22. fejezet/ 1. rész

Sziasztok! :)
Itt a következő rész, remélem tetszeni fog. Lassan elérünk a végére, nem sok van már hátra pár oldal, és kész. De most jó olvasást ehhez is.
Puszi! :)

22. fejezet/ 1. rész

- Rendben, gyere fel. - mondta és letette a telefont. 
Chan Doo elrakta a készüléket, majd elindult Jamesék háza felé. Már régóta nem beszéltek, azóta az este óta, hogy hazavitte a berúgott Annabetht. Tudta, hogy mit érez a lány iránt a barátja, és már akkor sem bírta, hogy versenytársa akad, pedig még nem is tudta, hogy ő maga mit is érez valójában. Azóta pedig, hogy összejöttek esély sem volt rá, hogy valaha kibékülnek. Most bandukolt a sötét utcán, és csak arra gondolt, hogy rossz ötlet volt pont most felhívni a fiút, de már nem tehette semmisé, megfutamodni meg nem akart, megtette már párszor, nem akart többé menekülni a gondok elől, sokáig azt tette, most már változtatni akart. Hamar Jamesék házához ért, a fiú már az ajtóban várta. Fürkészve nézett rá, nem értette mire most ez a nagy barátság, de nem szólt erről semmit, azonnal beengedte.
- Bocs a zavarásért. - mondta Chan Doo, amint becsukódott mögöttük a szoba ajtaja.
- Semmi gond, úgyse tudtam aludni. - vonta meg a vállát James. - Csak söröm van az jó lesz? - nyújtott felé egy üveget.
- A berúgás már úgysem sikerült, kijózanodtam a kinti séta alatt. - rántotta meg a vállát most a másik fiú gondterhelten.
 - Történt valami? - kérdezte az arcát fürkészve James.
 - Történt. - ült le Chan Doo az egyik fotelbe, ami a szobába volt, anélkül, hogy hellyel kínálták volna, megszokásból.
- El is mondod, vagy csak látni szerettél volna. - halványan elmosolyodott az egykori barátja poénján, de nem tudta rávenni magát, hogy megszólaljon.
- Nem kellett volna idejönnöm. - állt fel, de James elétette a karját, elzárva a kijárathoz vezető utat.
- Azok után, ami köztünk történt, nem jöttél volna ide, csak ha nagy gond van. - gondolkozott el. - Az apáddal van gáz?
- Nem, most az egyszer nem. - rázta a fejét Chan Doo.
- Akkor csak egy valakivel lehet, ami így megvisel. - ült le sóhajtva a másik fiú. - Annabethszel.
Chan Doo keserűen felnevetett, de bólintott: - Vele.
- Mi történt? - kérdezte a fiú.
- Nem gondolkodtam, azt hittem, hogy most, hogy barátnőm van, minden megváltozik - eredt meg a nyelve. - És nem csak magamra gondolok, hanem úgy mindenkire körülöttem. Hogy figyelnek majd erre, elfogadják, és leszállnak rólam. Érted? - kérdezte.
- Nem igazán. - rázta a fejét James, és megvakarta a tarkóját.
- Emlékszel Katere? - nézett rá Chan Doo a szeme sarkából.
- Az a fura csaj, aki állandóan leveleket ír neked, meg posztol az üzenőfaladra sok hülyeséget?
- Az. - bólintott.
- Akkor tudom ki az. Mi van vele? - hajolt előre, és közben beleivott a saját üvegébe. - Mit tett?
- Annabeth csapattársa, és ma táncoltam vele a diszkóba, aztán meg csak úgy megcsókolt. Minden előjel nélkül lekapott, először köpni-nyelni nem tudtam, aztán meg elhajtottam. - magyarázta Chan Doo erősen gesztikulálva.
- De Annabeth látta, és félreértette. - egészítette ki James.
- Aha, Annabeth elméletileg a szüleivel békült otthon, de hamar végeztek és eljött a diszkóba. Aztán meg elküldött a fenébe, pedig minden olyan jól alakult. - suttogta a fiú, és a hajába túrt. - Annyira ostoba voltam, hogy azt hittem, hogy simán békén hagy, így hogy az egyik barátnőjével járok. Bele se gondoltam, mit hisz majd, ha táncolok vele. Csak ünnepelni akartam, mert felvettek a Yalere.
- Gratulálok. - szúrta közben James, Chan Doo rákapta a tekintetét, majd csak legyintett.
- Még nincs róla papírom, de már tuti. De lényegtelen, most nagyon nem izgat.
- És mit vársz tőlem? - kérdezett rá a fiú.
- Bocsánatot akarok kérni. - mondta hirtelen Chan Doo.
- Miért?
- Mindenért. - vonta meg a vállát. - Egy legjobb barátot már elvesztettem, ha a másikat is el kell, akkor legalább bocsánatot érek.
- Még mindig barátok vagyunk. Csak egy kicsit... - nem tudta hogyan befejezni, de nem is kellett.
- Tudom, hogy szereted. - vágott bele Chan Doo. - Mindig is tudtam, csak nem érdekelt. Soha senki nem érdekelt, csak saját magam. Önző voltam. De megváltoztatott.
- Ezért vagy itt? - kérdezte James.
- Azt hiszem.
- Hát megsúgom, nem csak rajtad múlott, én se tettem meg mindent azért, hogy még mindig a legjobb barátom légy. - tárta szét a karját. - El fogom őt felejteni, az lesz a legjobb.
- Te jobban megérdemled, sose tetted volna vele azt, amit én ma este. - hajtotta le a fejét Chan Doo.
-  Azt mondtad nem direkt tetted.
- Az mindegy. - rántotta meg a vállát.
- Dehogy mindegy. - veregette hátba James. - Annabeth választott, tudta mit érzek iránta, és melletted döntött. Hívtad már?
- Csak a hangposta jelentkezett.
- Akkor hívd újra. - bólintott James.
- Minek? - kérdezett vissza Chan Doo. - Úgyse veszi fel, nem érdeklem.
- Hátha mégis. De már ne ma este. Túl késő van. Holnap. - magyarázta.
- Biztos, hogy nem fog rá reagálni, akárhányszor hívom.
- Akkor menj el hozzá. - javasolta James.
- A szülei kidobnak, mielőtt köszönnék. - vetette ellen.
- Akkor gyere a sulihoz. Gyakran láttalak ott, csak akkor benne van a pakliban, hogy nyilvánosan megaláz. - húzta el a száját.
- Az én érdekel. Azt bevállalom. - vágta rá Chan Doo.
Még egész este beszélgettek, mindkettőjüknek bőven volt mesélni valója. Chan Doo nem akart hazamenni, James pedig nem akarta kidobni, amikor végre újra beszéltek. Egyikőjük sem akart egyedül lenni, és bár semmi pénzért nem vallották volna be, mindkettőjüknek nagyon hiányzott a másik társasága, barátsága. Végül már másnap délután volt, amikor hazament. Sokan keresték, de senkinek sem vette fel a telefont, csak egy embernek tette volna, de ő nem hívta. Amikor hazaért a szüleit, a nővérét, és Dakotát otthon találta, még az apja is ott volt, pedig már egy ideje elköltözött.
- Ó, édes istenem! - ugrott a nyakába az anyja. Chan Doo hirtelen úgy meglepődött, hogy visszaölelni is elfelejtett.
- Történt valami? - kérdezte értetlenül.
- Ma reggel visszahoztam a kocsidat, erre a nővéred közölte, hogy nem jöttél haza. - magyarázta Dakota. - A tegnapi után, meg, hogy senki sem ért el. Azt hittük...
- Csak Jamesnél voltam - vágott közbe a fiú -, ez nem jutott eszetekbe? Miért mennék világgá? Nem vagyok őrült. - emelte fel a hangját Chan Doo, majd megcsörrent a telefonja. - Annabeth az. Őt is riadóztattátok?
- Úgy gondoltuk csak vele beszélnél most, éppen az előbb beszéltem vele, rögtön azután jöttél. - mosolygott bocsánatkérően a szőke lány.
- Csodás! - sóhajtott, majd fogadta a hívást, és kiment a ház elé. - Szia! - szólt bele.
- Merre vagy? - szólt bele köszönés nélkül, kétségbeesetten a lány.
- Éppen most lépem át a Kanadai határt, úgy döntöttem világot látok. - válaszolt kapásból.
- Most ugye csak viccelsz? - kérdezte szinte már hisztérikusan Annabeth.
- Igen, nyugi. - váltott Chan Doo komolyabb hangnemre, nem hitte, hogy ennyire kétségbe ejti a lányt az állítólagos eltűnése. - Most értem haza. Éppen most közölték, hogy beszámíthatatlannak tartanak.
- Ja, jó, oké. - hebegte a lány zavartan a készülékbe.
- Annabeth... - szólította meg, de addigra már csak a telefon búgását hallotta, Annabeth letette.

