13. fejezet/ 2. rész

Sziasztok! :)
Itt a következő. Bocsi már megint a késés miatt. Ne haragudjatok.
Jó olvasást!
Puszi! :)

U.i.: Mivel még éltemben nem voltam bedrogozva, és nem is akarok lehet, hogy nem túl hiteles a leírásom róla. Ezért bocsánatot kérek. :)

13. fejezet/ 2. rész

Mikor visszaértek Amy már a bárpultnál ült.
- Szia! Bocsi, hogy megvárattalak. – ült le mellé.
- Semmi gond, Chan Doo. – fordult felé a lány.
- Ki mondta meg a nevem?
- Az a fickó volt. – mutatott Frankre. – Adtam személyleírást, ő pedig közölte szó szerint, hogy „Cicuskám, Chan Doo most éppen nincs itt, de siet vissza. Érted érdemes.”
- Igaza volt.
- Miben?
- Hogy érted érdemes. – suttogta Amy fülébe.
- Úgy gondolod? – harapott az ajkába a lány. – Mi történt veled? – kérdezte, ahogy a felszakadt szájára nézett.
- Semmi. Hosszú sztori. Van kedved táncolni?
- Nem nagyon tudok, és úgy tudom, te nagyon tudsz. – sütötte le a szemét.
- Kémekkel figyeltetsz? – viccelt Chan Doo. – Szóval jól elbeszélgettél Frankkel. Csak megsúgom, hazudik, borzasztó táncos vagyok. Akarod, hogy bebizonyítsam?

Azzal felugrott, elment a Dj-hez és felrakatott egy számot Michael Jacksontól. Visszafelé lekapta egy srác kalapját, és megpördült. Már ment a zene, amikor visszaért. Beállt Amy elé, és rá villantott egy rosszfiús mosolyt. A fejébe csapta a zsákmányolt kalapot, lábujjhelyre állt, és hullámozott egyet a kezével. Tudta, hogy szinte mindenki őt figyeli, de már megszokta, annyiszor produkálta magát. Moonwalkolt hátra egy darabig, majd megpördült, feldobta a kalapot, és a háta mögött elkapta.
Előre sétált úgy csinált, mintha a saját lábában akarna elesni, de végül szaltót csinált belőle. A kalapot közben a levegőbe dobta ismét, és mikor újra talpon volt elkapta. Fejére tette és kirúgott oldalra, mint Jacko szokott, utána pedig a csípőjét is úgy mozgatta. Csinált még pár Jacksonra emlékeztető mozdulatot. Megpördült, a padlón Amy elé csúszott, a kalapot a lány fejére tette.
- Ugye milyen béna vagyok? – vigyorgott.
- Inkább hazudós. – húzta fel az orrát, de elbűvölten figyelte Chan Doot.
Most a fejébe vette, hogy megneveteti. Visszasétált középre, és csinált egy kis némajátékot a zenére. Képzelt nadrágtartóval csapta meg magát, de úgy hogy hátra szaltózott belőle, mire Amy nevetni kezdet.
A földre esett, mint aki elcsúszott, és megpördült a hátán. A kezére támaszkodva, ugorva felállt. Mint a rongybaba a föld felé közelített, majd hirtelen vissza fel. Amy végig nevette az egészet, még meg nem fogta a kezét Chan Doo.
- Mit csinálsz? – kérdezte hirtelen.
Magához rántotta a lányt, aki ijedt képet vágott.
- Bízol bennem? – suttogta neki is, mint anno Annabethnek, aki egy pillanatig se habozva mondott igent.
- Nem. – vágta rá ijedten.
Gonosz mosollyal az arcán kiforgatta, közben leült a székére, és Amy az ölébe találta magát.
- Szemét vagy. – mondta a lány, és megcsókolta Chan Doot.
- Szerencséd, hogy nemet mondtál. – vigyorgott még mindig.
- A közelben laksz? – kérdezte.
- Közelebb, mint hinnéd. Jelenleg az emeleten csövezek az egyik szobában.
- Felmegyünk?
Chan Doo megfogta a kezét, és a hátsó ajtó felé húzta, ami mögött egy lépcsőház rejtőzött.

