19. fejezet/ 2. rész

Sziasztok! :)

Itt a folytatás :D Remélem tetszeni fog.

Lezáródott a szavazás, és egyértelműen megszavaztátok, hogy más írásom is érdekel. Ez elképesztően boldoggá tesz. :) Annyira, hogy most dolgozom a következő fejezeten, ha kész lesz, pedig fel is teszem. Lehet, hogy nem ma, de holnap remélem már igen :)

Köszönöm, hogy szavaztatok :)

Jó olvasást hozzá a mostanihoz :)

Puszi! :)

19. fejezet/ 2. rész

Egy darabig egyikőjük sem mozdult, csak feküdtek egymás mellett. Majd Annabeth a fiú mellkasára hajtotta a fejét. Chan Doo pedig a vállán körözött a mutatóujjával.
- Hát – kezdte Annabeth -, nem értem miért van tőled elragadtatva minden lány. - felnevetett, és a fiú is vele. Fentebb kúszott, és megcsókolta. Nem számított rá, hogy az elsőt élvezni fogja, bármi milyen ágybéli legendák keringtek is a szerelme körül. Úgy hitte először csak úgy átesik a dolgon, mint a legtöbb lány.

- Most a lelkembe gázoltál csak, hogy tudd. – adta a sértetett Chan Doo - Én itt töröm magam, erre leminősítesz.
Annabeth újra felnevetett, de csak egy idő után vette észre, hogy a fiú nem nevet vele. Az arcát figyelte komoly képpel, mint aki nagyon tűnődik valamin. Visszanézett rá, abban reménykedve, hogy a fiú magától elmondja mi a gond, végül nem bírta tovább és megkérdezte. – Mi a baj?
- Semmi. – suttogta, és elmosolyodott.
- Ne izélj már! – nézett rá Annabeth szemrehányóan. – Tudom, mikor hazudsz.
- Hűha, nem ismerek olyan embert, aki meg tudja állapítani, te vagy első. – vigyorgott szélesebben Chan Doo, de a lány nem tágított.
- Nem volt jó velem? – suttogta, és úgy érezte megint sírva fakad. – Csalódás voltam – ült fel hirtelen -, túl kezdő vagyok.
- Dehogyis. – ült fel Chan Doo is, amint magához tért a döbbenetből, amit a párja kifakadása okozott. – Nekem nagyon jó volt. – ölelte át a vállát, és maga felé fordította Annabeth arcát. – Csak azon gondolkoztam, hogy neked jó volt-e? Nem e bántottalak?
- Komolyan? – kérdezte Annabeth sírós hangon.
- Komolyan. – mosolygott a fiú. – Ha már itt járunk, válaszolhatnál: Nagyon szörnyű volt?
- Viccelsz? – nevetett fel Annabeth. – El se tudom mondani, mennyire jó volt nekem is.
Chan Doo visszadőlt az ágyra, és magával húzta Annabetht is. Belecsókolta a hajába, és a puha vállát simogatta. Pár percig csöndben maradtak, majd eszébe jutott valami, és megszólalt.
- Megmondod végre, miért szöktünk el a világ elől? – kérdezte, és a lányra nézett. Annabeth annyira meglepődött, hogy egy pillanatig elfelejtette kifújni a levegőt.
- Az apám mondott valamit, ami kiakasztott. – suttogta, és felnézett a fiúra. – Hallott Alexisről, és azt hiszi, hogy a tiéd a gyerek. Fél, hogy én is így járok.
Azt hitte meglepődik majd, de nem. Chan Doo valahogy sejtette, hogy valami ilyesmiről lesz szó.
- Pár napja beszéltem vele. – suttogta. Annabeth nyitotta a száját, hogy nem tetszését fejezze ki, de a fiú megelőzte. – Tudom, el kellett volna mondanom rögtön. Felhívott, mégsem csaphattam rá a telefont! – védekezett.
- Mit akart? – kérdezte a lány.
- Hogy vállaljam magamra a gyerekét. – mondta ki.
- Mi? – suttogta meghökkenten Annabeth. – Ugye ez nem azt jelenti, hogy a…
- Nem, nem, biztosan nem az enyém. – nyugtatta meg Chan Doo. – Csak a szülei nem engedték elvetetni, és úgy gondolják, ha nem jelentkezik az apa, szégyenben marad a lányuk. Adam pedig, mily meglepő, nem hajlandó beismerni, hogy az övé.
- És téged néztek ki maguknak? – kérdezte undorodva. Chan Doo csendben bólintott. – De hát csak magának köszönheti, minek fekszik össze minden jött-menttel. Igazán, ez nem a te hibád. Ha nem lenne olyan könnyűvérű, most nem járna ott, ahol. Gondolom elhajtottad.
- Persze. – mondta a fiú, de valahogy szomorúnak tűnt.
- Csak nem apa akarsz lenni? – viccelt a lány, de Chan Doo komolyan nézett vissza rá. – Ugye nem? – kérdezte ijedten.
- Nem, dehogy. Csak bűntudatom van. – felelte a fiú. – Az enyém is lehetne… - suttogta.
- Ne csináld már. – förmedt rá, talán kicsit keményebben, mint kellett volna. – Ez hülyeség, te figyelsz a védekezésre. Most figyeltél, gondolom mindig.
- Baki bármikor lehet. – suttogta Chan Doo, majd felállt az ágyról, és öltözni kezdet.
- És akkor mi lesz? – emelte meg a hangját Annabeth. – Igen, megtörténhet bármikor, de vigyázunk, az apám aggodalma alaptalan.
- Tudom. – válaszolt a fiú, és lehajolt hozzá az ágyra, hogy megcsókolja. – Ne is figyelj rám, hülyeségeket beszélek.
Annabeth megkönnyebbülve fújta ki a levegőt, majd ő is elkezdet felöltözni. Felvette a melltartóját, és a bugyiját, majd kiment a fürdőszobába. Kimerülten felsóhajtott, ahogy meglátta a tükörképét. A haja összes-vissza állt, mintha napok óta nem fésülködött volna.
- Ezzel sosem végzek. – mondta. – Összekócoltál. – kiáltott ki a fiúnak vádlón.
- Szerintem szexi. – dőlt neki az ajtófélfának Chan Doo. Annabeth kinyújtotta rá a nyelvét, majd a kezével elkezdte kifésülni a haját.
Chan Doo figyelte egy darabig, majd mögé lépett, elhúzta a haját, és a nyakába csókolt. Annabeth megállt a mozdulat közben, és lehunyta a szemét. A fiú hátulról átölelte, és tovább kényeztette.
- Csak nem máris menni akarsz? – kérdezte.
- Azt hittem ennyi volt. – suttogta a lány még mindig lehunyt szemmel. Chan Doo végighúzta a kezét a testén, majd hirtelen maga felé fordította a lányt, és felrakta a mosdókagylóra.
- Én is azt hittem, de egyszerűen észvesztő vagy. – mondta, miközben a vállait csókolgatta.
- Még be akartam nézni a bulira. – suttogta Annabeth, de Chan Doo egyre jobban felkorbácsolta a vágyait. Remegett a lába, örült, hogy nem kellett rajta megállnia.
A fiú még nem vette fel az ingét, így Annabeth keze szabadon feltérképezhette a felső testét, de aztán Chan Doo mégis meggondolta magát, és elhúzódott.
- Ha be akarsz menni a buliba, menjünk. – suttogta, bár a szemeit nem tudta levenni a lányról.
- Fiatal még az este, ráérünk. – mondta a lány, és megcsókolta. – Még belefér mindkettő.
Chan Doo elmosolyodott, majd újra vetkőztetni kezdte…

