23. fejezet/1. rész

Sziasztok! :)
Végre hoztam a frisst. Tudom, tudom, és nagyon sajnálom, de lényeg, hogy itt van végre.
Remélem kellemesen telt a karácsony, és boldog lesz az új év mindenki kedves olvasómnak.:)
Jó olvasását a fejezet első felé!
Nem ígérek semmit, de remélem tudom még hozni a folytatást a jövő héten, mielőtt beindulna a suli utolsó félév előtti hajrája.
Na, nem húzom tovább az időt:D
Remélem tetszik:)
Puszi! :)

23. fejezet/1. rész

Annabeth miután letette a telefont, készülődni kezdet. Fél órája volt a találkozóig, addig még el akarta tűntetni a táskákat a kisírt szemei alól. Nem volt egyszerű feladat, de nem akart gyengének látszani. Amúgy nem öltözött kis különösebben. Csak egy sima farmert, és egy színű pólót vett fel, meg egy kardigánt. Majd felkapta a papírjait, a telefonját, beledobta a táskájába és már rohant is lefelé.
- Most elmegyek - mondta az anyjának -, majd jövök. Sietek!
- Rendben. - mosolygott rá kedvesen. - De hová rohansz ennyire? - kérdezősködött, és kilépett a lánya után a konyhából. Éppen mosogatott, a kezét a törlőrongyba törölte éppen.
- Emma hívott, hogy találkozzunk. - füllentett Annabeth. - Nem akarok itthon maradni és szomorkodni. Ugye nem gond?
- Nem, persze, hogy nem. - bólintott az anya. - Menj csak.
Annabeth nem akart hazudni a saját anyjának, de muszáj volt neki, nem bízott benne, hogy elengedni a találkozóra a történtek után, vitázni meg sem ideje, sem kedve nem volt most. Ennél sokkal könnyebb megoldás, ha az anyja nem tud róla. Majd később elmondja valahogy, úgy sem tudja, hogy végül hogy is fog alakulni ez az egész helyzet.
- És James mit mondott? - faggatta, amíg a lány a cipőjét kötötte.
- Csak felköszöntött. - füllentett ismét, nem volt jobb ötlete. Zavarta, hogy az anyja pont ezt a témát akarja feszegetni.
- Hát igen, rendes egy gyerek. - bólintott elégedetten. - Mikor találkoztok legközelebb? - kíváncsiskodott tovább.
- A suliba gondolom. - vont vállat Annabeth.
- Miért nem hívjátok magatokkal Emmával? - kérdezősködött tovább. - Nagyon kedves, és elragadó fiú.
- Most csak ketten akarunk beszélgetni. - felelte kissé élesen a lány.
- Kár, annyira hozzád illő fiú volna. - sóhajtott az anyja. - Úgy sajnáltam, amikor szakítottatok. Emlékszem milyen jól kijöttünk, amikor még gyakrabban járt ide.
- Anya! - állította le az anyját mielőtt tovább ütötte volna a vasat. - James és én már nem leszünk együtt. Csak barátok vagyunk, és azok is maradunk.
- Rendben, én csak azt mondtam, hogy jobban hozzád való, mint az a másik fiú. Ezért csak nem ítélhetsz el. Ez csak egy vélemény. Semmi több. - emelte fel védekezően a kezeit.
- Szia anya! - nyitotta ki az ajtót Annabeth.
- Szia kicsim! Vigyázz magadra! - szólt utána az anyuka, mielőtt becsukódott volna az ajtó a lánya után.

Annabeth amint kilépett az utcára hangosan sóhajtott. Sosem volt még ilyen nehéz eljönnie otthonról, és sosem hazudott még az anyja szemébe. Veszekedtek, titkolózta, de végül mégis mindig megbeszélték. De ez most fontosabb volt. Nem hagyhatta, hogy esetleg keresztül húzzák a számításait. Muszáj volt vele végre mindent tisztáznia. Amint kilépett meglátta a kocsit az utca végén, ahogy megbeszélték. Csak csöndben várakozott ott, nem adta semmi jelét, hogy észrevette volna a közeledő lányt. Zavarba jött, bár nem látta még az üveg mögött a fiút, érezte, hogy figyeli, ahogy közeledik, nem is tévedett. Ahogy közelebb ért már láthatta, hogy minden lépését, minden mozdulatát szemmel tartja.  Mindenhová nézett csak éppen a fiúra nem. Sietősebbre fogta a lépteit, majd megkerülte a kocsit, és becsusszant mellé az anyós ülésre.
- A motort is járatnom kellett volna? - kérdezte a fiú széles mosollyal. - Szia! - köszönt aztán kedvesen.
- Nem vicces, ha nem így csináljuk a szüleim tuti nem engednek el. - húzta fel az orrát sértette. - Szia! - köszönt vissza aztán Annabeth is, majd elővette a telefonját, és gyorsan pötyögni kezdet egy sms-t.
"Ha a szüleim keresnének, nálatok vagyok. Falazz! Köszi!"
Küldte el Emmának, hogy ne érje semmilyen meglepetés.
- Mehetünk? - kérdezte, majd beindította az autót.
- Hová megyünk? - kérdezte Annabeth.
- Nem tudom. - vonta meg a vállát a fiú. - Azt hittem te mondod az úti célt, én csak a sofőr vagyok.
- Menjünk oda, ahová legutóbb.
- Legutóbb? Hová? - emelkedett meg a fiú szemöldöke kérdőn.
- A hotel szobába. - nézett rá végre Annabeth.
- A hotel szobába? - kérdezett vissza meghökkenve. - Biztos?
- Igen, Chan Doo oda - bólintott a lány magabiztosan -, olyan hely kell, ahol nem fognak zavarni, és kettesben lehetünk. Beszélni akarok veled végre.
- Rendben. - egyezett bele a fiú pár pillanattal később. - Akkor menjük oda, ha ilyen biztos vagy benne.
Annabeth kissé megnyugodott, eddig úgy ült a kocsiban, mint aki karót nyelt, most kicsit lazábban helyezkedett el. Azt hitte nehezebb lesz, hogy feszültebb lesz a hangulat a történtek után, hogy talán már itt a kocsiban parázs vita robban ki közöttük. Bár nem tudta Chan Doo mit gondol, de sejtette, hogy nem lesz olyan egyszerű, mint amilyennek hirtelen tűnik, nem csak annyi lesz, hogy mindent egymás fejéhez vágnak, vagy éppen pont ellenkezőleg csendben meghallgatják egymást, és kész. Külsőre nyugodtnak tűnt a fiú, de a szemein látszott, hogy ő is ideges, talán még zavart is. Nem sokára kiderül, hogy mit mond, mi történt, hogy mi legyen velük ezentúl. Annabeth most érezte először mióta beszállt a kocsiba, hogy fél, fél, hogy vége lesz, amikor még szinte el sem kezdődött. A hideg végig futott a gerincén, félt a beszélgetéstől, ettől persze nem szerette volna kevésbé tisztázni a dolgokat, csak a megoldástól rettegett. Hamar odaértek, bementek a hotelbe, és újra kivettek egy szobát, aztán liftbe szálltak. Annabeth gyomra egyre jobban összeszűkült a bizonytalanságtól, de nem beszéltek egészen addig, amíg be nem léptek a szobába.

22. fejezet/ 2. rész

Sziasztok! :)
Élek még jelentem, és az előző második fele, próbálok, még a szünetben hozni frisst, bár az lehet, hogy novella lesz, és nem a történet folytatása, még nem döntöttem.
Bocsi, hogy ilyen soká lett kész.
Jó olvasást!
Puszi! :)

22. fejezet/ 2. rész

- Annabeth! Jöttek hozzád. - kiáltott fel az édesanyja az emeletre.
- Mégis ki? - lépett ki a szobából döbbenten, és lenézett a földszintre.
- James van itt. - mosolyodott el az anyja kedvesen. Hát persze, imádja a fiút, nem úgy, mint Chan Doot.
- Küldd fel! - válaszolt, és visszalépett a szobájába. Már jó pár perce lecsapta a telefont Chan Doora, de még mindig a keze közt szorongatta az apró készüléket. Nem igazán tudta, mire is vár. A fiú úgysem fogja hívni, nem az a fajta, aki állandóan próbálkozik, egyszer hívta ezzel mutatta, hogy szeretne beszélni, de nem fogja felhívni hat milliószor, megvárja még Annabeth hívja, ő ilyen.
- Szia! - lépett be James mosolyogva, de hamar lehervadt az arcáról, ahogy a lányra nézett.
- Szia! - próbált rá visszamosolyogni nem túl nagy sikerrel. - Hát te?
- Gondoltam meglátogatlak. - vonta meg a vállát a fiú, és leült Annabeth mellé az ágyra. - Elég nagy tapló voltam veled mostanság.
- Arra gondolsz, hogy észre sem vettél? - nézett rá kíváncsian a lány. - Az okát sem tudom.
- Hát igen - vakarta meg zavartan a tarkóját James -, arra is. Meg úgy általában is, kicsit nehezen dolgoztam fel, hogy őt választottad helyettem.
- Hiba volt. - nevetett fel keserűen Annabeth.
- Nem volt az. - vágta rá rögtön James. A lány nagy szemeket meresztett rá, ezért magyarázkodni kezdet. - Beszéltem vele. Nem tudom, tudtad-e, hogy vele sem beszéltem.
- Többször rákérdeztem, de mindig azt mondta ti jól el vagytok. - vonta meg a vállát Annabeth. - Nem faggattam róla, de sejtettem, hogy hazudik.
- Végig tudta, hogy szeretlek. - suttogta a fiú.
- James, én...
- Várj! - emelte fel a kezét. - Először azt találta ki, hogy ő majd megszerez, félredob, aztán az én vállamon sírod ki magad, és újra összejövünk. Hiába mondtam neki, hogy hülyeség, te sosem veszel be ilyesmit, és nem akartam veled ezt tenni. Erre azt mondta, fogadjunk, és így lett az a fogadás, amiről a szemedbe hazudtam. - hajtotta le a fejét a fiú. Annabeth nyitotta a száját, hogy közbeszóljon, de James gyorsan folytatta, nem hagyva szóhoz jutni.
- Csak azzal nem számolt, hogy beléd szeret. - mosolyodott el keserűen. - De hát, ki ne szeretne beléd? - sóhajtotta. - Aztán elutaztatok, ott fogalmam sem volt róla mi történt. Nem hívott egyszer se, ha én hívtam valami indokkal mindig hamar lerázott. Téged nem mertelek keresni azok után, ami történt. Azután, hogy megcsókoltalak.
- Értem. - suttogta Annabeth.
- Még nincs vége. - mondta James, és a lányra nézett. - Tegnap eljött hozzám, miután kidobtad, megkeresett. Bocsánatot kért, amiért beléd szeretett, és cserbenhagyott. Nagyon sokat beszélgettünk, legfőképp rólad.
- Rólam? - kérdezte meglepetten Annabeth.
- Olyan dolgokat tud rólad, amit senki, talán még te magad sem. - nevetett fel James. - Például tudja, ha valami nem tetszik felhúzod, és ráncolod az orrodat. Ha zavarban vagy beharapod az ajkadat, ha nem tudsz valamit a jobb füled mögé rejtesz egy hajtincset, és még sorolhatnám. Ezeket én se tudtam, pedig már évek óta beléd vagyok esve.
- Ez mind nagyon szép, James, de attól még Katetel csókolózott az orrom előtt. - mutatott rá Annabeth.
- Tudom, de Kate csókolta meg. - felelte egyszerűen a fiú. - Hidd el, nem lennék itt, ha nem tudnám, hogy tényleg szeret, túl fontos vagy nekem.
- Nem tudom, James. - suttogta Annabeth, és átölelte a felhúzott térdét. - Mi van, ha csak egy strigula lettem a többi mellett?
- Megváltoztattad, a régi Chan Doo sosem jött volna el hozzám bocsánatot kérni, sosem akadt volna ki egy lány miatt, aki kidobta. - mosolygott a fiú. - Legalább gondolkozz el a dolgon, kérlek.
- Rendben. - bólintott Annabeth.
James felállt, hogy távozzon, de mégis visszafordult az ajtóból. Annabethre nézett nyitotta a száját, de végül megrázta a fejét, és el akart menni. Viszont a lány kíváncsibb volt annál, hogy csak így elengedje, és utána szólt.
- James, várj! Mit akartál még mondani? - kérdezte.
- Miért nem mondtad soha, hogy beteg vagy? - nézett rá félve a fiú.
- Ó... - suttogta meglepetten Annabeth.
- Nem kell elmondanod, ha nem akarod. - kezdted magyarázkodni James.
- Nem, nem, csak megleptél. - állt fel a lány. - Féltem, hogy mit szólnátok.
- És neki miért mondtad el?
- Mert ő is elmondta nekem, hogy mi történt vele. - suttogta. - Ő sem tökéletes, így tudtam, hogy megért.
- Én is megértettelek volna. - felelte halkan, és szomorúan.
- Tudom, most már tudom. - mosolyodott el óvatosan Annabeth. - Ne haragudj!
- Nem haragszom, rád nem tudok. - vonta meg a vállát minden mindegy alapon a fiú. - Akkor gondolt át, amit mondtam.
- Meglesz. - mosolygott rá a lány.
- Szia! - nyomott egy puszit az arcára.
- Szia! - búcsúzott Annabeth.
- Aztán hívj, ha kell valami. - mosolygott James, és eltűnt a lépcsőfordulóban. Annabeth az ajtófélfának dőlt, az ujjai még mindig görcsösen szorították a telefonját. Megnyitotta a híváslistát, és tárcsázta az utolsó hívott számot.
- Hallo!  - szólt bele egy ismerős hang tartózkodóan.
- Beszélhetnénk?

