12. fejezet/ 2. rész

Sziasztok! :)
Itt a következő remélem tetszeni fog. Várom a véleményeket.
Jó olvasást!
Puszi! :)

12. fejezet/ 2. rész

Végül megérkezett a busza. Leszállt, mélyen beszívta a jól ismert szmogos, büdös, áporodott szagú levegőt. Bódító volt újra nyugodt szívvel járnia a 10. utcán. Az utcán, ami oly sokáig az otthona volt.
Büdös és koszos hely. Tele szeméttel, eldobált szeszes üvegekkel. Az épületek koszos falára, mint mindig most is plakátok voltak ragasztva. Több Adam klubját hirdette. Volt pár betört ablak is, meg olyan, amit deszkákkal befoltoztak már. Ezeket a berúgott fiatalok csinálták, akik a klubból jöttek el. Ő maga is betört párat.
Régen, amikor éjjel az utcán sétált, mindig talált pár lányt, és fiút, akik vagy a drogtól, vagy az italtól fetrengtek, esetleg hánytak az utcán. Sokan a bandából ide jártak ki „vadászni”. Megvárták még a kiszemelt kihányta magát, majd bevezették az ágyukban.
Neki ilyesmire sosem volt szüksége. Plusz nem is tetszett neki, hogy kihasználják a magukról mit sem tudó lányokat. Sosem volt még olyannal, aki nem tudott magáról. A tiszta lányokat is simán levette a lábukról. Jól tudta, mikor mit kell mondani nekik, hogy elolvadjanak, hogy kell rájuk nézni, mosolyogni.
Erről megint csak eszébe jutott Annabeth. Akivel szintén ugyanez volt a terve. Először, amikor meglátta felvonuláson. Még sokáig hitte, hogy csak a testére vágyik, de most már tudta, ez nem volt igaz. Teljesen beleszeretett, pont azzal bolondította meg, hogy nem váltak be nála az egyszerű trükkök. A féloldalas mosolyba is csak, akkor pirult bele, mikor már beleszeretett.
Elérte a klubot, most nem állt előtte sor. Be volt zárva. Kettőt kopogott az ajtón, ami rögtön kinyílt. Frank jelent meg a másik oldalon.
- Mi az isten? Merészebb vagy, mint gondoltam.
- Be is eresztesz, vagy? – Frank komótosan arrébb állt. Beoldalazott a nagy ember mellett, a bárpulthoz sétált, és ledobta a cuccát. A klub tele volt banda tagokkal. Jó pár ismerős arccal, pár újonccal. Frank mellé ült. – Fred hol van?
- Kilencre jön, még csak háromnegyed van. Beszélni akarsz vele vagy verekedni?
- Szerinted verekednék vele egy olyan helyen, ahol mindenki neki segítene? Nem vagyok hülye.
- Mégis itt vagy. – mutatott rá.
- Más okból. – végig nézett a pulton. – Elég gyér a kiszolgálás. – átugrotta és nézegetni kezdte az üvegeket. Végül levett egy martinist meg egy poharat és a pultra támaszkodott. – Kérsz? – Frank bólintott levett még egy poharat és megtöltötte.
- Ugye tudod, hogy itt mindenki ismer? – húzta meg.
- A rám meredő szemekből sejtettem. – odanézett egy csapat fiatal fiúra, 13-14 évesekre, akik rögtön elfordultak.
- Igazi legenda vagy. De nem mindenki tudja miért is léptél ki.
- Csak nem kíváncsi vagy?
- Én nem ütöm bele az orrom. Ez Fred és a te ügyed. - kortyolt a poharába.
- Köptem. – felelte.
- Mi? – köpte ki Frank az italt.
- Hé, azért még neked nem kell. Majdnem eltaláltál.
- A zsaruknak?
- Nem az anyámnak. Szerinted? – gúnyolódott. Kinyílt az ajtó Chan Doo felnézett, üdvözlésként biccentett a belépő felé.
- Csak nem egy új pultos fiú? – lépett oda Fred.
- Jeff Wayne. Profi koktélkeverő. – nyújtott kezet.
- Jó újra itt látni. – ült le Frank mellé.
- Egy italt? – kérdezte Chan Doo.
- Kösz. Nos? – hajtotta le a martinit. – Miért jöttél?
- Már rég tudod. – felelte Chan Doo.
- Hallani akarom. – vigyorgott.
- Visszatértem. Örülsz?
- Ugye tudod, hogy rangidős leszel? Velem és Adammel. - jegyezte meg Fred.
- Meg Charlesszal. – tette hozzá Chan Doo.
- Nem, - rázta a fejét Fred. Frank pedig hirtelen érdekesnek találta a fiatalok szóváltását és arra nézett. – meghalt.
- Meghalt? 21 volt, hogy az istenbe halt meg? – kérdezte Chan Doo.
- Megkéselték. – elővette a vadászkést, és a pultba vágta. – Áruló volt.
- Értem, szóval ezt jelenti, a megkeserülöd, ha félrevezetsz. – állapította meg nyugodtan, majd ki akart ugrani, de Fred egy másik kést állított az ingébe, és rászegezte a pultra. – Szerettem ezt az inget. – mondta sajnálkozva.
- Még egyszer nem úszod meg, szóval vigyázz mit teszel. – felhajtotta az itala maradékát, kihúzta a kését a pultból, és elment. De még a válla felett visszaszólt. – Az a te késed. Örülök, hogy visszatért az elveszett bárányka.
- Maradjon köztünk, de egy kicsit őrült. – motyogta Frank.
- Nem mondod? – kihúzta a kést, és a kezei közt forgatta. – Hogy-hogy megtartotta? – az izomember vállat vont.
- Franc tudja. Lehet, hogy titkon beléd van zúgva. – röhögött. – Minden éjjel azt csókolgatja.
- Engem mindenki szeret. – vigyorgott Chan Doo.
- Ja, főleg Alexis. – rántotta meg ismét a vállát.
- Miről beszélsz? – váltott komoly hangnemre.
- Nem’ tom pontosan. Csak a kiabálást hallottam. Két héttel azután, hogy eltűntél a városból, aszem. Rólad veszekedtek, meg valami tetkóról, meg a késed is szóba került. Fred fel is pofozta. Azóta fasírtban vannak.
- Nincsenek együtt?
- De, hivatalosan igen, csak mindketten mással múlatják az időt. Ha érted, hogy értem…
- Igen, így már érthető a tegnapi. – leült Frank mellé.
- Mi volt tegnap?
- Szexeltem, drága barátom, Alexisszel. - vigyorogott.
- Nem félsz tőle?
- Kitől? Fredtől? Cseppet sem. Régen volt az, amikor Fred megijesztett engem. Csak keménykedik.
- Nem vagy semmi. Annabeth, Alexis… Amy. Végig értél az abc-n és kezded elölről, vagy mi van? – röhögött.
- Annabetht ne emlegessük… - belekortyolt az italába. – Várj csak, Amy? Honnan tudsz te…? - egy papírt nyomott a kezébe.
- Kiesett mikor visszaugrottál.
- Kösz, kár lett volna elhagyni.
- Pofás csaj?
- Elképesztően szép. – sóhajtott fel Chan Doo.
- De? – szaladt fel a szemöldöke.
- Nincs de. – zsebre tette a számot.
- Dehogynem. Mi a baj vele? Vagy veled?
- Semmi. Magánügy. Nem vagyok az a lelkizős típus. Beköszönök Adamnek. – mondta és el is tűnt az iroda ajtó mögött.