19. fejezet/ 1. rész

Sziasztok! :)
Itt a friss. :)

Van egy rész, ami 18+, szóval figyelmeztetésként kiteszem, bár tudom úgyis elolvassa, aki akarja :D De én szóltam. Nem igazán szoktam ilyet írni, de remélem azért jó lesz. Na, nem ragozom tovább.

Jó olvasást!

Puszi! :)

19. fejezet/ 1. rész

Hamar odaért a Black and White diszkóhoz, ahol a szülinapi buliját tartották. Chan Doo előtte állt pár másik sráccal, és beszélgetett. Nem vette észre Annabetht, éppen felnevettek valamin, amikor befordult a sarkon. Ismerte a srácokat, bemutatta már neki őket. Az egyik fiú, Neil, vette észre, mondott valamit Chan Doonak, mire az felé fordult. Meglepetten nézett rá. Annabeth megállt a sarkon, és figyelte a fiúkat. Egy darabig szemezett a barátjával, majd a fiú elindult felé.
Átöltözött mióta utoljára látta, fekete ing volt rajta, és egy koptatott fekete nadrág, nem volt benne semmi különös, vagy egyedi, de nagyon jól nézett ki. Fekete tornacsukát vett hozzá, és egy sörös üveg volt a kezében. Gyorsan odaért hozzá, Annabeth pedig a nyakába ugrott, megfogadta, hogy nem sír, de előtörtek a könnyei.
- Mi a baj, gyönyörűm? – kérdezte Chan Doo, és elhúzódott kicsit, hogy láthassa az arcát.
- Menjünk innen. – szipogta Annabeth.
- Mégis hová?
Végig simított Annabeth arcán, letörölve a könnyeit. Aggódva figyelte, ahogy újra felzokogott. A mellkasára húzta, és ringatni kezdte. A hátát simogatta gyengéden.
- Bárhová, csak el innen. – zokogta a lány. – Nem tudok most… nem megy…
- Rendben! – fogta meg a kezét. – Elmegyünk innen.
Hátra se nézve vezette el onnan a lányt. Nem törődve azzal, hogy a szülinapos nem lesz ott a saját szülinapi buliján. Hamar kiértek az utcából, de nem álltak meg. Chan Doo csendben vezette őt végig az utcákon, szorosan fogta a kezét, egy pillanatra sem engedte el. Az üveget a kezéből kidobta az első kukába.
- Hová megyünk? – kérdezte a lány, miután sikerült abbahagynia a sírást.
- Valahová, ahol kettesben lehetünk – válaszolt Chan Doo -, és elmondhatsz mindent.
Végül egy közeli szállodába vezette be a lányt. Odament a recepcióshoz, és kivett egy szobát. Annabeth az előtér közepén várta, fázott kicsit, és úgy érezte minden szem rászegeződik, de a fiú hamar visszatért. Chan Doo újra megfogta a kezét, és elvezette a lifthez. Az ötödik emelet gombját nyomta be, vártak. A liftet nem hívta senki más, aminek nagyon örült Annabeth, nem akart újra embert látni. Hamar felértek az ötödikre. Kinyitotta az egyik szobát, és behúzta a lányt.
Annabeth csak állt ott tehetetlenül a szoba közepén, és nézte a fiút, ahogy bezárja az ajtót. Chan Doo újra megragadta a kezét, és az ágyra húzta. Leültette, és ő is mellé ült.