A frissről

Sziasztok! :)

Szóval azt hiszem a cím egyértelmű a frissről van szó. Nem tudom jelenleg, hogy mikor tudok majd hozni, mert kész káosz az életem. Tizenkettedikes gimis vagyok, idén kezdtem el a faktokat, német nyelvvizsgára készülök, és év végén német előre hozott érettségit szeretnék tenni, ha minden terv szerint megy. Jelenleg 4 előtt nem igen szoktam hazaérni, ami elég kemény, mert utána megyek még csak(igaz nem minden nap) külön németre. Ó, és persze egyértelmű, hogy jövőre majd olyan helyeket akarok megjelölni a továbbtanulás céljából, ahová szinte a legnehezebb bejutni, szóval értitek, nehéz. Biztos többen is vagytok hasonló helyzetben, vagy voltatok, illetve lesztek. Plusz még az iskolai plusz programokról nem is beszéltem... Többször is ránk osztották a szervezők feladatát. De mindegy, ezek az én problémáim, nem terhellek vele. Eddig ha nem is pontosan, de elég jól össze tudtam egyeztetni a dolgokat, de bár még csak most kezdődött az év, már tudom, hogy idén még nehezebb lesz.
Ezért úgy érzem kötelességem előre szólni, hogy lehet, hogy nem tudok, vagy csak nagyon ritkán frisst hozni. Mindent meg fogok tenni, de nem ígérek semmit. Sajnálom, hogy csalódást okozok, bocsánat. De úgy hiszem, hogy kapkodva, fáradtan nem lehet jót írni, az nagyon meglátszódna rajta. Tudom, hogy így nagyon kicsivel a vége előtt ez még rosszabb, mintha az elején mondtam volna. Mindent megpróbálok majd. Legkésőbb, tudom soká van még sajnos, az őszi szünetben lesz friss. De remélem nem kell addig várnotok. Félre ne értsetek, NEM ÁLL SZÁNDÉKOMBAN ABBAHAGYNI A TÖRTÉNETET ÍGY, be fogom fejezni, csak nem tudom pontosan mikor. Remélem kitartotok mellettem, és megvárjátok. Tényleg sajnálom, bocsi.

Puszi
Szilvi

22. fejezet/ 1. rész

Sziasztok! :)
Itt a következő rész, remélem tetszeni fog. Lassan elérünk a végére, nem sok van már hátra pár oldal, és kész. De most jó olvasást ehhez is.
Puszi! :)

22. fejezet/ 1. rész

- Rendben, gyere fel. - mondta és letette a telefont. 
Chan Doo elrakta a készüléket, majd elindult Jamesék háza felé. Már régóta nem beszéltek, azóta az este óta, hogy hazavitte a berúgott Annabetht. Tudta, hogy mit érez a lány iránt a barátja, és már akkor sem bírta, hogy versenytársa akad, pedig még nem is tudta, hogy ő maga mit is érez valójában. Azóta pedig, hogy összejöttek esély sem volt rá, hogy valaha kibékülnek. Most bandukolt a sötét utcán, és csak arra gondolt, hogy rossz ötlet volt pont most felhívni a fiút, de már nem tehette semmisé, megfutamodni meg nem akart, megtette már párszor, nem akart többé menekülni a gondok elől, sokáig azt tette, most már változtatni akart. Hamar Jamesék házához ért, a fiú már az ajtóban várta. Fürkészve nézett rá, nem értette mire most ez a nagy barátság, de nem szólt erről semmit, azonnal beengedte.
- Bocs a zavarásért. - mondta Chan Doo, amint becsukódott mögöttük a szoba ajtaja.
- Semmi gond, úgyse tudtam aludni. - vonta meg a vállát James. - Csak söröm van az jó lesz? - nyújtott felé egy üveget.
- A berúgás már úgysem sikerült, kijózanodtam a kinti séta alatt. - rántotta meg a vállát most a másik fiú gondterhelten.
 - Történt valami? - kérdezte az arcát fürkészve James.
 - Történt. - ült le Chan Doo az egyik fotelbe, ami a szobába volt, anélkül, hogy hellyel kínálták volna, megszokásból.
- El is mondod, vagy csak látni szerettél volna. - halványan elmosolyodott az egykori barátja poénján, de nem tudta rávenni magát, hogy megszólaljon.
- Nem kellett volna idejönnöm. - állt fel, de James elétette a karját, elzárva a kijárathoz vezető utat.
- Azok után, ami köztünk történt, nem jöttél volna ide, csak ha nagy gond van. - gondolkozott el. - Az apáddal van gáz?
- Nem, most az egyszer nem. - rázta a fejét Chan Doo.
- Akkor csak egy valakivel lehet, ami így megvisel. - ült le sóhajtva a másik fiú. - Annabethszel.
Chan Doo keserűen felnevetett, de bólintott: - Vele.
- Mi történt? - kérdezte a fiú.
- Nem gondolkodtam, azt hittem, hogy most, hogy barátnőm van, minden megváltozik - eredt meg a nyelve. - És nem csak magamra gondolok, hanem úgy mindenkire körülöttem. Hogy figyelnek majd erre, elfogadják, és leszállnak rólam. Érted? - kérdezte.
- Nem igazán. - rázta a fejét James, és megvakarta a tarkóját.
- Emlékszel Katere? - nézett rá Chan Doo a szeme sarkából.
- Az a fura csaj, aki állandóan leveleket ír neked, meg posztol az üzenőfaladra sok hülyeséget?
- Az. - bólintott.
- Akkor tudom ki az. Mi van vele? - hajolt előre, és közben beleivott a saját üvegébe. - Mit tett?
- Annabeth csapattársa, és ma táncoltam vele a diszkóba, aztán meg csak úgy megcsókolt. Minden előjel nélkül lekapott, először köpni-nyelni nem tudtam, aztán meg elhajtottam. - magyarázta Chan Doo erősen gesztikulálva.
- De Annabeth látta, és félreértette. - egészítette ki James.
- Aha, Annabeth elméletileg a szüleivel békült otthon, de hamar végeztek és eljött a diszkóba. Aztán meg elküldött a fenébe, pedig minden olyan jól alakult. - suttogta a fiú, és a hajába túrt. - Annyira ostoba voltam, hogy azt hittem, hogy simán békén hagy, így hogy az egyik barátnőjével járok. Bele se gondoltam, mit hisz majd, ha táncolok vele. Csak ünnepelni akartam, mert felvettek a Yalere.
- Gratulálok. - szúrta közben James, Chan Doo rákapta a tekintetét, majd csak legyintett.
- Még nincs róla papírom, de már tuti. De lényegtelen, most nagyon nem izgat.
- És mit vársz tőlem? - kérdezett rá a fiú.
- Bocsánatot akarok kérni. - mondta hirtelen Chan Doo.
- Miért?
- Mindenért. - vonta meg a vállát. - Egy legjobb barátot már elvesztettem, ha a másikat is el kell, akkor legalább bocsánatot érek.
- Még mindig barátok vagyunk. Csak egy kicsit... - nem tudta hogyan befejezni, de nem is kellett.
- Tudom, hogy szereted. - vágott bele Chan Doo. - Mindig is tudtam, csak nem érdekelt. Soha senki nem érdekelt, csak saját magam. Önző voltam. De megváltoztatott.
- Ezért vagy itt? - kérdezte James.
- Azt hiszem.
- Hát megsúgom, nem csak rajtad múlott, én se tettem meg mindent azért, hogy még mindig a legjobb barátom légy. - tárta szét a karját. - El fogom őt felejteni, az lesz a legjobb.
- Te jobban megérdemled, sose tetted volna vele azt, amit én ma este. - hajtotta le a fejét Chan Doo.
-  Azt mondtad nem direkt tetted.
- Az mindegy. - rántotta meg a vállát.
- Dehogy mindegy. - veregette hátba James. - Annabeth választott, tudta mit érzek iránta, és melletted döntött. Hívtad már?
- Csak a hangposta jelentkezett.
- Akkor hívd újra. - bólintott James.
- Minek? - kérdezett vissza Chan Doo. - Úgyse veszi fel, nem érdeklem.
- Hátha mégis. De már ne ma este. Túl késő van. Holnap. - magyarázta.
- Biztos, hogy nem fog rá reagálni, akárhányszor hívom.
- Akkor menj el hozzá. - javasolta James.
- A szülei kidobnak, mielőtt köszönnék. - vetette ellen.
- Akkor gyere a sulihoz. Gyakran láttalak ott, csak akkor benne van a pakliban, hogy nyilvánosan megaláz. - húzta el a száját.
- Az én érdekel. Azt bevállalom. - vágta rá Chan Doo.
Még egész este beszélgettek, mindkettőjüknek bőven volt mesélni valója. Chan Doo nem akart hazamenni, James pedig nem akarta kidobni, amikor végre újra beszéltek. Egyikőjük sem akart egyedül lenni, és bár semmi pénzért nem vallották volna be, mindkettőjüknek nagyon hiányzott a másik társasága, barátsága. Végül már másnap délután volt, amikor hazament. Sokan keresték, de senkinek sem vette fel a telefont, csak egy embernek tette volna, de ő nem hívta. Amikor hazaért a szüleit, a nővérét, és Dakotát otthon találta, még az apja is ott volt, pedig már egy ideje elköltözött.
- Ó, édes istenem! - ugrott a nyakába az anyja. Chan Doo hirtelen úgy meglepődött, hogy visszaölelni is elfelejtett.
- Történt valami? - kérdezte értetlenül.
- Ma reggel visszahoztam a kocsidat, erre a nővéred közölte, hogy nem jöttél haza. - magyarázta Dakota. - A tegnapi után, meg, hogy senki sem ért el. Azt hittük...
- Csak Jamesnél voltam - vágott közbe a fiú -, ez nem jutott eszetekbe? Miért mennék világgá? Nem vagyok őrült. - emelte fel a hangját Chan Doo, majd megcsörrent a telefonja. - Annabeth az. Őt is riadóztattátok?
- Úgy gondoltuk csak vele beszélnél most, éppen az előbb beszéltem vele, rögtön azután jöttél. - mosolygott bocsánatkérően a szőke lány.
- Csodás! - sóhajtott, majd fogadta a hívást, és kiment a ház elé. - Szia! - szólt bele.
- Merre vagy? - szólt bele köszönés nélkül, kétségbeesetten a lány.
- Éppen most lépem át a Kanadai határt, úgy döntöttem világot látok. - válaszolt kapásból.
- Most ugye csak viccelsz? - kérdezte szinte már hisztérikusan Annabeth.
- Igen, nyugi. - váltott Chan Doo komolyabb hangnemre, nem hitte, hogy ennyire kétségbe ejti a lányt az állítólagos eltűnése. - Most értem haza. Éppen most közölték, hogy beszámíthatatlannak tartanak.
- Ja, jó, oké. - hebegte a lány zavartan a készülékbe.
- Annabeth... - szólította meg, de addigra már csak a telefon búgását hallotta, Annabeth letette.

