Sziasztok:)
Meghoztam a Fred - Ji Hyun novellát. Kicsit soká tudom, ne haragudjatok. Remélem, azért megérte várni, és tetszeni fog.
Jó olvasást! :)
Puszi
Szilvi:)
Novella - Fred & Ji Hyun
Miután leszállt a buszról, és végigsétált az utcán a sikátorig, kezdet kicsit elbizonytalanodni. Lehet, hogy nem volt a legjobb ötlet ide jönnie. Előbb talán fel kellett volna hívnia. De most ott állt egy sötét sikátor szájánál, egy amúgy sem kellemes környéken. Chan Doo a lelkére kötötte, hogy sosem keresi fel itt személyesen. De nem tehetett mást, ez így nem maradhat tovább. Csak állt ott és belebámult a riasztó sötétségbe. Még csak szürkülni is alig kezdet el, itt mégis sötét volt. Annyira szűk volt az utca, és annyira magasak a házak, hogy teljesen árnyékba borították a sikátort.
Most nem ijedhet be, nem fordulhat vissza, ha már eddig eljött, nem adhatja fel. Mély levegőt vett, és elindult. Tett egy tétova lépést, majd még egyet, és még egyet. Ha bemegy abba a sikátorba, már nem lesz többé hova futni, egy kijárat van, és éppen azt készül elhagyni. De megrázta a fejét, hogy eltűntesse a baljós gondolatokat, az öccse úgyse hagyná, hogy baja essen. Csak a klubtól is jó pár lépés választotta még el. A sikátorban pedig ólálkodott már egy-két baljós külsejű alak az éjszakára várva. Végül kihúzta magát, és a lehető legnyugodtabban megtette a klubig az utat. A régi, kopott vasajtón határozottan bekopogott. Percekig semmi válasz sem érkezett. Már éppen emelte a kezét, hogy újra kopogjon, amikor lassan, komótosan kinyílt az ajtó. Egy nagydarab férfi állt mögötte. Kissé ijesztő volt, de rosszabbra számított.
– Zárva vagyunk – morogta, és be akarta csukni az ajtót, de gyorsan a nyílásba csúsztatta a lábfejét, a kezével meg kitámasztotta az ajtót.
– Tudom – bólintott. – Nem bulizni jöttem. Beszélnem kell Chan Dooval.
– Mégis ki keresi? – kérdezte a férfi.
– A nővére – válaszolt kissé hitetlenkedve Ji Hyun, mintha nem lenne egyértelmű már csak ránézésre is. A férfi megvonta a vállát, majd rácsukta az ajtót.
A lány egy pillanatig hitetlenkedve nézte az ajtót, majd újra dörömbölni akart. Ő addig ugyan el nem megy, amíg nem beszélhet az öccsével. De mielőtt a keze az ajtóhoz ért volna, az újra kinyílt, és beinvitálták.
A férfi ellépett az ajtóból, helyet hagyva neki, ő pedig azonnal belépett. Egy félhomályos, kissé lelakott, de egészen hangulatos kis klubba érkezett. Bent most még nem sokan tartózkodtak, csak páran itt ott elvétve. Egy szőkésbarna srác ült neki háttal egy pohárral a kezében, egy vörös hajú lány, és pár srác vette körül. Már a mozdulataiban látszott, hogy ő itt nem akárki.
– Chan Doot keresed? – fordult meg a bárszékkel. – Nincs itt.
– Hol van?
– Nem tudom – vonta meg a vállát. Zöld szemei csillogtak, és elégedett vigyor terült el az arcán, ahogy végigmérte a lányt. – Talán egy lány ágyában.
– Mikor jön?
– Amikor kedve tartja – vonta meg a vállát a fiú. – Sosem mondta, hogy ilyen jó csaj a nővére. Nem csatlakozol? – bökött a mellette lévő bárszékre, amin igaz ült egy srác, de most leszállt róla.