21. fejezet/2. rész

Sziasztok! :)
Itt a folytatás
Jó olvasását!
Puszi! :)

21. fejezet/ 2.rész

Haza rohant, de a könnyeit nem tudta visszatartani, már útközben kicsordultak. Otthon azonnal a szobájába rohant, becsapta az ajtót, és az ágyára vágódott. A párnájába temette az arcát, és újra felzokogott.
- Annabeth. - lépett be az anyja, és aggódva nézett a lányára. - Mi történt? - ült le az ágya szélére, és végig simított a hátán.
- Azt hittem ez igazi. - zokogta. - Azt hittem engem tényleg szeret.
- Jaj, drágám. - suttogta az anyja együttérzően. Sosem tartotta jó ötletnek, hogy együtt vannak, abban bízott megjön majd a lánya esze, és szakítanak, de tévedett.
- Azt hittem fontos vagyok neki, hogy ezt most többet jelent neki. - szipogta Annabeth. - De tévedtem. Annyira csak nem lehet fontos, ha más lánnyal csókolózik egy nyilvános helyen.
- Édesem, a fiúk ilyenek tinédzser korban, a legtöbbjük, nehezen maradnak meg egy lány mellett. - simogatta a hátát továbbra is. - Majd elmúlik és elfelejted.
- De én nem akarom, hogy elmúljon, és elfelejtsem. - rázta meg a fejét, és felült az ágyban, hogy anyja szemébe nézhessen. - Én tényleg szeretem.
- Tudom kicsim. - ölelte át a lányát. - Tudom.
Annabeth még órákig nem tudott megnyugodni, többször újra eleredtek a könnyei.

Chan Doo miután Annabeth ott hagyta pár percig állt az utcán és utána nézett, de aztán visszament a diszkóba. Elverekedte magát a pultig, aki az útjába került azt csúnyán félrelökte. Több felháborodott beszólást is kapott, de elég volt rájuk néznie, hogy tudják, most jobb, ha meghúzzák magukat.
- Mi volt? - kérdezte Dakota, amint odaért. Már Neil is ott volt, aki Lindával jött össze pár napja, és aki a barátja volt.
- Összevesztetek? - kérdezte.
- Itt hagyott. - vonta meg a vállát keserűen, és leült a pulthoz. - Egy tequilát, duplát. - intett a csaposnak.
- És most úgy döntöttél berúgsz? - háborodott fel Emma.
- Kettőt. - tette hozzá Neil.
- Ne már te is. - vágta fejbe Emma a másik fiút.
- Mi van? - tárta szét a karját. - Ha a legjobb haverod szenved, vele szenvedsz, alapszabály.
- Akkor sem rúghatok be csak ezért. - méltatlankodott tovább Emma.
- Miért mit tegyek? - döntötte le az italt, és rendelt még egyet. A tequila végig marta a nyelőcsövét, keserű íze jótékony hatással volt a szintén keserű gondolataira, kemény egy ital volt, de pont ezt akarta.
- Mondjuk menj utána. - javasolta Dakota.
- Nem. - rázta meg a fejét.
- Mért nem? - kérdezte meglepetten Emma.
- Mert a szüleink, nagyon nem bírják, és nem volna jó ötlet. - adta meg a választ Tom helyette.
- Az a poén, hogy komolyan nem csináltam semmit. - mondta Chan Doo miközben az újból kiürült poharat lökdöste az asztalon. - Az a nyomorult ribanc kapott le.
- Kate mindig is bukott rád. - bólogatott Neil.
- Majd megnyugszik. - nyugtatta Tom. - Szerintem rájön majd, hogy valójában mit látott. Legalábbis szerintem elég egyértelmű volt.
- Nem fog rájönni. - rázta meg a fejét Chan Doo.
- Miért? - kérdezték négyen egyszerre.
- Mert nem tud bennem bízni. - rántotta meg a vállát. - De nem ítélem el érte. - még legurított pár pohárnyit, majd pénzt dobott az asztalra a csaposnak, és kiitta az utolsó adag tequilát. - Leléptem. - állt fel, de máris imbolygott kicsit, előtte is ivott már, de most ez a pár pohár tequila megtette a hatását, bár még nem volt teljesen elázva, azért már nem volt teljesen józan.
- Hová mész? - kérdezte aggódva Dakota.
- Szétmegy a fejem, nyugalomra van szükségem.
- Add a kulcsod! - nyújtotta felé a kezét a lány.
- Mi? - kérdezett vissza meglepetten.
- Így nem ülhetsz autóba, add a kulcsaid. - nyúlt a zsebéhez, de Chan Doo megelőzte, és odaadta őket.
- Haza is kísérsz, vagy mehetek egyedül anyuci? - kérdezte gonoszan.
- Nem akarod, hogy most komolyan vegyelek. - rázta a fejét a lány. - Ki fogtok békülni.
- Aha, persze. - mondta idegesen, majd ott hagyta őket. Köszönés nélkül távozott, a pultnál maradtak pedig aggódva néztek utána.