Végül tizenegy órakor indultak vissza a diszkóhoz. Ahonnan üvöltött a zene, és pár részeg fiatal támolygott előtte, egyesek cigarettával a kezükben, másik üres vagy éppen még nem igazán üres üvegekkel. Annabeth persze mindenkit ismert, azok közül, akik ott voltak, csak volt, akit nem annyira. Volt, akit nem is kellett a lánynak, vagy a barátainak meghívni, eljött magától is. Amint beléptek üdvrivalgás fogadta a lányt, és sorba köszöntötték fel a barátai, amíg eljutottak a pultig. Az öccse a színpadon állt, és gondoskodott a jó hangulatról. Emma táncolt mellette önfeledten, egyáltalán nem látszott zavarni Tomot, sőt úgy tűnt kifejezetten élvezi, hogy a lány csak vele, és a zenével foglalkozik. Volt már benne egy kicsi, ez látszott a kihívó táncán.
Nem sokkal később kiszúrta őket az öccse. Végig játszották a számot, majd leállította a zenét, és megszólalt.
- Szóljon a következő szám az est ünnepeltjének, a nővéremnek. – mondta a mikrofonba. – Boldog szülinapot Annabeth.
Rá is zendített a dalra, egy lassabb szám volt, de nagyon szép. Chan Doo megfogta a lány kezét, és bevezette a táncparkettre. Maga felé fordította, és lassúzni kezdtek. Átölelte a fiú nyakát, és a mellkasára hajtotta a fejét, úgy élvezte a számot.
- Köszönöm. – suttogta. – És sajnálom. – tette hozzá.
- Mit? – kérdezte a fiú, miközben körbe- körbeforogtak.
- Köszönöm, hogy mindezt megszerveztétek értem, és sajnálom, hogy tönkretettem az estédet. – válaszolt Annabeth halkan.
- Életem egyik legjobb estéje volt a mai. – mosolyodott el a fiú. – Szeretlek! - Annabeth ránézett, soha ilyen boldog nem volt, mint abban a percben, pedig milyen rosszul indult ez a nap.
- Én is szeretlek! – mosolygott rá vissza a lány, majd megcsókolta a fiút.