Nem tudta, mit is válaszolhatna. Nem akart társalogni ezekkel a kétes alakokkal, csak az öccséhez jött. Viszont fel sem akarta húzni őket.
– Jó nekem itt is – mondta végül.
– Ne félj! – szólt a srác nevetve. – Nem harapok! Ülj ide Ji Hyun! – utasította erélyesebb hangon.
Végül határozatlan léptekkel a székhez sétált, és felült mellé. Elégedett mosoly jelent meg az invitálója arcán, ami csak még jobban idegesítette. Aztán biccentett a körülöttük állóknak, akik mind egy szó nélkül odábbálltak.
– Milyen modortalan vagyok! – csapott a homlokára. – Be se mutatkoztam. Fred Weit – nyújtott kezet a lánynak.
– Tudom, hogy ki vagy – hagyta Ji Hyun figyelmen kívül, és nem rázta meg.
– A hírem elért, ez tetszik – mosolygott a fiú. – Szóval megvárod Chan Doot?
– Azt tervezem – bólintott.
– És még mi jár a szép kis buksidban? – hajolt közelebb. – Csak nem az, hogy haza menekíted a szegény eltévelyedett kisfiút?
– És ha igen? Semmi közöd hozzá – bátorodott fel. – Nem itt van a helye. Bármivel is tartod itt.
Fred hangosan felnevetett, még a térdét is csapkodta annyira jól mulatott. Bárban többen is feléjük fordultak értetlen tekintettel.
– Nagyon csúnya hírem lehet, ha ilyeneket gondolsz rólam – törölgette a szemét, ami könnybe lábadt a röhögéstől. – Tényleg úgy tűnik neked, mintha erőszakkal tartanám itt? – kérdezte komolyabban, kissé lekezelően. – Azt se tudom, hogy most hol van, drágám. Addig marad, ameddig kedve tartja. Nem lőjük le, ha elmegy.
– Persze, csak úgy egy szó nélkül elmehet – rázta a fejét a lány hitetlenül. – Nem vagyok ostoba.
Fred felemelte mindkét kezét védekezően.
– Ha ráveszed, hogy veled tartson, nem állok az utatokba – mondta. – Sosem hallotok felőlem.
– Esküszöl?
– Esküszöm – tette a szívére a kezét. – Ha valaki kiszáll, kiszáll. Csak az árulókat, és spicliket büntetjük meg...
Évek teltek el. Akkor nem tudta Chan Doot haza csábítani, tegnap mégis felhívta, hogy találkozzanak. Arra most se tudta őt rávenni, hogy haza menjen vele, de legalább azt az aljas bandát ott hagyta. Csak, hogy ott volt Fred, és nagyon féltette az öccsét a bosszújától, hiszen Chan Doo nem csak úgy kiszállt, hanem spicli lett, és még nagyon is élt az emlékezetében, amit anno Fred mondott neki. Feldobta őket a rendőrségen, és ezt biztos megtudta már Fred is.
Egész nap nem tudott odafigyelni az óráira. Semmit se fogott fel belőlük. Teljesen kész voltak az idegei annyira aggódott Chan Dooért. Befordult az egyik utcába, ahol sikerült parkolót találnia, és azonnal megtorpant. Egy alak dőlt a kocsijának, és egy bicskával játszadozott. Azon már meg sem lepődött, hogy a riasztó nem működött, tutira feltörték. Gyorsan megfordult, hogy majd elszalad, de azonnal két baljós külsejű alaknak ütközött.
– Ne siess annyira – hallotta meg Fred hangját a háta mögül. A másik két alak, pedig el kezdte befelé lökdösni a sikátorba. – Olyan régen láttuk egymást. Hiányzott a csinos kis buksid.
– Mit akarsz tőlem? – megremegett a hangja, annyira rettegett a fiútól, amiért átkozta magát.
– Az öcséd kerestem – nézett rá most először Fred. Zöld szemeiben beteges fény csillogott, zöld színű, halálos élvezet. – De veled ellentétben, őt nem találtam meg.
