22. fejezet/ 1. rész

Sziasztok! :)
Itt a következő rész, remélem tetszeni fog. Lassan elérünk a végére, nem sok van már hátra pár oldal, és kész. De most jó olvasást ehhez is.
Puszi! :)

22. fejezet/ 1. rész

- Rendben, gyere fel. - mondta és letette a telefont. 
Chan Doo elrakta a készüléket, majd elindult Jamesék háza felé. Már régóta nem beszéltek, azóta az este óta, hogy hazavitte a berúgott Annabetht. Tudta, hogy mit érez a lány iránt a barátja, és már akkor sem bírta, hogy versenytársa akad, pedig még nem is tudta, hogy ő maga mit is érez valójában. Azóta pedig, hogy összejöttek esély sem volt rá, hogy valaha kibékülnek. Most bandukolt a sötét utcán, és csak arra gondolt, hogy rossz ötlet volt pont most felhívni a fiút, de már nem tehette semmisé, megfutamodni meg nem akart, megtette már párszor, nem akart többé menekülni a gondok elől, sokáig azt tette, most már változtatni akart. Hamar Jamesék házához ért, a fiú már az ajtóban várta. Fürkészve nézett rá, nem értette mire most ez a nagy barátság, de nem szólt erről semmit, azonnal beengedte.
- Bocs a zavarásért. - mondta Chan Doo, amint becsukódott mögöttük a szoba ajtaja.
- Semmi gond, úgyse tudtam aludni. - vonta meg a vállát James. - Csak söröm van az jó lesz? - nyújtott felé egy üveget.
- A berúgás már úgysem sikerült, kijózanodtam a kinti séta alatt. - rántotta meg a vállát most a másik fiú gondterhelten.
 - Történt valami? - kérdezte az arcát fürkészve James.
 - Történt. - ült le Chan Doo az egyik fotelbe, ami a szobába volt, anélkül, hogy hellyel kínálták volna, megszokásból.
- El is mondod, vagy csak látni szerettél volna. - halványan elmosolyodott az egykori barátja poénján, de nem tudta rávenni magát, hogy megszólaljon.
- Nem kellett volna idejönnöm. - állt fel, de James elétette a karját, elzárva a kijárathoz vezető utat.
- Azok után, ami köztünk történt, nem jöttél volna ide, csak ha nagy gond van. - gondolkozott el. - Az apáddal van gáz?
- Nem, most az egyszer nem. - rázta a fejét Chan Doo.
- Akkor csak egy valakivel lehet, ami így megvisel. - ült le sóhajtva a másik fiú. - Annabethszel.
Chan Doo keserűen felnevetett, de bólintott: - Vele.
- Mi történt? - kérdezte a fiú.
- Nem gondolkodtam, azt hittem, hogy most, hogy barátnőm van, minden megváltozik - eredt meg a nyelve. - És nem csak magamra gondolok, hanem úgy mindenkire körülöttem. Hogy figyelnek majd erre, elfogadják, és leszállnak rólam. Érted? - kérdezte.
- Nem igazán. - rázta a fejét James, és megvakarta a tarkóját.
- Emlékszel Katere? - nézett rá Chan Doo a szeme sarkából.
- Az a fura csaj, aki állandóan leveleket ír neked, meg posztol az üzenőfaladra sok hülyeséget?
- Az. - bólintott.
- Akkor tudom ki az. Mi van vele? - hajolt előre, és közben beleivott a saját üvegébe. - Mit tett?
- Annabeth csapattársa, és ma táncoltam vele a diszkóba, aztán meg csak úgy megcsókolt. Minden előjel nélkül lekapott, először köpni-nyelni nem tudtam, aztán meg elhajtottam. - magyarázta Chan Doo erősen gesztikulálva.
- De Annabeth látta, és félreértette. - egészítette ki James.
- Aha, Annabeth elméletileg a szüleivel békült otthon, de hamar végeztek és eljött a diszkóba. Aztán meg elküldött a fenébe, pedig minden olyan jól alakult. - suttogta a fiú, és a hajába túrt. - Annyira ostoba voltam, hogy azt hittem, hogy simán békén hagy, így hogy az egyik barátnőjével járok. Bele se gondoltam, mit hisz majd, ha táncolok vele. Csak ünnepelni akartam, mert felvettek a Yalere.
- Gratulálok. - szúrta közben James, Chan Doo rákapta a tekintetét, majd csak legyintett.