Mikor felértek becsukta maguk mögött az ajtót, és megcsókolta a lányt, majd az ágyra döntötte.
- Biztos akarod? – kérdezte.
- Milyen figyelmes. Hány lánytól kérdezted meg, hogy tényleg akarja-e? – karolta át a nyakát.
- Kételkedsz az udvariasságomban?
- Másban kell kételkednem? – huncut mosoly jelent meg Amy arcán.
- Ó, ne szurkálj. Mert visszaszúrok. – megcsókolta, és vetkőztetni kezdte, de megállt a keze. Annabeth jutott eszébe a füvön fekve, ahogy bízott benne. A barna szemei, bőre puhasága és illata, ahogy megremegett, ha hozzáért.
- Valami baj van? – kérdezte a lány.
- Öhm… igen, vagyis nem, nem, csak… Most inkább menj el, kérlek.
- Ha be kell venned valamit, én nem bánom. Nem zavar.
- Mi? – kerekedtek el a szemei. – Nem, dehogy. Nincs olyan gondom. Csak nincs hozzá kedvem.
- Hát jó. Tudod a számom, ha mégis lenne. – azzal, kecses az ajtóhoz lépett. Chan Doo idegesen a hajába túrt, Mi van velem? Felejtenem kell!
Amy kinyitotta az ajtót, de már nem jutott ki rajta, mert Chan Doo elkapta a kezét, és megcsókolta. Szenvedélyesen csókolóztak, neki nyomta az ajtónak, és elkezdte vetkőztetni…

A következő három napot hasonlóan töltötte. Fred elég ritkán, és elég későn került elő mostanában így nem kellett az autólopással foglalkoznia. Nem kellett érveket kitalálnia, hogy miért nem akarja. Csak a barátaival beszélgetett, iszogatott. Mindennap más lánnyal volt.
Emma még mindig gyakorta hívta, de nem törődött vele. Semmi kedve sem volt hallgatni, ahogy a lány megszidja. Az utolsó napon duplájára nőtt a hívások száma, és két SMS-t is kapott, hogy vegye már fel. Nem tudta meddig csinálhatja ezt még így, de nem is érdekelte. Felnőttként kellene viselkednie, de nem volt hozzá kedve.
A nővérével beszélt egyszer, de neki úgy tett mintha még mindig a tánc táborban lenne. Nem akarta kiakasztani. A szülei pedig nem érdekelték.
A negyedik nap estéjén is a bárban ült. Amikor egy lány el kezdte masszírozni a vállait.
- Olyan feszült vagy mostanában. – mondta. Ő is gyakorta megfordult a bárba, és régebben gyakorta Chan Doo ágyában is. – Úgy hírlik, hogy szomorkodsz egy lány miatt.
- Miért érdekel ennyire? – fordult felé.
- Mert hiányzol. Jó lenne újra együtt lenni. – közelebb lépett hozzá, és a hajába túrt. – Elfelejtethetném.
- Most nincs hozzá kedvem. A többieknek sem sikerült. – szedte le magáról a lány kezeit. Már elég sokat ivott, de jól bírta, mint mindig. Visszafordult a poharához.
- És velem sincs kedved? – kérdezte egy másik lány, aki mellette ült a pultnál.
- Bocs, de nincs. – azzal megitta az italt. – Ahogy mondtam… az előbb is. – furcsán érezte magát hirtelen, ezért akadt meg a mondat közepén.
- Kár. – mondta a második lány. Chan Doo szédült, a pultba kellett kapaszkodnia.
- Ti bedrogoztatok? – le akart kászálódni a székről, de elesett volna, ha a két lány nem fogja meg.
- Csak egy keveset kaptál. Bár itallal együtt elég ütős lehet. – mondta az első.
Chan Doo szeme előtt lassan minden megváltozott. Összemosódtak a színek, a hangok. Egyszer csak a szobájában találta magát, de arról fogalma sem volt, hogy jutott fel. Tudta mit csinál, de valahogy mégsem. Együtt töltötte az éjszakát a két lánnyal, pedig nem akarta, vagy mégis. Már ő sem tudta, hogy mit is akar. Felejteni vagy sem.

Reggel telefoncsörgésre ébredt. Kótyagosan kutatott a mobilja után a ruhák között a földön. Végül megtalálta és felvette.
- Halló? – szólt bele álmosan.
- Na végre, azt hittem már sosem akarsz életjelet adni magadról.
- Emma? – ásított bele a telefonba.
- Nem a mikulás. Csak azért hívlak, hogy megkérdezzem, mit szeretnél karácsonyra, mert a leveled nem érkezett meg. – jött az ironikus válasz. – Bár lehet, hogy virgácsot kapsz.
- Jól van, na, felkeltettél.
- Felkeltettelek? 11 is elmúlt. – bosszankodott a lány.
- Hát, úgy tűnik elaludtam. De mivel nem kértem tőled ébresztést, így gondolom, mást szeretnél.
- Annabeth miatt hívlak. – fogta halkabbra.
- Szerintem ezt hagyjuk. Nem akarok róla beszélni. Magamtól is tudom, hogy szemét voltam vele.
- Nem arról van szó, amit te tettél. Ha nem arról, amit ő.
- Valami baj van? Olyan furcsa a hangod. – Chan Doo már felébredt, így észrevette az elkeseredettséget Emma hangjában. – Megsérült? Mondj már valamit! – kiáltott rá, és felült az ágyban, mire az egyik lány sikítva gurult le a földre.
- Kórházba került, mert elájult. – nyögte ki Emma sírós hangon.