Semmi kedve sem volt haza menni. Nem igazán tudta hová is mehetne. Egyedül akart lenni, de mégsem. Jó ideig tanácstalanul sétált az utcákon, minden cél nélkül rótta az egyiket a másik után. Nem ivott eleget ahhoz, hogy a gondolatai ne kattogjanak folyamatosan Annabeth körül. Másra sem tudott gondolni, csak arra mi is történt velük az előző hetekben. És persze arra, mi történt ma este. Állandóan visszakúszott a gondolataiban, az arc, ami csalódottan, és megbántottan nézett rá. Sosem akarta így látni, el akart felejteni, meg nem történté akarta tenni az egész estét. Végül elővette a telefonját, és már hívta is. Csak a hangposta vette fel.
- Oké, megértem, hogy nem veszed fel. - szólt bele. - Tudom, hogy most azt gondolod, hogy kihasználtalak, és ennyi volt, nem akartam mást. De esküszöm, hogy nem így van. Kérlek beszéljük, csak még egy esélyt kérek, rendbe akarom hozni. Szeretlek! - tette le a telefont.
Nem számított rá, hogy felveszi, abban sem igen bízott, hogy meghallgatja egyáltalán, amit üzent, de muszáj volt felhívnia. Többször észrevette, hogy elindult a lány felé, de mindig meggondolta magát, biztosan kidobnák, most semmi keresni valója ott. Aztán hirtelen ötlettől vezérelve újra előkapta a telefonját, és hívást kezdet. Tudta, hogy késő van, de muszáj volt vele beszélnie. Semmi veszteni valója sincs. Mást nem rácsapja a telefon.
- Haló! - szólt bele egy hang.
- Szia! Beszélhetnénk? - kérdezte.
- Most? - jött a meglepett kérdés. - Hajnali egy van.
- Tudom, de fontos. - magyarázta.
- Rendben, gyere fel. - mondta és letette a telefont.

21. fejezet/ 1. rész

Sziasztok! :)

Itt a következő rész, már nincs sok hátra a történetből. Hamarosan befejezem.

Jó olvasást ehhez is!

Puszi! :)