21. fejezet/2. rész

Sziasztok! :)
Itt a folytatás
Jó olvasását!
Puszi! :)

21. fejezet/ 2.rész

Haza rohant, de a könnyeit nem tudta visszatartani, már útközben kicsordultak. Otthon azonnal a szobájába rohant, becsapta az ajtót, és az ágyára vágódott. A párnájába temette az arcát, és újra felzokogott.
- Annabeth. - lépett be az anyja, és aggódva nézett a lányára. - Mi történt? - ült le az ágya szélére, és végig simított a hátán.
- Azt hittem ez igazi. - zokogta. - Azt hittem engem tényleg szeret.
- Jaj, drágám. - suttogta az anyja együttérzően. Sosem tartotta jó ötletnek, hogy együtt vannak, abban bízott megjön majd a lánya esze, és szakítanak, de tévedett.
- Azt hittem fontos vagyok neki, hogy ezt most többet jelent neki. - szipogta Annabeth. - De tévedtem. Annyira csak nem lehet fontos, ha más lánnyal csókolózik egy nyilvános helyen.
- Édesem, a fiúk ilyenek tinédzser korban, a legtöbbjük, nehezen maradnak meg egy lány mellett. - simogatta a hátát továbbra is. - Majd elmúlik és elfelejted.
- De én nem akarom, hogy elmúljon, és elfelejtsem. - rázta meg a fejét, és felült az ágyban, hogy anyja szemébe nézhessen. - Én tényleg szeretem.
- Tudom kicsim. - ölelte át a lányát. - Tudom.
Annabeth még órákig nem tudott megnyugodni, többször újra eleredtek a könnyei.

Chan Doo miután Annabeth ott hagyta pár percig állt az utcán és utána nézett, de aztán visszament a diszkóba. Elverekedte magát a pultig, aki az útjába került azt csúnyán félrelökte. Több felháborodott beszólást is kapott, de elég volt rájuk néznie, hogy tudják, most jobb, ha meghúzzák magukat.
- Mi volt? - kérdezte Dakota, amint odaért. Már Neil is ott volt, aki Lindával jött össze pár napja, és aki a barátja volt.
- Összevesztetek? - kérdezte.
- Itt hagyott. - vonta meg a vállát keserűen, és leült a pulthoz. - Egy tequilát, duplát. - intett a csaposnak.
- És most úgy döntöttél berúgsz? - háborodott fel Emma.
- Kettőt. - tette hozzá Neil.
- Ne már te is. - vágta fejbe Emma a másik fiút.
- Mi van? - tárta szét a karját. - Ha a legjobb haverod szenved, vele szenvedsz, alapszabály.
- Akkor sem rúghatok be csak ezért. - méltatlankodott tovább Emma.
- Miért mit tegyek? - döntötte le az italt, és rendelt még egyet. A tequila végig marta a nyelőcsövét, keserű íze jótékony hatással volt a szintén keserű gondolataira, kemény egy ital volt, de pont ezt akarta.
- Mondjuk menj utána. - javasolta Dakota.
- Nem. - rázta meg a fejét.
- Mért nem? - kérdezte meglepetten Emma.
- Mert a szüleink, nagyon nem bírják, és nem volna jó ötlet. - adta meg a választ Tom helyette.
- Az a poén, hogy komolyan nem csináltam semmit. - mondta Chan Doo miközben az újból kiürült poharat lökdöste az asztalon. - Az a nyomorult ribanc kapott le.
- Kate mindig is bukott rád. - bólogatott Neil.
- Majd megnyugszik. - nyugtatta Tom. - Szerintem rájön majd, hogy valójában mit látott. Legalábbis szerintem elég egyértelmű volt.
- Nem fog rájönni. - rázta meg a fejét Chan Doo.
- Miért? - kérdezték négyen egyszerre.
- Mert nem tud bennem bízni. - rántotta meg a vállát. - De nem ítélem el érte. - még legurított pár pohárnyit, majd pénzt dobott az asztalra a csaposnak, és kiitta az utolsó adag tequilát. - Leléptem. - állt fel, de máris imbolygott kicsit, előtte is ivott már, de most ez a pár pohár tequila megtette a hatását, bár még nem volt teljesen elázva, azért már nem volt teljesen józan.
- Hová mész? - kérdezte aggódva Dakota.
- Szétmegy a fejem, nyugalomra van szükségem.
- Add a kulcsod! - nyújtotta felé a kezét a lány.
- Mi? - kérdezett vissza meglepetten.
- Így nem ülhetsz autóba, add a kulcsaid. - nyúlt a zsebéhez, de Chan Doo megelőzte, és odaadta őket.
- Haza is kísérsz, vagy mehetek egyedül anyuci? - kérdezte gonoszan.
- Nem akarod, hogy most komolyan vegyelek. - rázta a fejét a lány. - Ki fogtok békülni.
- Aha, persze. - mondta idegesen, majd ott hagyta őket. Köszönés nélkül távozott, a pultnál maradtak pedig aggódva néztek utána.

Semmi kedve sem volt haza menni. Nem igazán tudta hová is mehetne. Egyedül akart lenni, de mégsem. Jó ideig tanácstalanul sétált az utcákon, minden cél nélkül rótta az egyiket a másik után. Nem ivott eleget ahhoz, hogy a gondolatai ne kattogjanak folyamatosan Annabeth körül. Másra sem tudott gondolni, csak arra mi is történt velük az előző hetekben. És persze arra, mi történt ma este. Állandóan visszakúszott a gondolataiban, az arc, ami csalódottan, és megbántottan nézett rá. Sosem akarta így látni, el akart felejteni, meg nem történté akarta tenni az egész estét. Végül elővette a telefonját, és már hívta is. Csak a hangposta vette fel.
- Oké, megértem, hogy nem veszed fel. - szólt bele. - Tudom, hogy most azt gondolod, hogy kihasználtalak, és ennyi volt, nem akartam mást. De esküszöm, hogy nem így van. Kérlek beszéljük, csak még egy esélyt kérek, rendbe akarom hozni. Szeretlek! - tette le a telefont.
Nem számított rá, hogy felveszi, abban sem igen bízott, hogy meghallgatja egyáltalán, amit üzent, de muszáj volt felhívnia. Többször észrevette, hogy elindult a lány felé, de mindig meggondolta magát, biztosan kidobnák, most semmi keresni valója ott. Aztán hirtelen ötlettől vezérelve újra előkapta a telefonját, és hívást kezdet. Tudta, hogy késő van, de muszáj volt vele beszélnie. Semmi veszteni valója sincs. Mást nem rácsapja a telefon.
- Haló! - szólt bele egy hang.
- Szia! Beszélhetnénk? - kérdezte.
- Most? - jött a meglepett kérdés. - Hajnali egy van.
- Tudom, de fontos. - magyarázta.
- Rendben, gyere fel. - mondta és letette a telefont.

21. fejezet/ 1. rész

Sziasztok! :)

Itt a következő rész, már nincs sok hátra a történetből. Hamarosan befejezem.

Jó olvasást ehhez is!

