Epilógus

 Sziasztok! :)
Itt a friss fejezet, ami az epilógus, vagyis az utószó. Ezzel az írásommal vége a történetnek, remélem tetszett. Van egy novella lehetősége, oldalt a szavazás, remélem sokan szavaztok majd. Annabeth és Chan Doo nincs a jelöltek között, mert róluk azért elég sokat megtudhattatok. 
Remélem tetszett a történet, és továbbra is feljártok majd a blogra, mivel novellákat szeretnék majd itt is megosztani, ha az időm engedi.
Köszönöm, hogy érdekelt ez az írásom, és elolvastátok. Köszönöm, hogy kitartottatok, még akkor is, ha alig hallottatok felőlem. Remélem elégedettek lesztek az epilógussal.

Sziasztok! Jó olvasást!:)
Üdv.: Szilvi:)

Epilógus/ Utószó

20 évvel később, New York



Annabeth leült sminkasztal elé, és elkezdte lemosni magáról az erős sminket, amit az előadásban használtak. Nem volt ideje a színházban megtenni, hiszen azonnal kezdődött a premier party. Végül nem maradtak rajta sokáig, éjfél után nem sokkal leléptek.
- Jó voltál ma este - lépett be Chan Doo, és adott egy puszit a feje tetejére.
- Köszönöm - mosolygott. - Nagyon jó együtt dolgozni a többiekkel, igazi csapat.
- Igen, az látszik.
- Holnap mi lesz? - váltott témát Annabeth.
- Holnap be kell fejeznem a cikkem, mert kifutok az időből, este lapzárta. De már nincs sok hátra - kezdte el kigombolni az ingét, hogy lefekvéshez készülődjön. - Ha már ott voltam, szerintem írok egy cikket az előadásotokról is.
- Az nagyon jó lenne - állt fel a székről Annabeth, és az ágyhoz lépett. - Holnap reggel próbám lesz, este meg megint előadás.
- Rendben. - bólintott Chan Doo.
Befeküdt a férje mellé az ágyba, hiába próbálta elrejteni az aggodalmát, Chan Doo ismerte, akár a tenyerét, átlátott rajta. Átölelte a vállát, és a mellkasára húzta, mire a nő halványan elmosolyodott.
- Ne aggódj, minden rendben lesz - mondta kedvesen a férfi, és végigsimított a vállán játékosan.
- Az anyja vagyok, persze, hogy aggódom - válaszolt rá se nézve. - Mégis csak most ment először éjszakába nyúlóan bulizni.
-  15 éves, éppen ideje volt - nevetett fel Chan Doo.
- Ideje? Várhatott volna még pár évet - háborodott fel Annabeth.
- Te is eljártál már ennyi idősen, nem?
- De, de akkor is.
- Figyelj - emelte fel a felesége állát, hogy muszáj legyen ránéznie -, Jade nagylány, nem lesz baja, a barátaival ment. Amúgy is ott van ma este Christian, vigyáz a húgára, tudod jól.
- De...
- És ha ez nem elég - intette le -, az öcséd és a legjobb barátnőd bárjában vannak, ismerős arcok közt.
- Összeszed nekem valami rosszfiút - csóválta a fejét az asszony.
- Mint te? - hajolt le egy csókért Chan Doo.
- Mint én - lehelte az ajkaira Annabeth, majd miután megcsókolta a mellkasára vackolta magát. - Emlékszel még, mennyi időt töltöttünk a Black and White diszkóba?
- Persze, az volt a törzshelyünk - bólintott.
- Régen volt már - sóhajtott fel, és felült. - Régen nem gondoltam már a betegségemre.
- Meggyógyultál, és teljesült az álmod a Broadway egyik vezető táncosa vagy a Macskák ötvenedik évfordulójára vették elő a musicalt ismét, és ebben táncoltál. Érhető ha nem gondolsz rá. Sikeres vagy, örülj neki.
- Csak a gyerekek miatt aggódom - bökte ki a feleség. - Mi van, ha mégis hordozzák a betegségem?
- Ha gondolod negyedszerre is kivizsgáltathatjuk őket, ha az megnyugtat - mosolyodott el a férfi.
- Kérlek!
- Rendben, majd intézem - mosolyodott el Chan Doo.
- Köszönöm - felelt hálásan Annabeth.
- Értetek bármit, hiszen tudod.
- Szeretlek! - hajolt csókra a nő.
- Én is szeretlek! - viszonozta a férfi.
- Nincsenek itthon a gyerekek - harapott az ajkába Annabeth. - Kihasználhatnánk ezt a kevéske időt.
- Reméltem, hogy felveted - mosolyodott el Chan Doo régi csibészes mosolyával.
A nő felnevetett, átvette a lábát a férje csípőjén, és megcsókolta.