21. fejezet/ 1. rész

6 óra volt mire hazaért. A Chan Dootól való elválást húzta egy ideig, de örökké csak nem búcsúzkodhatott. Lassan a bejárati ajtóhoz sétált, és belépett. A családja éppen a konyhában volt, vacsoráztak. Tom nem volt jelen, biztosan próbál, gondolta Annabeth. Vett egy mély levegőt, majd kifújta, és a konyha felé vette az irányt. A szülei nyugodtságot erőltettek magukra, de Annabeth jól tudta ez csak álarc. Az asztal két végén ültek, egymással szemben, egy szót sem szólva ettek. Ő leült közéjük, és hol az egyikkőjükre, a hol a másikójukra nézett. Hosszú percekig senki nem szólt, csak figyelték egymást. Végül Annabeth törte meg a csendet.
- Sajnálom, hogy csak úgy elmentem ma. - suttogta.
- Annabeth - szólította meg az anyja -, tudod, hogy csak jót akarunk neked. Mielőtt találkoztál ezzel a fiúval semmi baj nem volt veled, minta diák voltál, és minta gyerek. Miután találkoztatok sorba történtek a bajok, egyrészt többször is sírtál miatta, másrészt kizártak a versenyből, nem figyeltél miatta a betegséged kezelésére, és mostanában állandóan csak vele látlak. Hol vannak a barátaid?
- Hogy-hogy hol? - kérdezett vissza Annabeth. - Dakotával és Emmával tegnap előtt voltunk vásárolni, Lindával és Neillel, meg Chan Dooval hétfőn voltunk moziba, ugyanúgy összejárok velük.
- Nem róluk beszélek. - folytatta az anyja. - Margaretről, és Beccáról, már ezer éve nem hallottam. És James, vele mi van?
Annabeth hitetlenkedve nézett az anyjára, most tényleg az a baja, hogy vannak új barátai, és azokkal tölti az idejét?
- A lányokkal a suliban szoktam beszélni, de Becca nyelvsuliba jár, és azzal tölti a szabadidejét, Margaret, pedig nem tartja jó ötletnek, hogy én és Chan Doo. Így, ha ő ott van, nem hajlandó odajönni. James pedig haragszik rám, bár fogalmam sincs miért, nem hajlandó velem beszélni. - tárta szét a karját. - Így azokkal töltöm az időm, akiket érkelek. A suliban pedig semmi baj velem, nem rontottam a jegyeimen, a magatartásommal sincs semmi gond. Arról, hogy hibáztam, nem Chan Doo tehet. Mindenki szokott rosszul dönteni.
- Hát rendben. - sóhajtott az anyja. - Na, és hol voltál ma? - mosolyodott el kedvesen, de látszott rajta, hogy valami nincs rendjén még mindig, de Annabeth nem foglalkozott vele, gyorsan mindent elmesélt a mai napról, a Yaleről.
- … És Tom hol van? - fejezte be a mesélést.
- Abban a diszkóban, ahová annyit jártok. Nagyon sietett. - mosolyodott el az anyja.
- Odamehetek? - kérdezte Annabeth.
- Hát… - húzta el a száját az apja. - Most meg kellene büntetnünk…
- Kérlek! - nézett rá kiskutya szemekkel.
- Rendben! - bólintott az apja. - De ha bármi történik ma este, nem úszod meg büntetés nélkül.
- Oké. - bólintott Annabeth, és máris rohant az ajtóhoz.
Hamar odaért a törzshelyükre, és bement. Elég sokan voltak bent, hirtelen nem találta a barátait. Végül kiszúrta az öccsét, Emmát, és Dakotát. Mosolyogva átvágott a tömegen, és hozzájuk lépett.
- Sziasztok! - kiáltotta, mert a hangos zenétől semmit se hallott. A lányok mosolyogva intettek, Tom pedig a fülébe üvöltött egy Hellót.
- Ugye nem iszol? - fordult az öccséhez.
- Csak kóla. - emelte fel a poharát. - Kóstold meg, ha nem hiszed.
- Elhiszem nyugi. - legyintett. - Chan Doo nincs itt? - fordult körbe.
- Őőő… - suttogta Emma.
- Csak táncolnak. - kiabálta Dakota túl a zenét. - Ne borulj ki!
Annabeth kiszúrta a fiút a tömegben, ahogy egy lánnyal táncolnak. Először nem esett le neki, hogy ki a lány, és csak mosolyogva figyelte, ahogy próbál egyre jobban Chan Doohoz simulni, de az mindig hátrábblép. Figyelte őket egy darabig, amikor rájött, hogy az a lány nem más, mint Kate, a saját csapattársa, és aki köztudottan odáig van a fiúért. És akkor lekapta a fiút, ott a táncparkett közepén megcsókolta. Annabeth arcáról lefagyott a mosoly, a többiek felszisszentek mellette, ahogy észrevették mi történik. De nem tartott sokáig a csók, elhúzódott a lánytól, és leszedte a kezeit a nyakáról. Mondott neki valamit, majd ott hagyta a parkett közepén, Kate maradt, és tovább táncolt a tömegben. Chan Doo feléjük indult, de megtorpant, ahogy meglátta Annabetht. Egy darabig egymás szemébe néztek, majd Annabeth fogta magát, és a kijárat felé indult. Mérgesen lökte el az útjába kerülőket, kapott pár hőbörgő megjegyzést, de nem érdekelte. Már az utcán volt, amikor a nevét kiáltotta valaki a háta mögött.
- Annabeth várj már! - rohant utána Chan Doo, és megragadta a karját. - Hagy magyarázzam meg, kérlek. - fordította szembe magával.
- Nem kell, van szemem, láttam, amit láttam. - fonta keresztbe a karját.
- Ne már, vissza se csókoltam, esküszöm. - bizonygatta a fiú.
- Táncoltatok, aztán meg csókolóztatok. Láttam.
- Tudod, hogy szeretlek. - fogta meg a kezét Chan Doo.
- Igen, azt hittem, tudom. - rázta a fejét a lány. - De lehet, hogy tévedtem.
- Ne csináld már. - suttogta meggyötörten. - Mit kéne tennem, hogy elhidd, nem történt semmi.
- Mondjuk ne csókolgass idegeneket. - mondta mérgesen Annabeth, azzal faképnél hagyta a fiút. Azonnal hazafelé vette az irányt, minél távolabb akart kerülni tőle.

- Azt hittem tudod, mikor hazudok. - kiáltott utána Chan Doo, de nem foglalkozott vele.