20. fejezet/ 1. rész

Sziasztok! :)
Megígértem, igaz majdnem nem jött össze a folytatás a mai napon. Bocsi:)
Reggel nem lettem kész, délután meg mentem a Pókemberre IMAX 3D-re. Nagyon jó volt. Megéri megnézni, mind a Csodálatos Pókembert, mind az IMAXet.

Na, nem dumálok tovább.

Jó olvasást!

Puszi! :)

20. fejezet/ 1. rész

Nem ment haza az este. Alapból hajnal négykor ment el mindenki a buliról, így ők is akkor léptek le. Meg persze nem is volt neki tervben, hogy majd haza megy. Chan Doonál töltötte az éjszakát. Jóformán beájultak a fiú ágyába, amikor végre odaértek. Nem is nézett jobban körbe a szobában, így eléggé meglepődött, amikor felébredt. A ruháját azért levette, nem abban aludt el. Így csak egy melltartó és egy bugyi maradt rajta. Amikor kinyitotta a szemét Chan Doo csupasz mellkasa volt az első, amit meglátott, és azonnal eszébe jutott a tegnapi nap. Elmosolyodott az emlék hatására, mennyire rosszul indult, és milyen szép is lett. Chan Doo egyenletesen lélegzett, de nem tudta eldönteni, hogy alszik-e még. A nadrágja rajta maradt, csak az ingjét vette le. Az övcsatján megcsillant az ablakon át beeső fény. A mellkasa teljesen csupasz volt, nem volt rajta egyetlen szőrszál sem. A kidolgozott izmok, és a kocka has gyönyörűvé tette a látványt. Annabeth elmosolyodott, és az ajkába harapott, még mindig nem tudta elhinni, hogy ez a fiú az övé. Az övcsattól indulva végig sétált az ujjaival lábakat utánozva a hasán, és a mellkasán. Chan Doo elmosolyodott, de nem nyitotta ki a szemét.
- Miért nem nyitod ki a szemed? – suttogta a lány, ahogy az ujjai az ajkához értek, és a fiú csókot lehelt az érzékeny ujjbegyekre.
- Mert félek, hogyha kinyitom, kiderül, hogy mindez álom. – válaszolt Chan Doo. Annabeth fölé hajolt, és úgy folytatta a beszélgetést.
- Nyisd csak ki! – lehelte a fiú ajkaira – Nem álmodsz. – és megcsókolta.
Chan Doo viszonozta, és beletúrt a lány hajába. De Annabeth elhúzódott, eszébe jutott, hogy egész este itt feküdt, és még fogat sem mosott az este, nem lehet túl üde a lehelete. De amint kinyitotta a szemét, rájött, hogy a szerelmét ez egyáltalán nem zavarja. A fiú most őt nézte, átható, elbűvölt tekintettel, talán sosem nézett senkire sem így, jutott eszébe a lánynak. Chan Doo csak arra tudott gondolni, hogy Annabethnek még ilyenkor is édes eper íze, és illata van. Aztán csak arra eszmélt, hogy a lány meglöki kissé, és átveti a csípőjén a lábát, majd újra megcsókolja, mielőtt bármit is mondhatott volna, de ezzel nem érte be, most ő kezdte el kényezte a fiú testét. Chan Doo pedig belemarkolt a fenekébe.
- Máskor is ilyen ébresztést kérek. – nevetett fel, majd átfordította a lányt, hogy ő legyen felül.
- Nem szereted, ha másnál van a vezető szerep? – kérdezte Annabeth, és a nyaka köré fonta a kezeit.
Chan Doo felnevetett és utána válaszolt: - Már megszoktam, hogy én irányítok mind a parketten, mind az ágyban. – simított végig a lány arcán. Annabeth pedig megkereste az övet, és kicsatolta azt. Chan Doonak csibészes mosolyra húzódtak az ajkai. – Csak nem szeretnél valamit? – kérdezte, figyelve a lány ügyködését a nadrágjával.
- Téged. – suttogta a lány, és újra megcsókolta.
- Nem vagy te véletlenül nimfomániás? – kérdezte nevetve Chan Doo.
- Még nem derült ki. – vezette fel a combját a fiú csípőjére. – Még csak most vesztettem el a szüzességem, még nem tudhatom.
Chan Doo szemei megcsillantak, és ha lehet még csibészesebben nézett rá: - Én csúnya romlott fiú, hogy mire nem gondoltam.
Annabethnek nem esett le először a célzás, csak szépen lassan hervadt le a mosoly az arcáról. Lökött egyet a fiún, és megrázta a fejét.
- Tényleg romlott vagy. – nevetett. – De ez maradjon az én titkom. – nézett fel rá csábosan.
Most Chan Doon volt a sor, hogy megrázza a fejét: - Teljesen megrontom a te tiszta, érintetlen lelkedet…