Puszi! :)

21. fejezet/ 1. rész

6 óra volt mire hazaért. A Chan Dootól való elválást húzta egy ideig, de örökké csak nem búcsúzkodhatott. Lassan a bejárati ajtóhoz sétált, és belépett. A családja éppen a konyhában volt, vacsoráztak. Tom nem volt jelen, biztosan próbál, gondolta Annabeth. Vett egy mély levegőt, majd kifújta, és a konyha felé vette az irányt. A szülei nyugodtságot erőltettek magukra, de Annabeth jól tudta ez csak álarc. Az asztal két végén ültek, egymással szemben, egy szót sem szólva ettek. Ő leült közéjük, és hol az egyikkőjükre, a hol a másikójukra nézett. Hosszú percekig senki nem szólt, csak figyelték egymást. Végül Annabeth törte meg a csendet.
- Sajnálom, hogy csak úgy elmentem ma. - suttogta.
- Annabeth - szólította meg az anyja -, tudod, hogy csak jót akarunk neked. Mielőtt találkoztál ezzel a fiúval semmi baj nem volt veled, minta diák voltál, és minta gyerek. Miután találkoztatok sorba történtek a bajok, egyrészt többször is sírtál miatta, másrészt kizártak a versenyből, nem figyeltél miatta a betegséged kezelésére, és mostanában állandóan csak vele látlak. Hol vannak a barátaid?
- Hogy-hogy hol? - kérdezett vissza Annabeth. - Dakotával és Emmával tegnap előtt voltunk vásárolni, Lindával és Neillel, meg Chan Dooval hétfőn voltunk moziba, ugyanúgy összejárok velük.
- Nem róluk beszélek. - folytatta az anyja. - Margaretről, és Beccáról, már ezer éve nem hallottam. És James, vele mi van?
Annabeth hitetlenkedve nézett az anyjára, most tényleg az a baja, hogy vannak új barátai, és azokkal tölti az idejét?
- A lányokkal a suliban szoktam beszélni, de Becca nyelvsuliba jár, és azzal tölti a szabadidejét, Margaret, pedig nem tartja jó ötletnek, hogy én és Chan Doo. Így, ha ő ott van, nem hajlandó odajönni. James pedig haragszik rám, bár fogalmam sincs miért, nem hajlandó velem beszélni. - tárta szét a karját. - Így azokkal töltöm az időm, akiket érkelek. A suliban pedig semmi baj velem, nem rontottam a jegyeimen, a magatartásommal sincs semmi gond. Arról, hogy hibáztam, nem Chan Doo tehet. Mindenki szokott rosszul dönteni.
- Hát rendben. - sóhajtott az anyja. - Na, és hol voltál ma? - mosolyodott el kedvesen, de látszott rajta, hogy valami nincs rendjén még mindig, de Annabeth nem foglalkozott vele, gyorsan mindent elmesélt a mai napról, a Yaleről.
- … És Tom hol van? - fejezte be a mesélést.
- Abban a diszkóban, ahová annyit jártok. Nagyon sietett. - mosolyodott el az anyja.
- Odamehetek? - kérdezte Annabeth.
- Hát… - húzta el a száját az apja. - Most meg kellene büntetnünk…
- Kérlek! - nézett rá kiskutya szemekkel.
- Rendben! - bólintott az apja. - De ha bármi történik ma este, nem úszod meg büntetés nélkül.
- Oké. - bólintott Annabeth, és máris rohant az ajtóhoz.
Hamar odaért a törzshelyükre, és bement. Elég sokan voltak bent, hirtelen nem találta a barátait. Végül kiszúrta az öccsét, Emmát, és Dakotát. Mosolyogva átvágott a tömegen, és hozzájuk lépett.
- Sziasztok! - kiáltotta, mert a hangos zenétől semmit se hallott. A lányok mosolyogva intettek, Tom pedig a fülébe üvöltött egy Hellót.
- Ugye nem iszol? - fordult az öccséhez.
- Csak kóla. - emelte fel a poharát. - Kóstold meg, ha nem hiszed.
- Elhiszem nyugi. - legyintett. - Chan Doo nincs itt? - fordult körbe.
- Őőő… - suttogta Emma.
- Csak táncolnak. - kiabálta Dakota túl a zenét. - Ne borulj ki!
Annabeth kiszúrta a fiút a tömegben, ahogy egy lánnyal táncolnak. Először nem esett le neki, hogy ki a lány, és csak mosolyogva figyelte, ahogy próbál egyre jobban Chan Doohoz simulni, de az mindig hátrábblép. Figyelte őket egy darabig, amikor rájött, hogy az a lány nem más, mint Kate, a saját csapattársa, és aki köztudottan odáig van a fiúért. És akkor lekapta a fiút, ott a táncparkett közepén megcsókolta. Annabeth arcáról lefagyott a mosoly, a többiek felszisszentek mellette, ahogy észrevették mi történik. De nem tartott sokáig a csók, elhúzódott a lánytól, és leszedte a kezeit a nyakáról. Mondott neki valamit, majd ott hagyta a parkett közepén, Kate maradt, és tovább táncolt a tömegben. Chan Doo feléjük indult, de megtorpant, ahogy meglátta Annabetht. Egy darabig egymás szemébe néztek, majd Annabeth fogta magát, és a kijárat felé indult. Mérgesen lökte el az útjába kerülőket, kapott pár hőbörgő megjegyzést, de nem érdekelte. Már az utcán volt, amikor a nevét kiáltotta valaki a háta mögött.
- Annabeth várj már! - rohant utána Chan Doo, és megragadta a karját. - Hagy magyarázzam meg, kérlek. - fordította szembe magával.
- Nem kell, van szemem, láttam, amit láttam. - fonta keresztbe a karját.
- Ne már, vissza se csókoltam, esküszöm. - bizonygatta a fiú.
- Táncoltatok, aztán meg csókolóztatok. Láttam.
- Tudod, hogy szeretlek. - fogta meg a kezét Chan Doo.
- Igen, azt hittem, tudom. - rázta a fejét a lány. - De lehet, hogy tévedtem.
- Ne csináld már. - suttogta meggyötörten. - Mit kéne tennem, hogy elhidd, nem történt semmi.
- Mondjuk ne csókolgass idegeneket. - mondta mérgesen Annabeth, azzal faképnél hagyta a fiút. Azonnal hazafelé vette az irányt, minél távolabb akart kerülni tőle.

- Azt hittem tudod, mikor hazudok. - kiáltott utána Chan Doo, de nem foglalkozott vele.

20. fejezet/ 2. rész

Sziasztok! :)
Itt a következő rész. Jó olvasást hozzá :)

Puszi! :)

20. fejezet/ 2. rész

Miután Annabethék lementek, és miután Chan Doo anyukája ragaszkodott hozzá, hogy egyenek, mielőtt elmennek, végül sikerült beülniük a kocsiba. Egy fekete terepjáró volt, Chan Doo az apjától kapta. Miután bejelentette az anyja, hogy elválik a férjétől, és ezt teljesen komolyan is gondolja, mivel keresett ügyvédet, az apjukat kenyérre lehetett kenni. Mindent megvett a testvéreknek, bármit, amit csak akartak. Mivel Chan Doo nem kedvelte különösebben, jól ki is használta ezt. Letette a jogsit, amit az apja nem engedett eddig a balhéi miatt, aztán megvetette ezt a kocsit, meg még egy csomó új cuccot. Annabeth ebbe nem akart beleszólni, bár ő kicsit sem tartotta ezt jó ötletnek, de a fiú tudja. Most ott ült mellette az autóban, a tegnapi ruhájában, hazafelé tartottak. Unottan bámult ki az ablakon, a gyomrába hideg fájdalom költözött. Csúnyán váltak el a szüleitől este, és még a telefont se vette fel, ha keresték.
- Gyalog is el tudtam volna jönni. – mondta egyszer csak. Igazából jobban örült volna, késleltette volna a haza érkezést.
- Útba esik. – vonta meg a vállát a fiú, és bekanyarodott az utcájukba.
- Hová mész? – nézett rá Annabeth.
- New Havenbe, a Yale-re. – mondta Chan Doo kicsit feszengve.
- De hát szombat van. – értetlenkedett a lány, a kocsi pedig megállt a házuk előtt.
- Tegnap lett volna a felvételi elbeszélgetés, de a szülinapod miatt megkértem a dékánt, hogy hagy menjek máskor. Belement. Ma kell mennem. – magyarázta a fiú.
- Ó. – suttogta Annabeth. – Várj meg! – nyitotta ki az ajtót. – Átöltözöm, és elkísérlek.
- Biztos? – nézett Chan Doo a házra, ahol elhúzták a függönyt. – Beszélned kellene a szüleiddel.
- Az ráér. – rázta a fejét Annabeth. – A te felvételid fontosabb, ott akarok veled lenni.
Azzal lezárta a témát, és kipattant a kocsiból. Gyors léptekkel besietett, és becsapta az ajtót. Már félúton volt az emeletre, amikor az anyja utána szólt.
- Szóval hazaértél. – lépett a lépcső aljához.
Annabeth hátranézett, bólintott, majd tovább rohant. Hallotta, hogy követik, de nem érdekelte, berohant a szobájába, és a szekrényébe kezdet kutatni. Kinyílt az ajtó, és belépett az anyja.
- Nagyon aggódtunk, egy csomószor hívtalak. – méltatlankodott.
- Láttam. – rántotta meg a vállát a lány, és bement a fürdőszobájába.
- Szóval nem Emmánál aludtál. – mondta az anyja. Annabeth nem csukta magára az ajtót, tudta, hogy semmi értelme az anyja úgyis kinyitná.
- Nem. – lépett ki pár perc múlva.
- Tom pedig ezt mondta. Megkérted az öcséd, hogy hazudjon?
- Nem, magától tette. Nyugodtan megmondhatta volna, nem érdekel, hogy mit gondoltok. – lépett a tükörhöz, és gyorsan lófarokba fogta a haját, majd sminkelni kezdet.
- Ugye tudod, hogy most nagyot csalódtam benned.
Annabeth az anyjára nézett egy pillanatra, majd újra a tükörre, válaszra sem méltatta az előbbi megszólalását.
- Elmegyek, majd egyszer csak jövök. – mondta a tükörképének.
- Most jöttél haza. – lepődött meg az anyja. – Mégis hová mész?
- El. – nézett rá fagyosan. – Dolgom van.
- Chan Dooval? – kérdezte halkan.
- Vele. – húzta össze a szemeit Annabeth.
- Nem mehetsz. – jelentette ki fáradtan az anyja.
- Nem te mondod meg, hogy mit tehetek, és mit nem. – rázta a fejét sértetten.
- Az anyád vagyok. – emelte meg a hangját a nő.
- Tudom. – reagált Annabeth. – Akkor is elmegyek, nem állhatsz az utamba. Ha nem Chan Dooval, akkor Emmával, ha nem vele, akkor mással, itt biztos nem maradok. Olyan helyre megyek, ahol érdekli az embereket a véleményem, és hogy mit szeretnék. Olyan helyre, ahol nem akarnak rávenni, hogy szakítsak a barátommal, akit szeretek, és akivel lefeküdtem tegnap este. – kiabált az anyjával, majd felkapta a táskáját, és leviharzott a lépcsőn. Hallotta, ahogy utána szól, de nem figyelt rá.
Kirohant a kocsihoz, és bepattant az anyósülésre a fiú mellé. Chan Doo eddig AC/DC számokat hallgatott, hogy elüsse az időt, most kikapcsolta, és a lányra nézett.
- Minden oké? – kérdezte.
- Semmi bajom. – erőltetett egy mosolyt az arcára Annabeth. – Csak veszekedtem egy sort az anyámmal.
Chan Doo végig simított az arcán, a hajába túr, majd adott egy csókot a homlokára. Annabeth azonnal jobb kedvre derült, már nem érezte úgy, hogy mindjárt elbőgi magát.
- Majd megbékélnek. – suttogta együtt érzően, ha valaki hát ő tudta, milyen egy szülővel veszekedni.
- Tudom. – mosolygott rá Annabeth.
- Biztos velem tartasz? – mondta kicsit oldottabban. – Unalmas lesz.
- Majd addig körbenézek a suliban. – nevetett fel a lány, Chan Doo pedig beindította az autót. Két és félóra volt az út az egyetemig, New Havenbe. Nem volt túl messze, szerencsére. Régóta tudta, hogy a fiú végzős, és a Yalere akar menni, de eddig nem igazán gondolkodott ezen. Most kifelé bámult az ablakon, és azon gondolkozott, hogy mi lesz jövőre. Nincs messze, bármikor meglátogathatja, hétvégén pedig úgyis haza jön, de akkor is kollégista lesz. Két és félórányira tőle, egy kollégiumban, egyetemen, lányokkal, egy ilyen helyes, lányok álma fiú. Összeszorult a gyomra, ha csak erre gondolt. Hiába próbálta kizárni az elméjéből, állandóan arra gondolt, hogy miért nem a Bostonra fog járni Chan Doo. Tudta, hogy önzőség tőle, hogy a szerelmének ez az álma, de féltette a kapcsolatukat.
Hiába ment a zene a kocsiban, és figyelt az útra, még így is megérezte Chan Doo, hogy Annabeth újra szomorú lett, pedig amikor elhagyták Boston még mosolygott, és beszélt. Felé fordult egy pillanatra, és látta, hogy az ablakon néz ki. Tudta, hogy valami nincs rendjén, és azt is sejtette mi.
- Nem lesz semmi gond jövőre. – mondta nagyjából egy órányira New Haventől. Mivel még két órájuk volt a találkozóig, lekanyarodott az útról, és megállt. Annabeth Chan Doot nézte, tudta, hogy a fiú kitalálta mire gondol.
- Tegnap neked adtam magam. – suttogta Annabeth.
- Megbántad? – kérdezte rekedten a fiú. Hirtelen kiszáradt a szája, és a kétségbeesés mardosta a torkát.
- Nem. – vágta rá Annabeth. – Csak nem tudom, hogy neked is annyit jelentett-e, mint nekem. – mondta végül ki félve azt, ami a szívét nyomja.
- Értem. – nézett maga elé a fiú, majd közelebb hajolt hozzá, és a szemébe nézett. – Mondtam már párszor, de akárhányszor elmondom, egészen addig, amíg nem győzlek meg. Sosem éreztem még így senki iránt, soha. És ez nem egy ostoba fellángolás, ami pár hétig tart. Nem tudom mi lesz jövőre, de egy dologban biztos vagyok, hogy egy lány sem fog érdekelni rajtad kívül, ahogy most se érdekel senki más. – elmosolyodott, és Annabeth is.
- Köszönöm. – suttogta, és érezte, hogy enyhül a szorítás a gyomrában.
- Bízol bennem? – kérdezte.
- Igen, ne haragudj. – hajtotta le a fejét.
- Nem haragszom. – tette az álla alá a kezét, hogy muszáj, legyen ránéznie, majd megcsókolta a lányt. Pár perccel később szólalt meg újra: - Mehetünk?
Annabeth bólintott, majd Chan Doo beindította az autót, és tovább mentek. Utána már jól szórakoztak egész úton, beszélgettek, zenét hallgattak, hülyültek. Mikor odaértek, kézen fogva megkeresték a dékán irodáját, Chan Doo pedig bement. Nagyjából egy órát töltött bent, ami elég hosszúnak tűnt Annabethnek. A suliban lézengett pár ember, de a hétvégére való tekintettel, eléggé kevesen. Nézelődött, megnézte az udvart, az épületben bóklászott, benézett a könyvtárba. Mikor a fiú végzett, együtt is körbejárták a sulit, majd elmentek enni, és a városban sétálgattak, azt nézték meg.
Chan Doonak jó esélye van bekerülni, a dékán láthatólag megkedvelte. Legalábbis nevetve jöttek ki az irodából, és Annabeth faggatására végül mindent elmondott, hogy mi volt. Nagyon szimpatikus volt számára az iskola, és a dékán is. Mivel nagyon jó tanuló, pedig nem igazán foglalkozik a tanulással, szimplán csak okos, és mint Annabeth meglepve megtudta, a kapcsolatuk elején szeret olvasni, és ez nagyabból elég ahhoz, hogy megállja a helyét a suliban, mellette pedig táncol, és menő is. Szóval minden esélye meg van rá. Ezeken kívül pár cikke már meg is jelent az iskola újságban, meg a bostoni napilapban is. Annabeth büszkén ölelte át, és egyáltalán nem zavarta már a két órás távolság, mert úgy tűnt a fiú igazán boldog, és igazán ide való.

20. fejezet/ 1. rész

Sziasztok! :)
Megígértem, igaz majdnem nem jött össze a folytatás a mai napon. Bocsi:)
Reggel nem lettem kész, délután meg mentem a Pókemberre IMAX 3D-re. Nagyon jó volt. Megéri megnézni, mind a Csodálatos Pókembert, mind az IMAXet.

Na, nem dumálok tovább.

Jó olvasást!

Puszi! :)

20. fejezet/ 1. rész

Nem ment haza az este. Alapból hajnal négykor ment el mindenki a buliról, így ők is akkor léptek le. Meg persze nem is volt neki tervben, hogy majd haza megy. Chan Doonál töltötte az éjszakát. Jóformán beájultak a fiú ágyába, amikor végre odaértek. Nem is nézett jobban körbe a szobában, így eléggé meglepődött, amikor felébredt. A ruháját azért levette, nem abban aludt el. Így csak egy melltartó és egy bugyi maradt rajta. Amikor kinyitotta a szemét Chan Doo csupasz mellkasa volt az első, amit meglátott, és azonnal eszébe jutott a tegnapi nap. Elmosolyodott az emlék hatására, mennyire rosszul indult, és milyen szép is lett. Chan Doo egyenletesen lélegzett, de nem tudta eldönteni, hogy alszik-e még. A nadrágja rajta maradt, csak az ingjét vette le. Az övcsatján megcsillant az ablakon át beeső fény. A mellkasa teljesen csupasz volt, nem volt rajta egyetlen szőrszál sem. A kidolgozott izmok, és a kocka has gyönyörűvé tette a látványt. Annabeth elmosolyodott, és az ajkába harapott, még mindig nem tudta elhinni, hogy ez a fiú az övé. Az övcsattól indulva végig sétált az ujjaival lábakat utánozva a hasán, és a mellkasán. Chan Doo elmosolyodott, de nem nyitotta ki a szemét.
- Miért nem nyitod ki a szemed? – suttogta a lány, ahogy az ujjai az ajkához értek, és a fiú csókot lehelt az érzékeny ujjbegyekre.
- Mert félek, hogyha kinyitom, kiderül, hogy mindez álom. – válaszolt Chan Doo. Annabeth fölé hajolt, és úgy folytatta a beszélgetést.
- Nyisd csak ki! – lehelte a fiú ajkaira – Nem álmodsz. – és megcsókolta.
Chan Doo viszonozta, és beletúrt a lány hajába. De Annabeth elhúzódott, eszébe jutott, hogy egész este itt feküdt, és még fogat sem mosott az este, nem lehet túl üde a lehelete. De amint kinyitotta a szemét, rájött, hogy a szerelmét ez egyáltalán nem zavarja. A fiú most őt nézte, átható, elbűvölt tekintettel, talán sosem nézett senkire sem így, jutott eszébe a lánynak. Chan Doo csak arra tudott gondolni, hogy Annabethnek még ilyenkor is édes eper íze, és illata van. Aztán csak arra eszmélt, hogy a lány meglöki kissé, és átveti a csípőjén a lábát, majd újra megcsókolja, mielőtt bármit is mondhatott volna, de ezzel nem érte be, most ő kezdte el kényezte a fiú testét. Chan Doo pedig belemarkolt a fenekébe.
- Máskor is ilyen ébresztést kérek. – nevetett fel, majd átfordította a lányt, hogy ő legyen felül.
- Nem szereted, ha másnál van a vezető szerep? – kérdezte Annabeth, és a nyaka köré fonta a kezeit.
Chan Doo felnevetett és utána válaszolt: - Már megszoktam, hogy én irányítok mind a parketten, mind az ágyban. – simított végig a lány arcán. Annabeth pedig megkereste az övet, és kicsatolta azt. Chan Doonak csibészes mosolyra húzódtak az ajkai. – Csak nem szeretnél valamit? – kérdezte, figyelve a lány ügyködését a nadrágjával.
- Téged. – suttogta a lány, és újra megcsókolta.
- Nem vagy te véletlenül nimfomániás? – kérdezte nevetve Chan Doo.
- Még nem derült ki. – vezette fel a combját a fiú csípőjére. – Még csak most vesztettem el a szüzességem, még nem tudhatom.
Chan Doo szemei megcsillantak, és ha lehet még csibészesebben nézett rá: - Én csúnya romlott fiú, hogy mire nem gondoltam.
Annabethnek nem esett le először a célzás, csak szépen lassan hervadt le a mosoly az arcáról. Lökött egyet a fiún, és megrázta a fejét.
- Tényleg romlott vagy. – nevetett. – De ez maradjon az én titkom. – nézett fel rá csábosan.
Most Chan Doon volt a sor, hogy megrázza a fejét: - Teljesen megrontom a te tiszta, érintetlen lelkedet…

Chan Doo mellett feküdt, és pihegett. Úgy érezte magát, mintha futott volna egy csomót, annyira leszívta az erejét a fiú, de nem bánta. A mosoly az arcáról nem tudott eltűnni. Elégedetten ölelte át a szerelmét, és a szívére hajtotta a fejét. A fülébe dübörgött a felgyorsult ritmus, akárcsak az övé, szinte tökéletes összhangban voltak. De nem maradhattak sokáig így. Felállt, és bekapcsolta a telefonját. Nem törődött azzal, hogy meztelen, vagyis igazából igen, de valahogy már olyan furán jönne ki, ha pironkodva mindig felöltözni, hacsak mondjuk a fürdőbe megy. Egy tucat nem fogadott hívása biztosan volt. Tegnap este szinte rögtön kikapcsolta, ahogy eljött otthonról. Kereste Emma, az öccse, de még Dakota is. Ma reggel pedig már az anyja, többször. Tomnak megmondta, hogy ne mondja el, hol van, csak annyit, hogy biztos helyen, már ha az öccse haza ment a tegnap éjszaka után. Emmával nagyon összemelegedtek, amíg ő nem volt ott. Persze ő ezt egyáltalán nem bánta.
Miután szembesült a szülei aggodalmával, bement a fürdőbe. Megállt a tükör előtt, és szembe nézett saját magával. Vörös haja, akár az égő tűz úgy világított a torzított ablakon át besütő fényben. Az arca egy cseppet szeplős volt, mint minden vörös hajjal megáldott embernek, de ez sosem zavarta. Fehér bőre is világított, sehol nem lehetett rajta fürdőruha, vagy póló nyomát felfedezni, ahol a nap esetleg megfogta volna kicsit. Kezébe fogta a melleit is. Sosem volt a méretükkel baja, sőt nem idegesítették tánc közben legalább, de most, hogy fiúval van, már kicsinek találja őket.
- Mit csinálsz? – kérdezte az ajtófélfának dőlve a fiú. Annabeth összerezzent a hangjára, és elpirult. Ostoba volt, ezt nem itt nála, hanem otthon a saját fürdőszobájában kellett volna csinálnia.
- Semmit. – suttogta, és elfordult, hogy Chan Doo ne láthassa az arcát. – Használhatom? – mutatott a zuhanyra.
- Nem. – válaszolt a fiú mérgesen. Annabeth pedig meglepetten nézett rá. – A zuhanyzóm csak az enyém. – tette hozzá már mosolyogva, így a lány ijedtsége is megenyhült. – Nem zuhanyozni fogsz, hanem velem fürdeni a kádban. – bökött az állával a másik sarokba.
Annabeth eddig körbe sem nézett a fürdőben, észre sem vette a kádat. Chan Doo most mellé lépett, és elkezdte engedni a vizet. Elég nagy kád volt, nagyobb, mint otthon az övé. Ebben elfért két ember, még az övében csak nagyon szorongva lehetett volna kettejüket belenyomorítani. Chan Doo most felállt, és felé lépett. A csípőjére tette a kezét, majd megölelte.
- Holnap kezelésre kell mennem. – motyogta a fiú vállába.
- Elkísérjelek? – kérdezte halkan, és szomorúan.
- Ne! – húzódott el Annabeth. – Nem szeretem, ha ott vagy. Csak még nyomorultabbul érzem magam.
- Ha ezt akarod, akkor nem megyek. – nézett rá Chan Doo. – De előttem sose szégyelld. Szeretlek. – suttogta, és a hajába csókolt.
- Nagyképű kijelentés lenne tőlem, ha azt mondom, tudom? – kérdezte félszegen, a fiú pedig felnevetett.
- Nem. – és megcsókolta.

Hamar beültek a kádban, és egymást figyelték még egy darabig. Annabeth még néha most is belepirult a meztelenkedésbe, vagy a fiú kutató ujjaiba, amik már szinte kívülről ismerték a legérzékenyebb pontjait, pedig még keveset voltak együtt. Ő maga még nem volt ilyen biztos a dolgában.
- Kérdezhetek valamit? – suttogta, és közben nem mert Chan Doo szemeibe nézni.
- Mi az? – érezte a hangján, hogy mosolyog, amiért csak egy gondolttól is zavarba jött. – Néha olyan ártatlannak tűnsz. Tudsz róla? – húzódott hozzá közelebb a fiú, és végigsimított az arcán. – Ez a szűzies bátortalanság, még mindig előjön. Ilyenkor mindig bűntudatot keltesz bennem, amiért meg akarlak rontani… Vagyis már meg is tettem.
Annabeth a fiúra emelte barna szemeit, a fekete szemek kutatóan néztek rá, bíztatva a kérdést feltevésére. – Mikor voltál… - megköszörülte a torkát, és úgy folytatta. – először lánnyal? – fejezte be a kérdést.
Chan Doo meglepődött, erre nem számított, de el is húzódott a lánytól, vissza szembe vele, és most ő kerülte a tekintetét.
- Nem akarod tudni, hidd el nekem. – rázta meg a fejét, és a falat bámulta a lány feje fölött. – Nem jó történet.
Annabeth közelebb kúszott hozzá a vízben, és átölelte a nyakát. Vizes kezével beletúrt a fiú hajába, majd megfogta az állát és maga felé fordította: - Nekem bármit elmondhatsz.
Chan Doo fekete szemei egy ideig az ő pillantását fürkészték, majd felsóhajtott, és utána szólalt meg.
- Legyen elég annyi, hogy 13 voltam, és egy nálam jóval idősebb nővel.
Annabeth meglepődött, de nem szólt semmit, csak megölelte, majd megcsókolta. Chan Doo ujjai a vizes hajába túrtak, majd a hátát simították végig a gerince ívén a fenekéig. Percekig csókolóztak, és kényeztették egymást, majd a lány elhúzódott, mert megszólalt a telefonja.
- Haza kellene mennem. – suttogta a fiú ajkaira.
- Kellene? – kérdezett vissza Chan Doo, és újra lecsapott a szájára, mit sem törődve az újra felhangzó dallammal, ami egyre csak sípolt, hogy vegyék már fel.
- Tényleg muszáj… - nyögte Annabeth, de a szerelme nem akarta elengedni. Szorosan fogta át, a nyakát és a vállait kezdte kényeztetni. – Chan Doo. – próbálta ellökni a fiút magától. – Kérlek.
Végre enyhült a fiú szorítása, és elhúzódott tőle.
Annabeth kirobbant a kádból, felkapta a fiú által neki kikészített törülközőt, és már a szobában is volt. Chan Doo követte, útközben ő is a derekára tekerte a puha anyagot.
- Sajnálom. – suttogta, és a lány mögé lépett.
- Semmi baj. – rázta meg a fejét.
- Nem akartalak bántani. – fogta meg a vállát, Annabeth összerezzent az érintésétől, de nem húzódott el. – Nem tudom mi ütött belém. Ne haragudj, kérlek.
- Tudom, nem bántottál. – fordult felé a lány. – És nem haragszom, de értsd meg, muszáj mennem. A szüleim már teljesen ki lehetnek.
- Tudom. – a fiú hozzá lépett, és megölelte. – Elviszlek.

19. fejezet/ 2. rész

Sziasztok! :)

Itt a folytatás :D Remélem tetszeni fog.

Lezáródott a szavazás, és egyértelműen megszavaztátok, hogy más írásom is érdekel. Ez elképesztően boldoggá tesz. :) Annyira, hogy most dolgozom a következő fejezeten, ha kész lesz, pedig fel is teszem. Lehet, hogy nem ma, de holnap remélem már igen :)

Köszönöm, hogy szavaztatok :)

Jó olvasást hozzá a mostanihoz :)

Puszi! :)

19. fejezet/ 2. rész

Egy darabig egyikőjük sem mozdult, csak feküdtek egymás mellett. Majd Annabeth a fiú mellkasára hajtotta a fejét. Chan Doo pedig a vállán körözött a mutatóujjával.
- Hát – kezdte Annabeth -, nem értem miért van tőled elragadtatva minden lány. - felnevetett, és a fiú is vele. Fentebb kúszott, és megcsókolta. Nem számított rá, hogy az elsőt élvezni fogja, bármi milyen ágybéli legendák keringtek is a szerelme körül. Úgy hitte először csak úgy átesik a dolgon, mint a legtöbb lány.

- Most a lelkembe gázoltál csak, hogy tudd. – adta a sértetett Chan Doo - Én itt töröm magam, erre leminősítesz.
Annabeth újra felnevetett, de csak egy idő után vette észre, hogy a fiú nem nevet vele. Az arcát figyelte komoly képpel, mint aki nagyon tűnődik valamin. Visszanézett rá, abban reménykedve, hogy a fiú magától elmondja mi a gond, végül nem bírta tovább és megkérdezte. – Mi a baj?
- Semmi. – suttogta, és elmosolyodott.
- Ne izélj már! – nézett rá Annabeth szemrehányóan. – Tudom, mikor hazudsz.
- Hűha, nem ismerek olyan embert, aki meg tudja állapítani, te vagy első. – vigyorgott szélesebben Chan Doo, de a lány nem tágított.
- Nem volt jó velem? – suttogta, és úgy érezte megint sírva fakad. – Csalódás voltam – ült fel hirtelen -, túl kezdő vagyok.
- Dehogyis. – ült fel Chan Doo is, amint magához tért a döbbenetből, amit a párja kifakadása okozott. – Nekem nagyon jó volt. – ölelte át a vállát, és maga felé fordította Annabeth arcát. – Csak azon gondolkoztam, hogy neked jó volt-e? Nem e bántottalak?
- Komolyan? – kérdezte Annabeth sírós hangon.
- Komolyan. – mosolygott a fiú. – Ha már itt járunk, válaszolhatnál: Nagyon szörnyű volt?
- Viccelsz? – nevetett fel Annabeth. – El se tudom mondani, mennyire jó volt nekem is.
Chan Doo visszadőlt az ágyra, és magával húzta Annabetht is. Belecsókolta a hajába, és a puha vállát simogatta. Pár percig csöndben maradtak, majd eszébe jutott valami, és megszólalt.
- Megmondod végre, miért szöktünk el a világ elől? – kérdezte, és a lányra nézett. Annabeth annyira meglepődött, hogy egy pillanatig elfelejtette kifújni a levegőt.
- Az apám mondott valamit, ami kiakasztott. – suttogta, és felnézett a fiúra. – Hallott Alexisről, és azt hiszi, hogy a tiéd a gyerek. Fél, hogy én is így járok.
Azt hitte meglepődik majd, de nem. Chan Doo valahogy sejtette, hogy valami ilyesmiről lesz szó.
- Pár napja beszéltem vele. – suttogta. Annabeth nyitotta a száját, hogy nem tetszését fejezze ki, de a fiú megelőzte. – Tudom, el kellett volna mondanom rögtön. Felhívott, mégsem csaphattam rá a telefont! – védekezett.
- Mit akart? – kérdezte a lány.
- Hogy vállaljam magamra a gyerekét. – mondta ki.
- Mi? – suttogta meghökkenten Annabeth. – Ugye ez nem azt jelenti, hogy a…
- Nem, nem, biztosan nem az enyém. – nyugtatta meg Chan Doo. – Csak a szülei nem engedték elvetetni, és úgy gondolják, ha nem jelentkezik az apa, szégyenben marad a lányuk. Adam pedig, mily meglepő, nem hajlandó beismerni, hogy az övé.
- És téged néztek ki maguknak? – kérdezte undorodva. Chan Doo csendben bólintott. – De hát csak magának köszönheti, minek fekszik össze minden jött-menttel. Igazán, ez nem a te hibád. Ha nem lenne olyan könnyűvérű, most nem járna ott, ahol. Gondolom elhajtottad.
- Persze. – mondta a fiú, de valahogy szomorúnak tűnt.
- Csak nem apa akarsz lenni? – viccelt a lány, de Chan Doo komolyan nézett vissza rá. – Ugye nem? – kérdezte ijedten.
- Nem, dehogy. Csak bűntudatom van. – felelte a fiú. – Az enyém is lehetne… - suttogta.
- Ne csináld már. – förmedt rá, talán kicsit keményebben, mint kellett volna. – Ez hülyeség, te figyelsz a védekezésre. Most figyeltél, gondolom mindig.
- Baki bármikor lehet. – suttogta Chan Doo, majd felállt az ágyról, és öltözni kezdet.
- És akkor mi lesz? – emelte meg a hangját Annabeth. – Igen, megtörténhet bármikor, de vigyázunk, az apám aggodalma alaptalan.
- Tudom. – válaszolt a fiú, és lehajolt hozzá az ágyra, hogy megcsókolja. – Ne is figyelj rám, hülyeségeket beszélek.
Annabeth megkönnyebbülve fújta ki a levegőt, majd ő is elkezdet felöltözni. Felvette a melltartóját, és a bugyiját, majd kiment a fürdőszobába. Kimerülten felsóhajtott, ahogy meglátta a tükörképét. A haja összes-vissza állt, mintha napok óta nem fésülködött volna.
- Ezzel sosem végzek. – mondta. – Összekócoltál. – kiáltott ki a fiúnak vádlón.
- Szerintem szexi. – dőlt neki az ajtófélfának Chan Doo. Annabeth kinyújtotta rá a nyelvét, majd a kezével elkezdte kifésülni a haját.
Chan Doo figyelte egy darabig, majd mögé lépett, elhúzta a haját, és a nyakába csókolt. Annabeth megállt a mozdulat közben, és lehunyta a szemét. A fiú hátulról átölelte, és tovább kényeztette.
- Csak nem máris menni akarsz? – kérdezte.
- Azt hittem ennyi volt. – suttogta a lány még mindig lehunyt szemmel. Chan Doo végighúzta a kezét a testén, majd hirtelen maga felé fordította a lányt, és felrakta a mosdókagylóra.
- Én is azt hittem, de egyszerűen észvesztő vagy. – mondta, miközben a vállait csókolgatta.
- Még be akartam nézni a bulira. – suttogta Annabeth, de Chan Doo egyre jobban felkorbácsolta a vágyait. Remegett a lába, örült, hogy nem kellett rajta megállnia.
A fiú még nem vette fel az ingét, így Annabeth keze szabadon feltérképezhette a felső testét, de aztán Chan Doo mégis meggondolta magát, és elhúzódott.
- Ha be akarsz menni a buliba, menjünk. – suttogta, bár a szemeit nem tudta levenni a lányról.
- Fiatal még az este, ráérünk. – mondta a lány, és megcsókolta. – Még belefér mindkettő.
Chan Doo elmosolyodott, majd újra vetkőztetni kezdte…

Végül tizenegy órakor indultak vissza a diszkóhoz. Ahonnan üvöltött a zene, és pár részeg fiatal támolygott előtte, egyesek cigarettával a kezükben, másik üres vagy éppen még nem igazán üres üvegekkel. Annabeth persze mindenkit ismert, azok közül, akik ott voltak, csak volt, akit nem annyira. Volt, akit nem is kellett a lánynak, vagy a barátainak meghívni, eljött magától is. Amint beléptek üdvrivalgás fogadta a lányt, és sorba köszöntötték fel a barátai, amíg eljutottak a pultig. Az öccse a színpadon állt, és gondoskodott a jó hangulatról. Emma táncolt mellette önfeledten, egyáltalán nem látszott zavarni Tomot, sőt úgy tűnt kifejezetten élvezi, hogy a lány csak vele, és a zenével foglalkozik. Volt már benne egy kicsi, ez látszott a kihívó táncán.
Nem sokkal később kiszúrta őket az öccse. Végig játszották a számot, majd leállította a zenét, és megszólalt.
- Szóljon a következő szám az est ünnepeltjének, a nővéremnek. – mondta a mikrofonba. – Boldog szülinapot Annabeth.
Rá is zendített a dalra, egy lassabb szám volt, de nagyon szép. Chan Doo megfogta a lány kezét, és bevezette a táncparkettre. Maga felé fordította, és lassúzni kezdtek. Átölelte a fiú nyakát, és a mellkasára hajtotta a fejét, úgy élvezte a számot.
- Köszönöm. – suttogta. – És sajnálom. – tette hozzá.
- Mit? – kérdezte a fiú, miközben körbe- körbeforogtak.
- Köszönöm, hogy mindezt megszerveztétek értem, és sajnálom, hogy tönkretettem az estédet. – válaszolt Annabeth halkan.
- Életem egyik legjobb estéje volt a mai. – mosolyodott el a fiú. – Szeretlek! - Annabeth ránézett, soha ilyen boldog nem volt, mint abban a percben, pedig milyen rosszul indult ez a nap.
- Én is szeretlek! – mosolygott rá vissza a lány, majd megcsókolta a fiút.

19. fejezet/ 1. rész

Sziasztok! :)
Itt a friss. :)

Van egy rész, ami 18+, szóval figyelmeztetésként kiteszem, bár tudom úgyis elolvassa, aki akarja :D De én szóltam. Nem igazán szoktam ilyet írni, de remélem azért jó lesz. Na, nem ragozom tovább.

Jó olvasást!

Puszi! :)

19. fejezet/ 1. rész

Hamar odaért a Black and White diszkóhoz, ahol a szülinapi buliját tartották. Chan Doo előtte állt pár másik sráccal, és beszélgetett. Nem vette észre Annabetht, éppen felnevettek valamin, amikor befordult a sarkon. Ismerte a srácokat, bemutatta már neki őket. Az egyik fiú, Neil, vette észre, mondott valamit Chan Doonak, mire az felé fordult. Meglepetten nézett rá. Annabeth megállt a sarkon, és figyelte a fiúkat. Egy darabig szemezett a barátjával, majd a fiú elindult felé.
Átöltözött mióta utoljára látta, fekete ing volt rajta, és egy koptatott fekete nadrág, nem volt benne semmi különös, vagy egyedi, de nagyon jól nézett ki. Fekete tornacsukát vett hozzá, és egy sörös üveg volt a kezében. Gyorsan odaért hozzá, Annabeth pedig a nyakába ugrott, megfogadta, hogy nem sír, de előtörtek a könnyei.
- Mi a baj, gyönyörűm? – kérdezte Chan Doo, és elhúzódott kicsit, hogy láthassa az arcát.
- Menjünk innen. – szipogta Annabeth.
- Mégis hová?
Végig simított Annabeth arcán, letörölve a könnyeit. Aggódva figyelte, ahogy újra felzokogott. A mellkasára húzta, és ringatni kezdte. A hátát simogatta gyengéden.
- Bárhová, csak el innen. – zokogta a lány. – Nem tudok most… nem megy…
- Rendben! – fogta meg a kezét. – Elmegyünk innen.
Hátra se nézve vezette el onnan a lányt. Nem törődve azzal, hogy a szülinapos nem lesz ott a saját szülinapi buliján. Hamar kiértek az utcából, de nem álltak meg. Chan Doo csendben vezette őt végig az utcákon, szorosan fogta a kezét, egy pillanatra sem engedte el. Az üveget a kezéből kidobta az első kukába.
- Hová megyünk? – kérdezte a lány, miután sikerült abbahagynia a sírást.
- Valahová, ahol kettesben lehetünk – válaszolt Chan Doo -, és elmondhatsz mindent.
Végül egy közeli szállodába vezette be a lányt. Odament a recepcióshoz, és kivett egy szobát. Annabeth az előtér közepén várta, fázott kicsit, és úgy érezte minden szem rászegeződik, de a fiú hamar visszatért. Chan Doo újra megfogta a kezét, és elvezette a lifthez. Az ötödik emelet gombját nyomta be, vártak. A liftet nem hívta senki más, aminek nagyon örült Annabeth, nem akart újra embert látni. Hamar felértek az ötödikre. Kinyitotta az egyik szobát, és behúzta a lányt.
Annabeth csak állt ott tehetetlenül a szoba közepén, és nézte a fiút, ahogy bezárja az ajtót. Chan Doo újra megragadta a kezét, és az ágyra húzta. Leültette, és ő is mellé ült.
- Mi a baj? – kérdezte kedvesen.
- Semmi. – suttogta Annabeth. – Én csak összevesztem a szüleimmel.
- Micsodán?
Annabeth felsóhajtott, nem akarta elmondani a fiúnak, hogy a szülei nem bíznak benne, de nem is akart neki hazudni. Most ő fogta meg a fiú kezét, és a karkötőjével kezdet játszani. Érdekes volt egymás mellett látni a saját fehér bőrét, és Chan Doo barna karját. Annyira eltértek egymástól, és nemcsak külsőre. Volt egy-két közös vonásuk, de több volt bennük a különbség, az ellentét. Bár az is igaz, hogy érte a fiú sok változáson ment keresztül, ami kissé bántotta, néha úgy érezte rákényszeríti erre. Szólásra nyitotta a száját, de nem jött ki hang a torkán.
- Nekem elmondhatod. – simított végig az arcán a fiú.
- Nem akarom elrontani a kedved. – mondta halkan.
- Már azzal elromlott, hogy szomorkodni látlak. – igazított egy kószatincset a lány füle mögé.
Annabeth felé fordult, és az ölébe ült. Chan Doo meglepetten nézett rá, nem is tudott rögtön megszólalni, amikor pedig végre megtalálta a hangját, Annabeth megcsókolta. Vadul, és szenvedélyesen, úgy kellett neki erősen megfognia a vállát, és hátrább lökni.
- Mit csinálsz? – kérdezte talán kissé felháborodva, ami magát is meglepte.
- Megcsókollak. – suttogta Annabeth, és a hajába túrt. Fürge ujjakkal simogatta a fiú haját, játszott a szálakkal, teljes felborzolva ezzel Chan Doo idegeit.
- Azt tudom. – vette ki a kezét a hajából. – Miért csinálod?
- Mert szeretlek. – próbálta kirángatni a szorításból a kezeit, de a fiú jóval erősebb volt nála.
- Mi történt veled? – kérdezte Chan Doo.
Annabeth felpattant, a fiú pedig engedte. Hátrább lépett az ágytól, és úgy kiáltott rá mérgesen. – Miért nem tudod megérteni, hogy ezt akarom? Tedd már meg végre. Miért habozol? – zokogta mérgesen.
- Nem ez a módja, annak, hogy bússzút állj a szüleiden. – rázta meg a fejét, és már ő is állt a lánnyal szemben.
- Nekem tökéletes. – kiabált továbbra is. – Amúgy is meg akartuk tenni, nem mindegy, hogy most, vagy három óra múlva. Tedd már meg! – rontott neki Chan Doonak, és a mellkasát kezdte verni. – Gyerünk már! Mire vársz még?
Chan Doo lefogta Annabetht, és magához húzta. Újra zokogni kezdet, de abbahagyta a csapkodást. Erőtlenül hullottak le a kezei. A fiú mellkasába fúrta az arcát, és eláztatta az ingét a könnyeivel. Chan Doo az ágyra húzta, és ott ölelte tovább.
Álomba sírta magát a fiú karjai közt. Chan Doo betakarta, és továbbra is szorosan tartotta. A haját kiszedte az arcából, és hátradobta a párnákra, amin a vörös hajzuhatag gyönyörűen terült szét. Egy csókot nyomott a lány homlokára, majd ő is lehunyta a szemét.

Nem aludtak sokáig, nyolc óra után nem sokkal mindketten felébredtek. Annabethnek fájt a szeme a sok sírástól, kicsit be is dagadt, érezte. Kiment a fürdőszobába, hogy összeszedje magát. A tükör képe nagyon csúnyán, meggyötörten festett. A sminkét szétsírta, fekete vonalak csúfították az arcát, ami piros volt a sok sírástól. A haja kócosan állt. Miután lemosta az elmosódott sminket, és leengedte a haját, újra kilépett a szobába. Chan Doo éppen letette a telefonját, annak a csörgésére ébredtek mindketten.
- Keresnek minket. – mondta a fiú, amikor megfordult.
- Nem akarok visszamenni. – suttogta Annabeth.
- Gondoltam, meg is mondtam Emmanak, hogy bulizzanak csak. – felé lépett, és végig simított az arcán. – Jobban vagy?
Annabeth bólintott, és átölelte. Erősen szorította magához, Chan Doo is őt. Így maradtak pár percig, egyikük sem akarta elengedni a másikat.
- Mi lesz most? – kérdezte meg a fiú, úgy hogy nem mozdult. Az arcát a lány hajába fúrta, és beszívta az illatát.
Annabeth nem válaszolt, csak kibontakozott az ölelésből, majd lábujjhegyre állt, és megcsókolta. Chan Doo nem ellenkezett, viszonozta. Hosszú csókcsatát vívtak. Annabeth keze a mellkasát simogatta, majd a hajába túrt. Megemelte a jobb lábát, rákulcsolta a csípőjére. Chan Doo pedig a combját kezdte simogatni, felgyűrve a szoknyáját. A másik lábát is megemelte, és azt is a derekára fonta. Teljesen Chan Doo tartotta, de szinte meg sem érezte a lány súlyát olyan könnyű volt. Rárakta az ágyra, és fölé hajolt. A kezeivel a lány feje mellett két oldalt támaszkodott.
- Biztos vagy benne? – kérdezte. Annabeth őszintén elmosolyodott.
- Egészen biztos. – suttogta, és végigsimított a fiú arcán.
(18+) Chan Doo megcsókolta, és a hajába túrt. Most nem volt szenvedélyes, vagy vad, és durva. Óvatosan, gyengéden, puhán vette birtokba az ajkait. Annabeth keze a hátát simogatta, és hagyta, hogy vezesse őt a fiú, akárcsak tánc közben, most is átadta magát neki. A színpadon tökéletesen illettek egymáshoz, most sem lehet ez másképpen. Chan Doo elhúzódott egy pillanatra, ledobta a földre a telefonját, ami eddig a zsebében pihent, hangos csattanással ért földet, de nem is figyelt rá a fiú. Végigcsókolta Annabeth arcát, ott ahol a könnyek pirosra festették. A lány pillái remegtek a vágytól, és egy kicsit a félelemtől is.
Annabeth keze a villany felé araszolt, de Chan Doo megállította, visszahúzta, és egy csókot lehelt a tenyerébe: - Látni akarlak. – suttogta. A lány elmosolyodott, és hagyta, hogy a nyakát kényeztesse tovább. Annabeth felnyögött, és hátravetette a fejét, hogy még jobban hozzáférjen. Egészen belesüppedt a párnába. Lassacskán már semmire nem figyelt csak a fiúra, amit feltérképezi a testét. Semmit se sietett el, sőt őrjítően lassú volt, de élvezet minden egyes perc. Annabeth egyik feltörő vágyhullámból a másikba esett át.
Felültek egy kicsit, hogy kioldozhassa a fűzőjét. Annabeth Chan Doo fekete szemeibe nézett, és ott ugyanazt látta, amit a sajátjai is tükröztek: mérhetetlen vágyat, aminek a tárgya a másik szeretette volt. A fiú is a szemébe nézett, miközben próbálta kibogozni a fűzőt, kicsit ziláltan lélegzett. Aztán lehajtotta a fejét, és úgy rázta meg. A lány csak most vette észre mennyire remeg a keze. Megfogta, és elhúzta a fűzőtől, ami a zavart okozta.
- Kifogott rajtam, sajnálom. – suttogta rekedten Chan Doo.
- Ne akarj ennyire megfelelni, légy olyan, mint mindig, ha egy lánnyal vagy. – suttogta Annabeth, és ő, maga kezdte el kikötni a fűzőjét.
- Nem akarok veled olyan lenni, mint a többiekkel. – rázta meg a fejét ismét. – Jobb akarok lenni. Olyan, amilyet megérdemelsz.
- Olyan vagy, amilyen kell nekem, és így tökéletes. – suttogta Annabeth, és végzett a fűzővel. A ruha nem esett össze, a halszálka megtartotta, csak eltávolodott a testétől.
Chan Doo felhorkantott: - Nekem kellene téged nyugtatni, nem pedig fordítva.
Annabeth felnevetett, de nem mondott semmit, csak megcsókolta a fiút. Ő is furcsállta, mennyire hamar elmúlt a félelme, és most mennyire nyugodt volt, és magabiztos. Meglepte, hogy egyáltalán nem jött ki rajta a betegsége, Chan Doo mellett önmaga lehetett, nem kellett titkolóznia, és így sokkal nyugodtabb, és kiegyensúlyozottabb lett mostanában. Ritkábban jöttek rá a remegési rohamok, bár azokat régebben nagyjából mindig Chan Doo váltotta ki belőle. A fiú hajába túrt, és közelebb húzódott hozzá, egészen hozzásimult. Chan Doo ujjai megtalálták a cipzárt, és lehúzták azt. Lassan lehúzta a lányról a ruhát, kicsit megemelve a testét, és ledobta a földre. Végigsimított a hátán, és visszadöntötte az ágyra. Megengedett magának a vággyal teli pillantást, és végigmérte a szinte meztelen szerelmét. Újból végigcsókolt a nyakán, majd a vállára tért át, gyengéden beleharapott, mire Annabeth hangosan felnyögött. Ijedten az ajakira tapasztotta a kezét, és a fiúra nézett zavartan. Chan Doo felnevetett, és lehámozta a lány kezét a szájáról. Összekulcsolta az ujjaikat, és megcsókolta Annabetht.
Lassan a lány ujjai is vándorútra indultak. Végighúzta a kezét a fiú testén, majd elkezdte kigombolni az ingét. Kicsit lassan haladt, de nem érdekelte, bár már alig várta, hogy a bőréhez érhessen. Végre végzett, végig húzta a kezét a mellkasán, a kidolgozott izmokon. Az ujjai gyorsan zongorázták végig a testét, de újra, és újra végigfutotta rajta, nem tudott betelni vele. Mindig is tökéletesnek tartotta a fiú testét, és most megbizonyosodhatott róla. Kidolgozott mellkas, kocka has, minden srác erre vágyott. Egy táncos testét simogathatta, valakiét, aki világ életében táncolt.
Lehúzta a fiú karjairól az inget, és elhajította, mit sem törődve vele, hogy merre esik. Chan Doo pedig a hasát kezdte el csókolgatni. Egyre lentebb, és lentebb haladva. Annabeth nőiességéhez nem ért, csak a combját simogatta. Végig súrolta az ajkaival az érzékeny bőrfelületet, a lány kissé összerándult, és felnyögött az élvezettől. Megragadta a fiú karját, és fentebb húzta magához. Chan Doo kicsit bosszús képpel nézett rá, mint akit megzavartak a játékában. Annabeth felnevetett, a fiú is elmosolyodott. Megcsókolta a lányt, miközben annak a kezei elvándoroltak, megtalálták a nadrágját, és kicsatolták az övét. Ahogy lehúzta a cipzárt akaratlanul is végigsimított Chan Doo merevedésén, kiváltva belőle ezzel az első nyögését az este. A fiú hirtelen erősebb vággyal csókolta meg. Szenvedélyesen vette birtokba az ajkait, miközben a háta alá csúsztatta a jobb kezét, megemelte egy kicsit a lányt, és egy gyakorlott mozdulattal kikapcsolta a melltartóját. Az aprócska ruhadarab rögtön leesett a domborulatairól, mert nem volt pántja.
Chan Doo végigsimított a fedetlen melleken, könnyedén elfértek a markában, nem voltak nagyok, mégis megigézve nézte őket. Az ujjai gyengéden játszottak a mellbimbókkal, amik hamar megkeményedtek, egyenként a szájába vette őket, újabb sóhajokat váltva ki ezzel a lányból. Annabetht teljesen hatalmába kerítette a vágy, már az időt sem érzékelte, csak a fiú ujjait a testén, ahogy kényeztetik. Időközben lekerült Chan Doo gatyája is, így már csak két ruhadarab választotta el őket egymástól. Hamar eltűntette mindkettőt a fiú. Az ujjaival gyengéden végig simított a lány nedves szeméremajkain, mire Annabeth száját újabb nyögések hagyták el. Chan Doo újra felmászott hozzá, és megcsókolta. Várt egy kicsit, amíg a lány kinyitotta a szemeit.
- Feltétlen szólj, ha abbahagyjam. – suttogta a szemeibe nézve. – Nem ígérhetem meg, hogy nem fog fájni, sajnálom.
Annabeth erőtlenül bólintott, és nyelt egyet. Újra fellángolt benne a félelem. A fiú először csak az ujjával hatolt belé, ami egyáltalán nem okozott neki fájdalmat, csak élvezetet. Majd felhúzott egy óvszert, és a lány fölé támaszkodott. Annabeth széttárta a lábait, hogy Chan Doo elhelyezkedhessen, még egyszer megcsókolta, majd lassan, és óvatosan behatolt. Annabeth fájdalmasan felszisszent, és a fiú hátába vájta a körmeit. Chan Doo nem mozdult, várt, amíg csillapodik a lány fájdalma. Végigsimított Annabeth arcán. Ő is rosszul érezte magát, amiért semmit sem tehetett, amivel könnyebbé tehetné neki. De hamar enyhült a fájdalma, a fiú pedig óvatosan mozogni kezdet benne. Nem sokára teljesen elfeledte az elején érzett fájdalmat, a mámor vette át a helyét, ahogy egyre gyorsabban mozogtak. Elöntötte a boldogság, és eljutott a csúcsra, sosem érzett még hasonlót. Hangos, kéjes nyögéssel jutatta ezt a párja tudatára. Megmarkolta a lepedőt, hátravetette a fejét, és ívbe feszült a teste a gyönyörtől. Chan Doo figyelte a szerelme orgazmusát, ezután nem sokára ő is megfeszült, és elért a csúcsra, majd a lány mellé zuhant az ágyra zihálva. Egy darabig egyikőjük sem mozdult, csak feküdtek egymás mellett. Majd Annabeth a fiú mellkasára hajtotta a fejét. Chan Doo pedig a vállán körözött a mutatóujjával.(18+)

Szavazás

Sziasztok!:)
Kitettem egy szavazást, amire szeretném, ha válaszolnátok.

Érdekelne-e titeket más történetem, esetleg novellám?

• Igen
• Nem

A két válasz lehetőség. Lécci szavazatok! Köszönöm előre is mindenkinek, aki megteszi. :)

U.i.: Csak a szavazás végéig marad piros az oldalsáv, aztán eltüntetem.