- Mi a baj? – kérdezte kedvesen.
- Semmi. – suttogta Annabeth. – Én csak összevesztem a szüleimmel.
- Micsodán?
Annabeth felsóhajtott, nem akarta elmondani a fiúnak, hogy a szülei nem bíznak benne, de nem is akart neki hazudni. Most ő fogta meg a fiú kezét, és a karkötőjével kezdet játszani. Érdekes volt egymás mellett látni a saját fehér bőrét, és Chan Doo barna karját. Annyira eltértek egymástól, és nemcsak külsőre. Volt egy-két közös vonásuk, de több volt bennük a különbség, az ellentét. Bár az is igaz, hogy érte a fiú sok változáson ment keresztül, ami kissé bántotta, néha úgy érezte rákényszeríti erre. Szólásra nyitotta a száját, de nem jött ki hang a torkán.
- Nekem elmondhatod. – simított végig az arcán a fiú.
- Nem akarom elrontani a kedved. – mondta halkan.
- Már azzal elromlott, hogy szomorkodni látlak. – igazított egy kószatincset a lány füle mögé.
Annabeth felé fordult, és az ölébe ült. Chan Doo meglepetten nézett rá, nem is tudott rögtön megszólalni, amikor pedig végre megtalálta a hangját, Annabeth megcsókolta. Vadul, és szenvedélyesen, úgy kellett neki erősen megfognia a vállát, és hátrább lökni.
- Mit csinálsz? – kérdezte talán kissé felháborodva, ami magát is meglepte.
- Megcsókollak. – suttogta Annabeth, és a hajába túrt. Fürge ujjakkal simogatta a fiú haját, játszott a szálakkal, teljes felborzolva ezzel Chan Doo idegeit.
- Azt tudom. – vette ki a kezét a hajából. – Miért csinálod?
- Mert szeretlek. – próbálta kirángatni a szorításból a kezeit, de a fiú jóval erősebb volt nála.
- Mi történt veled? – kérdezte Chan Doo.
Annabeth felpattant, a fiú pedig engedte. Hátrább lépett az ágytól, és úgy kiáltott rá mérgesen. – Miért nem tudod megérteni, hogy ezt akarom? Tedd már meg végre. Miért habozol? – zokogta mérgesen.
- Nem ez a módja, annak, hogy bússzút állj a szüleiden. – rázta meg a fejét, és már ő is állt a lánnyal szemben.
- Nekem tökéletes. – kiabált továbbra is. – Amúgy is meg akartuk tenni, nem mindegy, hogy most, vagy három óra múlva. Tedd már meg! – rontott neki Chan Doonak, és a mellkasát kezdte verni. – Gyerünk már! Mire vársz még?
Chan Doo lefogta Annabetht, és magához húzta. Újra zokogni kezdet, de abbahagyta a csapkodást. Erőtlenül hullottak le a kezei. A fiú mellkasába fúrta az arcát, és eláztatta az ingét a könnyeivel. Chan Doo az ágyra húzta, és ott ölelte tovább.
Álomba sírta magát a fiú karjai közt. Chan Doo betakarta, és továbbra is szorosan tartotta. A haját kiszedte az arcából, és hátradobta a párnákra, amin a vörös hajzuhatag gyönyörűen terült szét. Egy csókot nyomott a lány homlokára, majd ő is lehunyta a szemét.

