8. fejezet/ 2. rész

Sziasztok! :)
Itt a következő fejezet. :) Remélem tetszeni fog.
Jó olvasást!
Puszi! :)

8. fejezet/ 2. rész

Az ajtó csapódásra megmozdult valami az egyik ágyon. Egy kócos, sötétbarna üstök bújt ki a takaró alól.
- Annabeth! Hol voltál? – kérdezte ásítva és a szemét törölgetve a lány és kibújt a takaró alól. Egy szál bugyiba és topba aludt.
- Helló Emma! – vigyorodott el Chan Doo és végig mérte.
- Helló Chan Doo! – nézett rá nyugodtan, majd egy pillanat múlva ijedten kapta maga elé a takarót, amint leesett neki, hogy a fiú tényleg ott van. – Mi? Mit keresel itt?
- Jöttem álmodban megerőszakolni. – gúnyolódott. – Ne csináld már, - húzta el Emma elől a takarót. – Láttalak már meztelen.
- Hol van Annabeth?
- Bement a fürdőbe. – Chan Doo körbejárta a szobát. Egy-két kép volt a barátnőikkel kint, más nem. De a legtöbb képen csak Annabeth és Emma volt, általában bohóckodtak.
Egy képen, ami tavaly Halloweenkor készült a dátum szerint, Annabeth szexi boszorkány, Emma pedig macskanő jelmezben feszített. A lányok éppen tököt faragtak és nevettek. Chan Doot is megmosolyogtatta a kép.
- A kedvencem. – hallotta meg Annabeth hangját a háta mögül.
- Aranyos. – megfordult és szembekerült a lánnyal. Aki összefogta a haját és egy kényelmesebb kék rövidnadrágot vett fel egy fekete toppal, de ez is nagyon jól állt neki, Chan Doo szerint.
- Mi? Annabeth vagy a régi kép? – kotyogott bele Emma.
- Emma! – szólt rá Annabeth.
- Mindkettő. – vigyorodott el a fiú. – Bár lehet, hogy Annabethre inkább a szexi és a vadító szavak illenek.
- Inkább hosszabb nadrágot veszek fel. – pirult el a lány.
- Ne, nem kell. – ragadta meg a karját. – Már úgyis mindegy. – az egyik forró kezét végig húzta a combján, Annabeth megremegett az érintésétől. A karja és a combja lúdbőrzeni kezdet, és elhúzódott a fiútól.
Nem akart bele gondolni, hogy mi mindegy. Így inkább leült Emma mellé. A lány csak vigyorgott, a „na, ezek tuti összemelegedtek” vigyorával.
- Hagyd abba! – morogta Annabeth.
- De hát mit? – kérdezte megjátszott értetlenséggel Emma.
- A vigyorgást.
- Oké, - mondta megadóan Emma. – de miért van ő itt? – mutatott a fiúra, aki még mindig a szobában nézelődött.
- Hogy visszaadjam a dzsekijét. – nyújtotta felé Annabeth.
- Ó, tényleg. A dzsekim. Dobd csak le, még úgyis maradok.
- És mégis miért maradsz? – Emma odasétált és becsapta a fiókot, amit éppen kihúzott Chan Doo.
- Hé, pont meg találtam a fehérneműeket. – vágott fancsali képet.
- Ülj le! – mutatott Annabeth mellé az ágyra.
- Igenis, tanító néni. – dünnyögte, majd leült. Emma pedig velük szemben.
- Szóval mi folyik itt? – húzta fel a szemöldökét.
- Hát tudod, éppen megoldást keresünk… - suttogta Annabeth.
- Mégis mire?
- Arra, hogy játékban tudjunk maradni, ugyanis kizártak minket is és titeket is. – fejezete be Chan Doo.
- Micsoda? Kizártak minket? Mégis miért?
- Mert tettünk egy kis éjszakai túrát. – Annabeth mindent elmesélt, csak beszélgetésüket nem.
- És Alexis köpött? – suttogta Emma.
- Igen, azt nem tudom, hogy Fredtől tud e a kirándulásunkról, vagy végig figyelt minket. De valahonnan megtudta. – vette át a szót Chan Doo.
- Okééé, és hogy maradunk játékban? – kérdezte a lány.
- Egyszerű, kibékítjük a két csapatot, és a legjobbakból összeállítunk egy újat. – mondta egyszerűen és gyorsan Chan Doo.
- Ez mind szép és jó, de elég régóta nem kedvelik egymást. Nem lesz könnyű. – sóhajtott Emma. – Talán sikerül, de nincs rá nagy esély.
- Mi is kibékültünk Annabethtel, barátok lettünk. És veled is jóba vagyok. – mutatott Emmára.
- Igen, nem is veled van a gond, hanem a többiekkel. Téged sokan kedvelnek nálunk. Főleg a lányok. Mert kedves vagy és vicces, jól csókolsz és olyan nagy jó veled az…
- Emma! – szóltak rá egyszerre. A lánynak azonnal felpattant a szeme és elszégyellte magát.
- Térj magadhoz. – folytatta Chan Doo. - