11. fejezet/ 1. rész

Sziasztok! :)
Itt a friss. Remélem tetszeni fog.
Jó olvasást!
Puszi! :)

11. fejezet/ 1. rész

Chan Doo kiment a friss levegőre az épület háta mögé. Az égre emelte a tekintetét, legszívesebben ordított volna. De valaki utána jött és megzavarta.
- Ez megható volt.
- Hozzád van a legkevésbé kedvem. – de szembefordult a lánnyal. Aki hetykén neki dőlt a falnak, most odalépett hozzá.
- Tudja, hogy hazudsz neki? – kérdezte.
- Szeretem.
- Efelől nincs kétségem. Arra gondoltam, amivel ő vádolt. Hogy sosem voltál szerelmes.
- Ez is igaz. – a lány felnevetett.
- Mindketten tudjuk, hogy nem. – és megcsókolta. – Lehet, hogy már elmúlt, de emlékszem még a forró estékre, amiket együtt töltöttünk. És arra mennyire féltettél.
- Az… más volt… - vissza akart menni, de a lány az épület falának nyomta.
- Igen, mert én viszonoztam. Viszonzom… - finoman harapdálni kezdte az ajkait.
- Én nem szeretlek, Alexis… - suttogta Chan Doo. A lány áttért a nyakára, és azt csókolgatta tovább.
- Mondd ezt annak, aki nem ismer. – nevetett.
- Nem ismersz. – fejtette le a lány karjait a nyakáról.
- Egyszer már belém szerettél, másodszorra is meghódítalak. Mondd csak meddig tart az a próba?
- Egy óra, nem tudom. Miért?
- Akkor üres a szobád, nem igaz? Menjük fel. Olyan lesz, mint régen. Emlékszel még? – suttogta és a fülét kezdte csókolgatni.
- Hogy felejthetném el? – sóhajtott Chan Doo és megcsókolta a lányt. Hevesen, mint régen.
- Annabeth nem tudja, mit veszít veled.
- Egy ribanc vagy. – suttogta a fiú, mire Alexis felnevetett. – Mindig is az voltál.
- Hát nem vagyok szent szűz, mint a szerelmed. – megragadta Chan Doo kezét és befelé húzta. Meg sem álltak a szobájáig, ahol egymásnak estek.

Eközben Annabethék próbája tíz perc után csődöt mondott. Minden kis hibáért dührohamot kapott és üvöltözni kezdet. Így inkább elengedte a többieket, még mielőtt valakit megbánt. De ő még maradt egy darabig. Emmát is elküldte, egyedül akart lenni.
Leült a földre és csak nézett maga elé. Félt a gondolataitól. Félt belegondolni abba, amint Chan Doo mondott neki. Félt megint hinni benne, hogy jó lehet.
Kinyílt az ajtó, valaki besétált. Felnézett és Dakotával találta szemben magát.
- Itt hagytál valamit? – érdeklődött.
- Nem. – leült mellé és sokáig egyikük sem szólt. Végül Dakota törte meg a csendet. – Nem utállak, csak féltékeny vagyok rád.
- Rám? – nézett rá Annabeth. – Miért? Mire?
- Arra, ahogy rád néz. – suttogta. – Arra, ahogy a neved mondja. Arra, hogy szeret…
- Dehogy szeret… - rázta a fejét Annabeth.
- Ismerem őt. Bár a múltjáról nem sokat tudok, de a jelenéről mindent. Este miután tőled eljött összefutottunk, mindent elmondott. Felforgattad az életét, olyan érzést váltottál ki belőle, amit nem ismert. Persze, hogy megijedt. De tudja, mit beszél, és igazat mondott az előbb.
- Miért mondod el ezt? Te szereted őt, mégis azon vagy, hogy kibékíts vele. Miért? – nézett újra a kék szemekbe, amik most sokkal melegebbek voltak, mint legutóbb.
- Nem szeretem, ha boldogtalan. Ő csak veled lehet tényleg boldog. Engem nem szeret, és ebbe itt az ideje belenyugodnom. Sosem fog.
- Tudod egy ostoba libának tartottalak, eddig. – Dakota felnevetett a megjegyzés hallatán. – De tévedtem. Nagyon is rendes csaj vagy te, és főleg nem ostoba.
- Köszönöm. – nevetett ismét. – Te sem vagy olyan borzasztó és kiborító, mint hittem. Bár kiabálni azt tudsz, meg kell hagyni.
- Bocsi. Amúgy nem vagyok kiabálós. – suttogta szégyenkezve.
- Gondolom…
- Hé, tényleg nem vagyok az. – húzta fel az orrát.
- Beszélsz vele? – komolyodott meg újra Dakota.
- Nem hiszem, hogy érdeklem még. – fixírozta a padlót.
- Szerintem örülne neked.
- Azt se tudom melyik a szobája.
- Gyere, megmutatom. – mindketten felálltak és kifelé indultak.
Félúton Annabeth egyszer csak megállt és megkérdezte:
- Most barátok vagyunk?
- Igen, azt hiszem. – nevetett Dakota. – Vagy valami olyasmik.
Majd tovább vezette a folyósokon.

Fent a szobában Chan Doo és Alexis egymás mellett pihegtek az ágyon.
- Ez jobb, mint emlékeztem. – lihegte a lány.
- Sokat gyakoroltam. – viccelt Chan Doo.
- Hát, ezt kár lett volna kihagyni. Annabeth mit szólt a teljesítményedhez? – kérdezte, és Chan Doo felnevetett.
- Nem feküdtünk le.
- Ne már? Ez komoly? Meg se döntötted, mégis ilyen mérges volt… Ezt nem hittem volna. – rázta a fejét, mire vörös lobonca izgatott táncot lejtett. Felkönyökölt és a fiút nézte.
- Mi az? – kérdezte.
- Gyúrtál mióta nem láttalak? Rendszeresen kondizol? – simította végig a mellkasát. Míg nem a véraláfutáshoz ért, ami halványult, de még nem múlt el. – Hú, ez csúnya. Fred?
- Ki más? – nyögött fel, mikor hozzáértek a puha ujjak.
- Sajnálom. Az én hibám. Dühös voltam és szóltam rólad neki. – Chan Doo lefogta a kezét és fölé kerekedett és megcsókolta. – Második menet? – kuncogott a lány és a hajába túrt. Chan Doo megcsókolta, és gyengéden a vállába harapott. Végül elhúzódott.
- Talán majd máskor. – visszadőlt Alexis mellé. - És nem a te hibád. – utalt a véraláfutásra. – Ó, tényleg, erről jut eszembe, tetszik a tetkód. – vigyorodott el önelégülten.
- Olyan, mint a tiéd.
- Észrevettem. Csak a mások oldalon van és kisebb.
- Rád emlékezetet. Szélesebb vagy nálam. Azért van a másik oldalon, mert ha átölelsz, pont egyfelé szállnak, ha meg melletted állok, akkor egymás felé.– rátette a kezét a fiúéra, ami szinte egyvonalban volt a véraláfutással, de egy kicsit jobbra. – Nem sokkal azután csináltattam, hogy elmentél. Haragszol rám?
- Nem, miért kéne? - kiszállt az ágyból és öltözni kezdet. – Inkább az érdekelne, miért köptél be minket az igazgatónak?
- Féltékeny voltam. Nem engem vittél magaddal. – válaszolt Alexis, miközben az öltöző Chan Doot figyelte. – Most mit fogsz tenni? Hallottam kiléptél a csapatból.
- Nem tudom. Hol a pólóm? – nézett körbe.
- Nem jössz vissza hozzánk? – kérdezte, s közben lehajolt a földre a felsőért. – Fred bár múltkor begurult szívesen látna.
- Gondoltam már rá. Lehet. Ideadnád a pólómat? – nyújtotta a kezét a lány felé.
- Mit adsz érte? – kérdezte az huncutul.
- Egy csókot. Megfelel? – közel hajolt, de előbb elvette a pólót, és nem tette meg, amit ígért.
- Nem ér. – mondta sértetten Alexis, amikor kopogás zavarta meg.
- Így jártál. – mondta Chan Doo és az ajtó felé lépett, hogy kinyissa. A pólója még mindig a kezében volt, amikor az ajtó kinyílt. Alexis pedig pont neki vágott egy párnát a hátának. A párnával együtt Chan Doo álla is leesett.
- Annabeth! – suttogta meglepetten. – És Dakota? – csodálkozott még jobban.
- Azt hiszem mégis csak rosszkor jöttünk. – mondta Annabeth, amikor végig nézett a félmeztelen fiún. – Gondolom nem vagy egyedül.
- Ízé… Nem igazán. – Annabeth teljesen kilökte az ajtót, hogy lássa, ki van még ott. Alexis a meglepettségtől megszólalni sem tudott.
- Pont ő? – kérdezte Annabeth – Vele vigasztalódsz?
- Már megbocsáss, de miért érdekel téged, ki van az ágyamban? – mérgelődött Chan Doo. – Azt hittem nem érdekelek. Vagy most mégis?
- Fogalmam sincs miért jöttem ide. Pillanatnyi elmezavar volt, hogy elhittem, amit mondtál a próbateremben. Megint. – Annabeth megrántotta a vállát. – Nem is zavarunk tovább folytassátok csak.
Megfogta Dakota kezét és elhúzta onnan a megszeppent lányt.