14. fejezet/ 2.rész

Sziasztok! :)
Itt a következő. Bocsánat a hosszú szünet miatt. De most itt a következő fejezet.
Remélem tetszik :)
Puszi! :)

14. fejezet/ 2.rész

Mr. Smith nagyon fáradtnak tűnt. A szemei karikásak voltak, az arca meggyötört.
- A lányom borzasztóan megszenvedte, amit tettél vele.
- Tudom, hogy hibát követtem el. Nem akarom menteni magam. – mondta Chan Doo komolyan. – Nem tudom megígérni, hogy soha többé nem követek el hibát. A múltamat se tudom kitörölni, de egy valamit bizton állíthatok, szeretem a lányát. Mindennél jobban.
- Ezt jó hallani. De rendesen kell még teperned, hogy teljesen elfeledtesd ezt.
- Tudom. Mindent meg fogok tenni. – megcsörrent a telefonja, de kinyomta.
- Rendben. Én elmegyek, beszélek az orvossal, te menj csak vissza hozzá. – kiindult, de mégis visszafordult. – Fiam, jó látni, hogy megváltoztál. Apád örülni fog.
- Neki soha semmi se jó. Főleg nem az, amit én teszek. – Mr. Smith arcán átvillant valami, de olyan gyorsan rendezte a vonásait, hogy Chan Doo nem tudta megállapítani mi. Szánalom? Együttérzés? Kilépett a kórteremből, és visszaindult Annabethhez, de útközben még felvette a mobilját, ami újra csörgött.
- Nem éppen a legjobbkor Frank. – szólt bele.
- Tudom, bocs. De ez fontos.
- Mondjad.
- Fredet, és többeket bevitték a zsaruk, és téged is keresnek. – a biztonsági őr hangja feszült volt.
- Tudják, hol vagyok? Elmondtad nekik? – vált feszültén Chan Doo hangja is.
- Én nem. De valaki más igen. Biztos meghallotta, ahogy beszéltünk. Így legalább nem ér felkészületlenül, meg Fred is mondta, hogy figyelmeztesselek.
- Miért csukták le?
- Fogalmam sincs. Azt nem mondta. De nagy zűr lehet.
- Oké, kösz, hogy szóltál.
- Nincs mit. – azzal letették a telefont.

Chan Doo Annabeth szobájához sietett. Amikor belépett nagyjából ugyanaz a kép fogadta, mint először, csak egy éppen távozó Dakotával kiegészülve
- Éppen mész? – kérdezte.
- A szüleim eljöttek értem, hogy hazavigyenek. Csak elköszönni jöttem. – megölelte Chan Doot, majd elment.
Megkerülte Tomot, és Annabeth mellé lépett.
- Nekem is el kell mennem egy időre. – fogta meg a lány kezét.
- Mi? Miért? Fontos? – kérdezte ijedten. – Nem várhat egy kicsit? – Chan Doo a szemébe nézett, és rájött, nem tudja ott hagyni.
- De ráér. – suttogta, és egy csókot lehelt az ajkaira.

Még két órát töltött a kórházban, mialatt nem történt semmi említésre méltó. Emma és Anette elmentek lefeküdni. Tom pedig mindenkit meggyőzött, hogy ő nem fáradt. Ami igaz az igaz, tényleg ő tűnt a legkipihentebbnek a Smith családból.
Annabeth apja megint az orvossal beszélgetett, és sürgette, mert még mindig nem tudtak pontosabbat.
- Szegény doki, - sóhajtott Tom – egy aggódó apánál nincs rosszabb.
- Vagy talán mégis. – mondta Annabeth. – Rendőrök a kórházban?
- Kit kereshetnek? – szaladt fel Tom szemöldöke a homlokára.
- Engem. – suttogta Chan Doo, a két testvér hitetlenkedve nézett rá.
- Mit akarnak tőled? Csináltál valamit? – esett pánikba Annabeth.
- Fogalmam sincs, mit akarnak. De nem tettem semmit. Legalábbis nem tudok róla. – közelebb húzódott a lányhoz, pont, amikor a nővér, akivel a rendőrök beszéltek a kórteremre mutatott. – Figyelj, nem lesz gond. Amit tudok, visszajövök. Oké? Szeretlek. – egy gyors csókot adott neki, majd beléptek a rendőrök. Egy nő, és egy férfi.

- Jó napot! Csak nem engem keresnek? – lépett el az ágy mellől a rendőrök felé.
- Chan Doo. Azt hittem legutóbb világos voltam. Nincs több piszkos ügy. – szólt a férfi, aki láthatólag jól ismerte a fiút.
- Nem szeretem a szabályokat. – felelt magabiztosan. – És ami azt illeti a piszkos dolgokat sem. – a rendőr felé lépett, és arccal a falnak nyomta. – Hé! – kiáltott fel. Megmotozta, és hátracsavarta a kezét.
- Chan Doo! – sikkantott fel Annabeth.
- Maguk meg mit csinálnak? – lépett be Annabeth apja.
- Tiszta. – mondta szinte már csalódottan.
- Mégis mit várt? Géppisztolyt tartok a hátsó zsebemben? Vagy valami kissebet? Egy szamuráj kard megfelelne? – gúnyolódott a fiú.
- Ne szórakozz velem, fiam. – morogta a zsaru.
- Ilyen az alaptermészetem. – villantott egy mosolyt. – Elengedne végre?
- Apu, tegyél valamit. – mondta Annabeth.
- Válaszolna a kérdésemre! – háborodott fel Mr. Smith.
- Elnézést a zavarásért, uram, de be kell vinnünk ezt a fiút. – szólalt meg a másik is, a nő, és felmutatta a rendőr igazolványát.
- És mégis mit követtem el? – kérdezte Chan Doo.
- Adj egy bilincset. – nyúlt hátra a fickó, aki a falnak nyomta.
- Bilincset? – ismételte ijedten Chan Doo. – Minek az?
- A vicces fiúknak ez jár. – vigyorgott. – Letartóztatlak autólopásért, kábítószer birtoklásáért, és használatáért, és gyilkossági kísérletben való részvételért.
- Hogy mi van? – emelkedett meg Chan Doo hangja, mikor a rendőr felé fordult. A döbbenet csak úgy sütött az arcáról. – Miket zagyvál itt össze? Kocsi lopás? Drog? Gyilkosság? Nem beteg véletlenül? Tudja, egy kórházban van, megnézethetné magát.
- Bent majd megbeszéljük. Ha tisztázod magad, elengedünk.
- Be se kell vinniük. Nem csináltam semmit. – rázta meg a fejét.
- Egy vértesztet azért megengedsz, igaz? – húzta gúnyos mosolyra a száját. – Akkor a drogot rögtön kizárhatjuk, nem de? – Annabeth egy pillanatra félelmet vélt felfedezni Chan Doo arcán, de olyan gyorsan el is tűnt, hogy más nem igen vehette észre. – Na, menjünk. – megragadta a fiút, és kivezette. – Még egyszer elnézést a zavarásért.
- Apa, nem engedheted. – mondta Tom.
- Majd tisztázódik az ügy, és visszajöhet. – felelte Mr. Smith.