– Nem mondom meg, hogy hol van – jelentette ki a lehető legmagabiztosabban, ami most tőle telt.
– Nem is kell elárulnod – simított végig az arcán Fred. – Tudom én, hogy mivel árthatok neki a legjobban az árulásáért.
– Mivel? – nyelt egy nagyot Ji Hyun, mire a fiú éles mosolyra húzta a száját.
– Mégis kit szeret a világon legjobban? – igazított egy tincset a füle mögé lágyan. – Az egyetlen drága nővérkéjét.
– Mit akarsz tenni? – kérdezte rettegve a lány, és hátrálni kezdet, de nem volt hová.
– Sosem mondták még neked, hogy mennyire veszélyes éjszaka egy ilyen gyönyörű lánynak egyedül az utcán? – simított végig az arca után a mellein is a fiú. – Ha akkor nem jössz el hozzánk a klubba, sosem tetszettél volna meg – súgta a fülébe lassan...
Egy fehér szobában feküdt, fehér ágynemű alatt mozdulatlan és gépek vették körül. Erre a látványra érkezett meg a kórházba. A szülei már az ágya mellett álltak és egy orvossal beszéltek. Megfogta a nővére kezét és végigsimított az arcán. Aludt, még altatás alatt volt a műtét után. Jól sikerült, legalábbis ezt mondta az orvos, de őt mégsem nyugtatta meg.
Aztán az orvos kiment, az apja pedig mellé lépett és azonnal lekevert neki egy pofont. Hangos csattanás és fájdalom, megszokott párosítás.
– Mit képzelsz magadról? – kérdezte az apja mérgesen. – Még idejössz, miután mindez megtörtént?
– Jogom van itt lenni – feleselt Chan Doo. – Ő az én nővérem.
– Igen, meg jogod volt veszélyes alakok közé keveredni, aztán meg ujjat húzni velük. Nem igaz?
– Kérem – lépett vissza az orvos –, ez egy kórház, ne veszekedjenek.
Chan Doo ellépett az apjától, majd gondterhelten a hajába túrt. Kinézett az ablakon, éppen látta megérkezni a rendőrt, akinek feladta Fredéket. Kiment hozzá a kórteremből és neki támadt.
– Mégis milyen munkát végeznek maguk? – kérdezte erélyesen. – Mindent a kezükbe adtam, erre hagyták szabadlábon ténferegni? Mégis hány sorozat gyilkos járkál közöttünk úgy, hogy nem is tudunk róla?
– Mindent megteszünk, ami tőlünk telik – védekezett a rendőr.
– Azt látom – mondta lenézően a fiú. – Legalább valakit adhattak volna a nővérem mellé, aki megvédi.
– Sajnálom – hajtotta le a fejét a férfi. – Az én hibám, hogy nem rendeltem ki mellé védőőrizetet.
– Sokra megyek vele, hogy sajnálja – el akart lépni a zsaru mellett, de az megragadta a kezét.
– Hová mész? – kérdezte gyanakodva.
– Végezni a rendőrség munkáját – nézett a szemébe Chan Doo idegesen. – Ha már más nem képes rá. Majd én megoldom, hogy Fred többé ne bántson senkit.
– Odamenned kész öngyilkosság – próbálta győzködni. – Őrültség! El sem érsz Fredig.
– Engem csak ne féltsen – próbálta kirántani a kezét a szorításból, de a rendőr bilincset csatolt a csuklójára. – Mit csinál? – háborodott fel a fiú.
– Megvédelek, ha már őt nem tudtam – biccentett a szobába fekvő lány felé. – Maradj mellette.
Berángatta a fiút az ágyhoz, majd odabilincselte.
– Ezt nem teheti – ellenkezett.
– Ő se szeretné, ha hülyeséget csinálnál – utalt megint a nővérére. – Egyszer még megköszönöd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése