9. fejezet/ 1. rész

Sziasztok! :)
Restellem, hogy a hét közepi fejezet elmaradt, de nem nagyon voltam itthon, így hosszabb időre gép közelbe se jutottam. Bocsánat!
De most itt van. Remélem tetszeni fog.
Jó olvasást! :)
Puszi! :)

9. fejezet/ 1. rész

Közben a próbateremben két ellenséges csapat találkozott. Annabeth csapata már elkezdet nyújtani, amikor megérkezett a másik.
- Ti meg mit kerestek itt? – állt fel az egyik lány.
- Ezt mi is kérdezhetnék. – állt elő Dakota. – Hol van Chan Doo? Ide hívott minket. Szóval kopjatok le.
- Itt a mi próbánk van. Le van foglalva a terem. Úgyhogy fogd be. – mondta Linda.
- Lányok! – állt közéjük Emma. – Annabeth és Chan Doo mindjárt itt lesz és elmagyaráznak mindent.
- Mit kéne magyarázni? Tuti valami félreértés. – karba tett kézzel hátat fordított egymásnak a két lány.
- Nem az! – nyílt ki az ajtó és belépett Annabeth Chan Dooval. – Üljetek le, légy szíves és mindent elmagyarázunk. Csak nyugi.
Mindenki leült a tornaterem padlójára, Chan Doo biccentésére az ő csapata is.
- Oké, - fogott bele Annabeth – Van egy kis gond, mind a két csapatott kizárták a versenyből…
- Mi? Hogy lehet ez? – és hasonló kiáltásokkal vágtak közbe. Chan Doonak kellett elkiáltania magát, hogy abba maradjon a zsivaj. Végül mindent elmeséltek, bár egy kissé átalakítva és többé nem szakították őket félbe. Végül Chan Doo vázolta a tervet.
- Nos, mivel mi okoztuk a bajt, így kerestünk is rá megoldást. De rátok is szükség van hozzá. A terv egyszerű, de nem könnyű. Összemixeljük a csapatot a régi kettőből. – és jött a felháborodott zsivaj. Mire a fiúnak újra el kellett kiáltani magát.
- Nincs szükség mindenkire. – szögezte le Annabeth. – Csupán négy lány és négy fiú kell még.
- Csak három lány. – állt fel Emma. – Rám számíthatok. Linda? – nyújtott kezet a barátnőjének.
- Még meg fogom bánni. – de elfogadta és felállt.
Még egy lány és két fiú csatlakozott Chan Doo csapatából és két fiú másikból. Még egy lány kellet, hogy nevezhető legyen a csapat. Annabeth jól tudta, hogy kit kellene még rávenni. Így hát elé állt.
- Már csak te hiányzol, Dakota. – nyújtott neki kezet.
Hideg kék szemeiből most csak úgy sütött a düh. Annabeth kezére meredt, majd Chan Doora nézett, és vissza a lányra, de most az arcára. Végig az arcát nézte, úgy állt fel, de nem fogadta el Annabeth jobbját. Lassan az övéihez sétált, de még elhaladt mellette végig őt nézte.
- Oké! – Annabeth zavartan leengedte a kezét. – Mára ennyi. Köszönöm szépen mindenkinek. Nektek is. – fordult az ülve maradtak felé. – Tudom nehéz összefogni. Ne haragudjatok ránk. Viszlát! – majd visszafordult a csapat tagokhoz. – Chan Dooval kitaláljuk minél gyorsabban a koreográfiát. Összetesszük a két csapatét, azt hiszem. Addig is pihenjetek, mulassatok, mert utána sok dolgunk lesz. Köszönöm, - a fiúra nézett, aki biccentett. - mehetek. – fejezte be.
Chan Doo mellé sétált és végig simított a karján, jelezvén, hogy jó volt. Majd ő is ki akart menni a többiek után a tornateremből, de Annabeth utána szólt.
- Várj! Nem beszéljük most meg a csapat felosztást, meg a táncot, meg… mindent.
- De, öhm persze.

