21. fejezet/ 1. rész

Sziasztok! :)

Itt a következő rész, már nincs sok hátra a történetből. Hamarosan befejezem.

Jó olvasást ehhez is!

Puszi! :)

21. fejezet/ 1. rész

6 óra volt mire hazaért. A Chan Dootól való elválást húzta egy ideig, de örökké csak nem búcsúzkodhatott. Lassan a bejárati ajtóhoz sétált, és belépett. A családja éppen a konyhában volt, vacsoráztak. Tom nem volt jelen, biztosan próbál, gondolta Annabeth. Vett egy mély levegőt, majd kifújta, és a konyha felé vette az irányt. A szülei nyugodtságot erőltettek magukra, de Annabeth jól tudta ez csak álarc. Az asztal két végén ültek, egymással szemben, egy szót sem szólva ettek. Ő leült közéjük, és hol az egyikkőjükre, a hol a másikójukra nézett. Hosszú percekig senki nem szólt, csak figyelték egymást. Végül Annabeth törte meg a csendet.
- Sajnálom, hogy csak úgy elmentem ma. - suttogta.
- Annabeth - szólította meg az anyja -, tudod, hogy csak jót akarunk neked. Mielőtt találkoztál ezzel a fiúval semmi baj nem volt veled, minta diák voltál, és minta gyerek. Miután találkoztatok sorba történtek a bajok, egyrészt többször is sírtál miatta, másrészt kizártak a versenyből, nem figyeltél miatta a betegséged kezelésére, és mostanában állandóan csak vele látlak. Hol vannak a barátaid?
- Hogy-hogy hol? - kérdezett vissza Annabeth. - Dakotával és Emmával tegnap előtt voltunk vásárolni, Lindával és Neillel, meg Chan Dooval hétfőn voltunk moziba, ugyanúgy összejárok velük.
- Nem róluk beszélek. - folytatta az anyja. - Margaretről, és Beccáról, már ezer éve nem hallottam. És James, vele mi van?
Annabeth hitetlenkedve nézett az anyjára, most tényleg az a baja, hogy vannak új barátai, és azokkal tölti az idejét?
- A lányokkal a suliban szoktam beszélni, de Becca nyelvsuliba jár, és azzal tölti a szabadidejét, Margaret, pedig nem tartja jó ötletnek, hogy én és Chan Doo. Így, ha ő ott van, nem hajlandó odajönni. James pedig haragszik rám, bár fogalmam sincs miért, nem hajlandó velem beszélni. - tárta szét a karját. - Így azokkal töltöm az időm, akiket érkelek. A suliban pedig semmi baj velem, nem rontottam a jegyeimen, a magatartásommal sincs semmi gond. Arról, hogy hibáztam, nem Chan Doo tehet. Mindenki szokott rosszul dönteni.
- Hát rendben. - sóhajtott az anyja. - Na, és hol voltál ma? - mosolyodott el kedvesen, de látszott rajta, hogy valami nincs rendjén még mindig, de Annabeth nem foglalkozott vele, gyorsan mindent elmesélt a mai napról, a Yaleről.
- … És Tom hol van? - fejezte be a mesélést.
- Abban a diszkóban, ahová annyit jártok. Nagyon sietett. - mosolyodott el az anyja.
- Odamehetek? - kérdezte Annabeth.
- Hát… - húzta el a száját az apja. - Most meg kellene büntetnünk…
- Kérlek! - nézett rá kiskutya szemekkel.
- Rendben! - bólintott az apja. - De ha bármi történik ma este, nem úszod meg büntetés nélkül.
- Oké. - bólintott Annabeth, és máris rohant az ajtóhoz.
Hamar odaért a törzshelyükre, és bement. Elég sokan voltak bent, hirtelen nem találta a barátait. Végül kiszúrta az öccsét, Emmát, és Dakotát. Mosolyogva átvágott a tömegen, és hozzájuk lépett.
- Sziasztok! - kiáltotta, mert a hangos zenétől semmit se hallott. A lányok mosolyogva intettek, Tom pedig a fülébe üvöltött egy Hellót.
- Ugye nem iszol? - fordult az öccséhez.
- Csak kóla. - emelte fel a poharát. - Kóstold meg, ha nem hiszed.
- Elhiszem nyugi. - legyintett. - Chan Doo nincs itt? - fordult körbe.
- Őőő… - suttogta Emma.
- Csak táncolnak. - kiabálta Dakota túl a zenét. - Ne borulj ki!
Annabeth kiszúrta a fiút a tömegben, ahogy egy lánnyal táncolnak. Először nem esett le neki, hogy ki a lány, és csak mosolyogva figyelte, ahogy próbál egyre jobban Chan Doohoz simulni, de az mindig hátrábblép. Figyelte őket egy darabig, amikor rájött, hogy az a lány nem más, mint Kate, a saját csapattársa, és aki köztudottan odáig van a fiúért. És akkor lekapta a fiút, ott a táncparkett közepén megcsókolta. Annabeth arcáról lefagyott a mosoly, a többiek felszisszentek mellette, ahogy észrevették mi történik. De nem tartott sokáig a csók, elhúzódott a lánytól, és leszedte a kezeit a nyakáról. Mondott neki valamit, majd ott hagyta a parkett közepén, Kate maradt, és tovább táncolt a tömegben. Chan Doo feléjük indult, de megtorpant, ahogy meglátta Annabetht. Egy darabig egymás szemébe néztek, majd Annabeth fogta magát, és a kijárat felé indult. Mérgesen lökte el az útjába kerülőket, kapott pár hőbörgő megjegyzést, de nem érdekelte. Már az utcán volt, amikor a nevét kiáltotta valaki a háta mögött.
- Annabeth várj már! - rohant utána Chan Doo, és megragadta a karját. - Hagy magyarázzam meg, kérlek. - fordította szembe magával.
- Nem kell, van szemem, láttam, amit láttam. - fonta keresztbe a karját.
- Ne már, vissza se csókoltam, esküszöm. - bizonygatta a fiú.
- Táncoltatok, aztán meg csókolóztatok. Láttam.
- Tudod, hogy szeretlek. - fogta meg a kezét Chan Doo.
- Igen, azt hittem, tudom. - rázta a fejét a lány. - De lehet, hogy tévedtem.
- Ne csináld már. - suttogta meggyötörten. - Mit kéne tennem, hogy elhidd, nem történt semmi.
- Mondjuk ne csókolgass idegeneket. - mondta mérgesen Annabeth, azzal faképnél hagyta a fiút. Azonnal hazafelé vette az irányt, minél távolabb akart kerülni tőle.

- Azt hittem tudod, mikor hazudok. - kiáltott utána Chan Doo, de nem foglalkozott vele.