- Még nincs róla papírom, de már tuti. De lényegtelen, most nagyon nem izgat.
- És mit vársz tőlem? - kérdezett rá a fiú.
- Bocsánatot akarok kérni. - mondta hirtelen Chan Doo.
- Miért?
- Mindenért. - vonta meg a vállát. - Egy legjobb barátot már elvesztettem, ha a másikat is el kell, akkor legalább bocsánatot érek.
- Még mindig barátok vagyunk. Csak egy kicsit... - nem tudta hogyan befejezni, de nem is kellett.
- Tudom, hogy szereted. - vágott bele Chan Doo. - Mindig is tudtam, csak nem érdekelt. Soha senki nem érdekelt, csak saját magam. Önző voltam. De megváltoztatott.
- Ezért vagy itt? - kérdezte James.
- Azt hiszem.
- Hát megsúgom, nem csak rajtad múlott, én se tettem meg mindent azért, hogy még mindig a legjobb barátom légy. - tárta szét a karját. - El fogom őt felejteni, az lesz a legjobb.
- Te jobban megérdemled, sose tetted volna vele azt, amit én ma este. - hajtotta le a fejét Chan Doo.
-  Azt mondtad nem direkt tetted.
- Az mindegy. - rántotta meg a vállát.
- Dehogy mindegy. - veregette hátba James. - Annabeth választott, tudta mit érzek iránta, és melletted döntött. Hívtad már?
- Csak a hangposta jelentkezett.
- Akkor hívd újra. - bólintott James.
- Minek? - kérdezett vissza Chan Doo. - Úgyse veszi fel, nem érdeklem.
- Hátha mégis. De már ne ma este. Túl késő van. Holnap. - magyarázta.
- Biztos, hogy nem fog rá reagálni, akárhányszor hívom.
- Akkor menj el hozzá. - javasolta James.
- A szülei kidobnak, mielőtt köszönnék. - vetette ellen.
- Akkor gyere a sulihoz. Gyakran láttalak ott, csak akkor benne van a pakliban, hogy nyilvánosan megaláz. - húzta el a száját.
- Az én érdekel. Azt bevállalom. - vágta rá Chan Doo.
Még egész este beszélgettek, mindkettőjüknek bőven volt mesélni valója. Chan Doo nem akart hazamenni, James pedig nem akarta kidobni, amikor végre újra beszéltek. Egyikőjük sem akart egyedül lenni, és bár semmi pénzért nem vallották volna be, mindkettőjüknek nagyon hiányzott a másik társasága, barátsága. Végül már másnap délután volt, amikor hazament. Sokan keresték, de senkinek sem vette fel a telefont, csak egy embernek tette volna, de ő nem hívta. Amikor hazaért a szüleit, a nővérét, és Dakotát otthon találta, még az apja is ott volt, pedig már egy ideje elköltözött.
- Ó, édes istenem! - ugrott a nyakába az anyja. Chan Doo hirtelen úgy meglepődött, hogy visszaölelni is elfelejtett.
- Történt valami? - kérdezte értetlenül.
- Ma reggel visszahoztam a kocsidat, erre a nővéred közölte, hogy nem jöttél haza. - magyarázta Dakota. - A tegnapi után, meg, hogy senki sem ért el. Azt hittük...
- Csak Jamesnél voltam - vágott közbe a fiú -, ez nem jutott eszetekbe? Miért mennék világgá? Nem vagyok őrült. - emelte fel a hangját Chan Doo, majd megcsörrent a telefonja. - Annabeth az. Őt is riadóztattátok?
- Úgy gondoltuk csak vele beszélnél most, éppen az előbb beszéltem vele, rögtön azután jöttél. - mosolygott bocsánatkérően a szőke lány.
- Csodás! - sóhajtott, majd fogadta a hívást, és kiment a ház elé. - Szia! - szólt bele.
- Merre vagy? - szólt bele köszönés nélkül, kétségbeesetten a lány.
- Éppen most lépem át a Kanadai határt, úgy döntöttem világot látok. - válaszolt kapásból.
- Most ugye csak viccelsz? - kérdezte szinte már hisztérikusan Annabeth.
- Igen, nyugi. - váltott Chan Doo komolyabb hangnemre, nem hitte, hogy ennyire kétségbe ejti a lányt az állítólagos eltűnése. - Most értem haza. Éppen most közölték, hogy beszámíthatatlannak tartanak.
- Ja, jó, oké. - hebegte a lány zavartan a készülékbe.
- Annabeth... - szólította meg, de addigra már csak a telefon búgását hallotta, Annabeth letette.