Leültek a tornaterem közepére és végig beszélték, hogy kinek ki legyen a párja.
- Szóval, ott van még Jimmy, az a nagyon magas srác. – mondta Annabeth. – Ő nagyon erős és jól tud emelni, viszont az apróbb mozdulatok nehezen mennek neki, gyakran kihagy. Vagyis…
- Menjen hátra. – vágott bele Chan Doo.
- Igen. A párja pedig legyen…
- Linda. Szerintem. – fejezete be Chan Doo.
- Igen, én is rá gondoltam. Ő elég kecses, hogy elvonja róla figyelmet. Oké, ki maradt még? – nézett le a papírjaira, amik már össze-vissza voltak firkálva, áthúzva, kijavítva. – Dakota. Ő elől lesz, ez egyértelmű. De ki legyen a párja? – Chan Doo szélesen elmosolyodott, mire Annabeth ránézett. – Mi az? – értetlenkedett.
- Á, semmi. – rázta a fejét a fiú.
- Ne csináld már. Valamit elrontottam? Mi az?
- Mondom semmi. Nem örülnél, ha elmondanám. – de a vigyorát még mindig nem tudta lekaparni.
- Mondd már, mert itt hagylak. – hogy nyomatékot adjon a szavainak összepakolta a holmiját és elkezdet felállni. Félúton tartott a mozdulatban, amikor megszólalt Chan Doo.
- Szóval együtt táncolunk te meg én? – Annabeth hirtelen visszaült a földre és minden cucca visszazuhant.
- Én… én… azt hittem. Én… úgy gondoltam… nem tudom… csak úgy jött… át se gondoltam. – hebegte és közben szorosan összeszorította a kezeit, hogy leplezze a remegést. Mindig Chan Doo váltja ki belőle ezt.
- Na, látod, ezért nem akartam elmondani.
- Ha nem akarsz velem, akkor táncolhatsz Dakotával. Nem kényszerítelek. – suttogta, és közben a padlót fixírozta.
- Annabeth… - az álla alá tette a kezét, hogy muszáj, legyen rá néznie. – Nagyon örülnék, ha te lennél a partnerem.
- Ó! – csak ennyit reagált Annabeth. Majd pár pillanatig egymás szemébe néztek, végül Chan Doo megköszörülte a torkát és folytatták a megbeszélést. A nap hátralévő részében a koreográfiát is elkezdték átbeszélni.
Több órát töltöttek még együtt, beszélgettek, nevettek és táncoltak. Annabeth rettentően jól érezte magát.
Mikor már a végére értek, nagyjából meg volt a koreográfia, leírták a kiválasztott számokat, amikre táncolnak, Chan Doo betett egy rock and roll számot.
- Tudsz rockyzni? – kérdezte Annabetht.
- Persze, hogy tudok.
Chan Doo felé nyújtotta a kezét, és magához rántotta. Csináltak pár rock and roll alaplépést szemben egymással, majd maga mellé forgatta Annabetht, és egymás mellett. A lábai között előre húzta a lányt, majd többször megpörgette, és újra pár alaplépés.
- Bízol bennem? – kérdezte Chan Doo.
- Igen. – válaszolta rögtön, magabiztosan Annabeth.
Felkapta és a dereka körül megpörgette, majd feldobta, mintha Annabeth kifelé rúgna, mindkét lába egyenesen volt, a kezei Chan Doo vállain, a földtől pár centire kapta el.
Végül benyitott a takarítónő, pont végszóra, és el kellett menniük.

Mikor kiléptek, látták, hogy már szürkül az ég.
- Hú, régóta bent lehettünk. – szólt Chan Doo, ahogy az égre nézett.
- Nem is ebédeltünk. – nevetett Annabeth.
- Szerezzünk valami kaját a konyháról?
- Nem, nem kell. Nem vagyok éhes. És te? – kérdezett vissza.
- Én se. – Chan Doo körbenézett, majd sóhajtott egyet.
- Jössz be? – kérdezte Annabeth.
- Bocsi, de most mennem kell. Még van egy kis dolgom. A tábortűznél találkozzunk.
- Oké, rendben. – Annabeth még állt egy darabig és figyelte a távolodó fiút. Aki pár lépés után visszanézett és rákacsintott. Visszamosolygott rá, majd elindult a szállása felé, vissza az épületbe.