavazást, amire szeretném, ha válaszolnátok.

Érdekelne-e titeket más történetem, esetleg novellám?

• Igen
• Nem

A két válasz lehetőség. Lécci szavazatok! Köszönöm előre is mindenkinek, aki megteszi. :)

U.i.: Csak a szavazás végéig marad piros az oldalsáv, aztán eltüntetem.