Nem aludtak sokáig, nyolc óra után nem sokkal mindketten felébredtek. Annabethnek fájt a szeme a sok sírástól, kicsit be is dagadt, érezte. Kiment a fürdőszobába, hogy összeszedje magát. A tükör képe nagyon csúnyán, meggyötörten festett. A sminkét szétsírta, fekete vonalak csúfították az arcát, ami piros volt a sok sírástól. A haja kócosan állt. Miután lemosta az elmosódott sminket, és leengedte a haját, újra kilépett a szobába. Chan Doo éppen letette a telefonját, annak a csörgésére ébredtek mindketten.
- Keresnek minket. – mondta a fiú, amikor megfordult.
- Nem akarok visszamenni. – suttogta Annabeth.
- Gondoltam, meg is mondtam Emmanak, hogy bulizzanak csak. – felé lépett, és végig simított az arcán. – Jobban vagy?
Annabeth bólintott, és átölelte. Erősen szorította magához, Chan Doo is őt. Így maradtak pár percig, egyikük sem akarta elengedni a másikat.
- Mi lesz most? – kérdezte meg a fiú, úgy hogy nem mozdult. Az arcát a lány hajába fúrta, és beszívta az illatát.
Annabeth nem válaszolt, csak kibontakozott az ölelésből, majd lábujjhegyre állt, és megcsókolta. Chan Doo nem ellenkezett, viszonozta. Hosszú csókcsatát vívtak. Annabeth keze a mellkasát simogatta, majd a hajába túrt. Megemelte a jobb lábát, rákulcsolta a csípőjére. Chan Doo pedig a combját kezdte simogatni, felgyűrve a szoknyáját. A másik lábát is megemelte, és azt is a derekára fonta. Teljesen Chan Doo tartotta, de szinte meg sem érezte a lány súlyát olyan könnyű volt. Rárakta az ágyra, és fölé hajolt. A kezeivel a lány feje mellett két oldalt támaszkodott.
- Biztos vagy benne? – kérdezte. Annabeth őszintén elmosolyodott.
- Egészen biztos. – suttogta, és végigsimított a fiú arcán.
(18+) Chan Doo megcsókolta, és a hajába túrt. Most nem volt szenvedélyes, vagy vad, és durva. Óvatosan, gyengéden, puhán vette birtokba az ajkait. Annabeth keze a hátát simogatta, és hagyta, hogy vezesse őt a fiú, akárcsak tánc közben, most is átadta magát neki. A színpadon tökéletesen illettek egymáshoz, most sem lehet ez másképpen. Chan Doo elhúzódott egy pillanatra, ledobta a földre a telefonját, ami eddig a zsebében pihent, hangos csattanással ért földet, de nem is figyelt rá a fiú. Végigcsókolta Annabeth arcát, ott ahol a könnyek pirosra festették. A lány pillái remegtek a vágytól, és egy kicsit a félelemtől is.
Annabeth keze a villany felé araszolt, de Chan Doo megállította, visszahúzta, és egy csókot lehelt a tenyerébe: - Látni akarlak. – suttogta. A lány elmosolyodott, és hagyta, hogy a nyakát kényeztesse tovább. Annabeth felnyögött, és hátravetette a fejét, hogy még jobban hozzáférjen. Egészen belesüppedt a párnába. Lassacskán már semmire nem figyelt csak a fiúra, amit feltérképezi a testét. Semmit se sietett el, sőt őrjítően lassú volt, de élvezet minden egyes perc. Annabeth egyik feltörő vágyhullámból a másikba esett át.
Felültek egy kicsit, hogy kioldozhassa a fűzőjét. Annabeth Chan Doo fekete szemeibe nézett, és ott ugyanazt látta, amit a sajátjai is tükröztek: mérhetetlen vágyat, aminek a tárgya a másik szeretette volt. A fiú is a szemébe nézett, miközben próbálta kibogozni a fűzőt, kicsit ziláltan lélegzett. Aztán lehajtotta a fejét, és úgy rázta meg. A lány csak most vette észre mennyire remeg a keze. Megfogta, és elhúzta a fűzőtől, ami a zavart okozta.
- Kifogott rajtam, sajnálom. – suttogta rekedten Chan Doo.
- Ne akarj ennyire megfelelni, légy olyan, mint mindig, ha egy lánnyal vagy. – suttogta Annabeth, és ő, maga kezdte el kikötni a fűzőjét.
- Nem akarok veled olyan lenni, mint a többiekkel. – rázta meg a fejét ismét. – Jobb akarok lenni. Olyan, amilyet megérdemelsz.
- Olyan vagy, amilyen kell nekem, és így tökéletes. – suttogta Annabeth, és végzett a fűzővel. A ruha nem esett össze, a halszálka megtartotta, csak eltávolodott a testétől.
Chan Doo felhorkantott: - Nekem kellene téged nyugtatni, nem pedig fordítva.
Annabeth felnevetett, de nem mondott semmit, csak megcsókolta a fiút. Ő is furcsállta, mennyire hamar elmúlt a félelme, és most mennyire nyugodt volt, és magabiztos. Meglepte, hogy egyáltalán nem jött ki rajta a betegsége, Chan Doo mellett önmaga lehetett, nem kellett titkolóznia, és így sokkal nyugodtabb, és kiegyensúlyozottabb lett mostanában. Ritkábban jöttek rá a remegési rohamok, bár azokat régebben nagyjából mindig Chan Doo váltotta ki belőle. A fiú hajába túrt, és közelebb húzódott hozzá, egészen hozzásimult. Chan Doo ujjai megtalálták a cipzárt, és lehúzták azt. Lassan lehúzta a lányról a ruhát, kicsit megemelve a testét, és ledobta a földre. Végigsimított a hátán, és visszadöntötte az ágyra. Megengedett magának a vággyal teli pillantást, és végigmérte a szinte meztelen szerelmét. Újból végigcsókolt a nyakán, majd a vállára tért át, gyengéden beleharapott, mire Annabeth hangosan felnyögött. Ijedten az ajakira tapasztotta a kezét, és a fiúra nézett zavartan. Chan Doo felnevetett, és lehámozta a lány kezét a szájáról. Összekulcsolta az ujjaikat, és megcsókolta Annabetht.
Lassan a lány ujjai is vándorútra indultak. Végighúzta a kezét a fiú testén, majd elkezdte kigombolni az ingét. Kicsit lassan haladt, de nem érdekelte, bár már alig várta, hogy a bőréhez érhessen. Végre végzett, végig húzta a kezét a mellkasán, a kidolgozott izmokon. Az ujjai gyorsan zongorázták végig a testét, de újra, és újra végigfutotta rajta, nem tudott betelni vele. Mindig is tökéletesnek tartotta a fiú testét, és most megbizonyosodhatott róla. Kidolgozott mellkas, kocka has, minden srác erre vágyott. Egy táncos testét simogathatta, valakiét, aki világ életében táncolt.
Lehúzta a fiú karjairól az inget, és elhajította, mit sem törődve vele, hogy merre esik. Chan Doo pedig a hasát kezdte el csókolgatni. Egyre lentebb, és lentebb haladva. Annabeth nőiességéhez nem ért, csak a combját simogatta. Végig súrolta az ajkaival az érzékeny bőrfelületet, a lány kissé összerándult, és felnyögött az élvezettől. Megragadta a fiú karját, és fentebb húzta magához. Chan Doo kicsit bosszús képpel nézett rá, mint akit megzavartak a játékában. Annabeth felnevetett, a fiú is elmosolyodott. Megcsókolta a lányt, miközben annak a kezei elvándoroltak, megtalálták a nadrágját, és kicsatolták az övét. Ahogy lehúzta a cipzárt akaratlanul is végigsimított Chan Doo merevedésén, kiváltva belőle ezzel az első nyögését az este. A fiú hirtelen erősebb vággyal csókolta meg. Szenvedélyesen vette birtokba az ajkait, miközben a háta alá csúsztatta a jobb kezét, megemelte egy kicsit a lányt, és egy gyakorlott mozdulattal kikapcsolta a melltartóját. Az aprócska ruhadarab rögtön leesett a domborulatairól, mert nem volt pántja.
Chan Doo végigsimított a fedetlen melleken, könnyedén elfértek a markában, nem voltak nagyok, mégis megigézve nézte őket. Az ujjai gyengéden játszottak a mellbimbókkal, amik hamar megkeményedtek, egyenként a szájába vette őket, újabb sóhajokat váltva ki ezzel a lányból. Annabetht teljesen hatalmába kerítette a vágy, már az időt sem érzékelte, csak a fiú ujjait a testén, ahogy kényeztetik. Időközben lekerült Chan Doo gatyája is, így már csak két ruhadarab választotta el őket egymástól. Hamar eltűntette mindkettőt a fiú. Az ujjaival gyengéden végig simított a lány nedves szeméremajkain, mire Annabeth száját újabb nyögések hagyták el. Chan Doo újra felmászott hozzá, és megcsókolta. Várt egy kicsit, amíg a lány kinyitotta a szemeit.
- Feltétlen szólj, ha abbahagyjam. – suttogta a szemeibe nézve. – Nem ígérhetem meg, hogy nem fog fájni, sajnálom.
Annabeth erőtlenül bólintott, és nyelt egyet. Újra fellángolt benne a félelem. A fiú először csak az ujjával hatolt belé, ami egyáltalán nem okozott neki fájdalmat, csak élvezetet. Majd felhúzott egy óvszert, és a lány fölé támaszkodott. Annabeth széttárta a lábait, hogy Chan Doo elhelyezkedhessen, még egyszer megcsókolta, majd lassan, és óvatosan behatolt. Annabeth fájdalmasan felszisszent, és a fiú hátába vájta a körmeit. Chan Doo nem mozdult, várt, amíg csillapodik a lány fájdalma. Végigsimított Annabeth arcán. Ő is rosszul érezte magát, amiért semmit sem tehetett, amivel könnyebbé tehetné neki. De hamar enyhült a fájdalma, a fiú pedig óvatosan mozogni kezdet benne. Nem sokára teljesen elfeledte az elején érzett fájdalmat, a mámor vette át a helyét, ahogy egyre gyorsabban mozogtak. Elöntötte a boldogság, és eljutott a csúcsra, sosem érzett még hasonlót. Hangos, kéjes nyögéssel jutatta ezt a párja tudatára. Megmarkolta a lepedőt, hátravetette a fejét, és ívbe feszült a teste a gyönyörtől. Chan Doo figyelte a szerelme orgazmusát, ezután nem sokára ő is megfeszült, és elért a csúcsra, majd a lány mellé zuhant az ágyra zihálva. Egy darabig egyikőjük sem mozdult, csak feküdtek egymás mellett. Majd Annabeth a fiú mellkasára hajtotta a fejét. Chan Doo pedig a vállán körözött a mutatóujjával.(18+)