21. fejezet/2. rész

Sziasztok! :)
Itt a folytatás
Jó olvasását!
Puszi! :)

21. fejezet/ 2.rész

Haza rohant, de a könnyeit nem tudta visszatartani, már útközben kicsordultak. Otthon azonnal a szobájába rohant, becsapta az ajtót, és az ágyára vágódott. A párnájába temette az arcát, és újra felzokogott.
- Annabeth. - lépett be az anyja, és aggódva nézett a lányára. - Mi történt? - ült le az ágya szélére, és végig simított a hátán.
- Azt hittem ez igazi. - zokogta. - Azt hittem engem tényleg szeret.
- Jaj, drágám. - suttogta az anyja együttérzően. Sosem tartotta jó ötletnek, hogy együtt vannak, abban bízott megjön majd a lánya esze, és szakítanak, de tévedett.
- Azt hittem fontos vagyok neki, hogy ezt most többet jelent neki. - szipogta Annabeth. - De tévedtem. Annyira csak nem lehet fontos, ha más lánnyal csókolózik egy nyilvános helyen.
- Édesem, a fiúk ilyenek tinédzser korban, a legtöbbjük, nehezen maradnak meg egy lány mellett. - simogatta a hátát továbbra is. - Majd elmúlik és elfelejted.
- De én nem akarom, hogy elmúljon, és elfelejtsem. - rázta meg a fejét, és felült az ágyban, hogy anyja szemébe nézhessen. - Én tényleg szeretem.
- Tudom kicsim. - ölelte át a lányát. - Tudom.
Annabeth még órákig nem tudott megnyugodni, többször újra eleredtek a könnyei.

Chan Doo miután Annabeth ott hagyta pár percig állt az utcán és utána nézett, de aztán visszament a diszkóba. Elverekedte magát a pultig, aki az útjába került azt csúnyán félrelökte. Több felháborodott beszólást is kapott, de elég volt rájuk néznie, hogy tudják, most jobb, ha meghúzzák magukat.
- Mi volt? - kérdezte Dakota, amint odaért. Már Neil is ott volt, aki Lindával jött össze pár napja, és aki a barátja volt.
- Összevesztetek? - kérdezte.
- Itt hagyott. - vonta meg a vállát keserűen, és leült a pulthoz. - Egy tequilát, duplát. - intett a csaposnak.
- És most úgy döntöttél berúgsz? - háborodott fel Emma.
- Kettőt. - tette hozzá Neil.
- Ne már te is. - vágta fejbe Emma a másik fiút.
- Mi van? - tárta szét a karját. - Ha a legjobb haverod szenved, vele szenvedsz, alapszabály.
- Akkor sem rúghatok be csak ezért. - méltatlankodott tovább Emma.
- Miért mit tegyek? - döntötte le az italt, és rendelt még egyet. A tequila végig marta a nyelőcsövét, keserű íze jótékony hatással volt a szintén keserű gondolataira, kemény egy ital volt, de pont ezt akarta.
- Mondjuk menj utána. - javasolta Dakota.
- Nem. - rázta meg a fejét.
- Mért nem? - kérdezte meglepetten Emma.
- Mert a szüleink, nagyon nem bírják, és nem volna jó ötlet. - adta meg a választ Tom helyette.
- Az a poén, hogy komolyan nem csináltam semmit. - mondta Chan Doo miközben az újból kiürült poharat lökdöste az asztalon. - Az a nyomorult ribanc kapott le.
- Kate mindig is bukott rád. - bólogatott Neil.
- Majd megnyugszik. - nyugtatta Tom. - Szerintem rájön majd, hogy valójában mit látott. Legalábbis szerintem elég egyértelmű volt.
- Nem fog rájönni. - rázta meg a fejét Chan Doo.
- Miért? - kérdezték négyen egyszerre.
- Mert nem tud bennem bízni. - rántotta meg a vállát. - De nem ítélem el érte. - még legurított pár pohárnyit, majd pénzt dobott az asztalra a csaposnak, és kiitta az utolsó adag tequilát. - Leléptem. - állt fel, de máris imbolygott kicsit, előtte is ivott már, de most ez a pár pohár tequila megtette a hatását, bár még nem volt teljesen elázva, azért már nem volt teljesen józan.
- Hová mész? - kérdezte aggódva Dakota.
- Szétmegy a fejem, nyugalomra van szükségem.
- Add a kulcsod! - nyújtotta felé a kezét a lány.
- Mi? - kérdezett vissza meglepetten.
- Így nem ülhetsz autóba, add a kulcsaid. - nyúlt a zsebéhez, de Chan Doo megelőzte, és odaadta őket.
- Haza is kísérsz, vagy mehetek egyedül anyuci? - kérdezte gonoszan.
- Nem akarod, hogy most komolyan vegyelek. - rázta a fejét a lány. - Ki fogtok békülni.
- Aha, persze. - mondta idegesen, majd ott hagyta őket. Köszönés nélkül távozott, a pultnál maradtak pedig aggódva néztek utána.

Semmi kedve sem volt haza menni. Nem igazán tudta hová is mehetne. Egyedül akart lenni, de mégsem. Jó ideig tanácstalanul sétált az utcákon, minden cél nélkül rótta az egyiket a másik után. Nem ivott eleget ahhoz, hogy a gondolatai ne kattogjanak folyamatosan Annabeth körül. Másra sem tudott gondolni, csak arra mi is történt velük az előző hetekben. És persze arra, mi történt ma este. Állandóan visszakúszott a gondolataiban, az arc, ami csalódottan, és megbántottan nézett rá. Sosem akarta így látni, el akart felejteni, meg nem történté akarta tenni az egész estét. Végül elővette a telefonját, és már hívta is. Csak a hangposta vette fel.
- Oké, megértem, hogy nem veszed fel. - szólt bele. - Tudom, hogy most azt gondolod, hogy kihasználtalak, és ennyi volt, nem akartam mást. De esküszöm, hogy nem így van. Kérlek beszéljük, csak még egy esélyt kérek, rendbe akarom hozni. Szeretlek! - tette le a telefont.
Nem számított rá, hogy felveszi, abban sem igen bízott, hogy meghallgatja egyáltalán, amit üzent, de muszáj volt felhívnia. Többször észrevette, hogy elindult a lány felé, de mindig meggondolta magát, biztosan kidobnák, most semmi keresni valója ott. Aztán hirtelen ötlettől vezérelve újra előkapta a telefonját, és hívást kezdet. Tudta, hogy késő van, de muszáj volt vele beszélnie. Semmi veszteni valója sincs. Mást nem rácsapja a telefon.
- Haló! - szólt bele egy hang.
- Szia! Beszélhetnénk? - kérdezte.
- Most? - jött a meglepett kérdés. - Hajnali egy van.
- Tudom, de fontos. - magyarázta.
- Rendben, gyere fel. - mondta és letette a telefont.