Chan Doo mellett feküdt, és pihegett. Úgy érezte magát, mintha futott volna egy csomót, annyira leszívta az erejét a fiú, de nem bánta. A mosoly az arcáról nem tudott eltűnni. Elégedetten ölelte át a szerelmét, és a szívére hajtotta a fejét. A fülébe dübörgött a felgyorsult ritmus, akárcsak az övé, szinte tökéletes összhangban voltak. De nem maradhattak sokáig így. Felállt, és bekapcsolta a telefonját. Nem törődött azzal, hogy meztelen, vagyis igazából igen, de valahogy már olyan furán jönne ki, ha pironkodva mindig felöltözni, hacsak mondjuk a fürdőbe megy. Egy tucat nem fogadott hívása biztosan volt. Tegnap este szinte rögtön kikapcsolta, ahogy eljött otthonról. Kereste Emma, az öccse, de még Dakota is. Ma reggel pedig már az anyja, többször. Tomnak megmondta, hogy ne mondja el, hol van, csak annyit, hogy biztos helyen, már ha az öccse haza ment a tegnap éjszaka után. Emmával nagyon összemelegedtek, amíg ő nem volt ott. Persze ő ezt egyáltalán nem bánta.
Miután szembesült a szülei aggodalmával, bement a fürdőbe. Megállt a tükör előtt, és szembe nézett saját magával. Vörös haja, akár az égő tűz úgy világított a torzított ablakon át besütő fényben. Az arca egy cseppet szeplős volt, mint minden vörös hajjal megáldott embernek, de ez sosem zavarta. Fehér bőre is világított, sehol nem lehetett rajta fürdőruha, vagy póló nyomát felfedezni, ahol a nap esetleg megfogta volna kicsit. Kezébe fogta a melleit is. Sosem volt a méretükkel baja, sőt nem idegesítették tánc közben legalább, de most, hogy fiúval van, már kicsinek találja őket.
- Mit csinálsz? – kérdezte az ajtófélfának dőlve a fiú. Annabeth összerezzent a hangjára, és elpirult. Ostoba volt, ezt nem itt nála, hanem otthon a saját fürdőszobájában kellett volna csinálnia.
- Semmit. – suttogta, és elfordult, hogy Chan Doo ne láthassa az arcát. – Használhatom? – mutatott a zuhanyra.
- Nem. – válaszolt a fiú mérgesen. Annabeth pedig meglepetten nézett rá. – A zuhanyzóm csak az enyém. – tette hozzá már mosolyogva, így a lány ijedtsége is megenyhült. – Nem zuhanyozni fogsz, hanem velem fürdeni a kádban. – bökött az állával a másik sarokba.
Annabeth eddig körbe sem nézett a fürdőben, észre sem vette a kádat. Chan Doo most mellé lépett, és elkezdte engedni a vizet. Elég nagy kád volt, nagyobb, mint otthon az övé. Ebben elfért két ember, még az övében csak nagyon szorongva lehetett volna kettejüket belenyomorítani. Chan Doo most felállt, és felé lépett. A csípőjére tette a kezét, majd megölelte.
- Holnap kezelésre kell mennem. – motyogta a fiú vállába.
- Elkísérjelek? – kérdezte halkan, és szomorúan.
- Ne! – húzódott el Annabeth. – Nem szeretem, ha ott vagy. Csak még nyomorultabbul érzem magam.
- Ha ezt akarod, akkor nem megyek. – nézett rá Chan Doo. – De előttem sose szégyelld. Szeretlek. – suttogta, és a hajába csókolt.
- Nagyképű kijelentés lenne tőlem, ha azt mondom, tudom? – kérdezte félszegen, a fiú pedig felnevetett.
- Nem. – és megcsókolta.

Hamar beültek a kádban, és egymást figyelték még egy darabig. Annabeth még néha most is belepirult a meztelenkedésbe, vagy a fiú kutató ujjaiba, amik már szinte kívülről ismerték a legérzékenyebb pontjait, pedig még keveset voltak együtt. Ő maga még nem volt ilyen biztos a dolgában.
- Kérdezhetek valamit? – suttogta, és közben nem mert Chan Doo szemeibe nézni.
- Mi az? – érezte a hangján, hogy mosolyog, amiért csak egy gondolttól is zavarba jött. – Néha olyan ártatlannak tűnsz. Tudsz róla? – húzódott hozzá közelebb a fiú, és végigsimított az arcán. – Ez a szűzies bátortalanság, még mindig előjön. Ilyenkor mindig bűntudatot keltesz bennem, amiért meg akarlak rontani… Vagyis már meg is tettem.
Annabeth a fiúra emelte barna szemeit, a fekete szemek kutatóan néztek rá, bíztatva a kérdést feltevésére. – Mikor voltál… - megköszörülte a torkát, és úgy folytatta. – először lánnyal? – fejezte be a kérdést.
Chan Doo meglepődött, erre nem számított, de el is húzódott a lánytól, vissza szembe vele, és most ő kerülte a tekintetét.
- Nem akarod tudni, hidd el nekem. – rázta meg a fejét, és a falat bámulta a lány feje fölött. – Nem jó történet.
Annabeth közelebb kúszott hozzá a vízben, és átölelte a nyakát. Vizes kezével beletúrt a fiú hajába, majd megfogta az állát és maga felé fordította: - Nekem bármit elmondhatsz.
Chan Doo fekete szemei egy ideig az ő pillantását fürkészték, majd felsóhajtott, és utána szólalt meg.
- Legyen elég annyi, hogy 13 voltam, és egy nálam jóval idősebb nővel.
Annabeth meglepődött, de nem szólt semmit, csak megölelte, majd megcsókolta. Chan Doo ujjai a vizes hajába túrtak, majd a hátát simították végig a gerince ívén a fenekéig. Percekig csókolóztak, és kényeztették egymást, majd a lány elhúzódott, mert megszólalt a telefonja.
- Haza kellene mennem. – suttogta a fiú ajkaira.
- Kellene? – kérdezett vissza Chan Doo, és újra lecsapott a szájára, mit sem törődve az újra felhangzó dallammal, ami egyre csak sípolt, hogy vegyék már fel.
- Tényleg muszáj… - nyögte Annabeth, de a szerelme nem akarta elengedni. Szorosan fogta át, a nyakát és a vállait kezdte kényeztetni. – Chan Doo. – próbálta ellökni a fiút magától. – Kérlek.
Végre enyhült a fiú szorítása, és elhúzódott tőle.
Annabeth kirobbant a kádból, felkapta a fiú által neki kikészített törülközőt, és már a szobában is volt. Chan Doo követte, útközben ő is a derekára tekerte a puha anyagot.
- Sajnálom. – suttogta, és a lány mögé lépett.
- Semmi baj. – rázta meg a fejét.
- Nem akartalak bántani. – fogta meg a vállát, Annabeth összerezzent az érintésétől, de nem húzódott el. – Nem tudom mi ütött belém. Ne haragudj, kérlek.
- Tudom, nem bántottál. – fordult felé a lány. – És nem haragszom, de értsd meg, muszáj mennem. A szüleim már teljesen ki lehetnek.
- Tudom. – a fiú hozzá lépett, és megölelte. – Elviszlek.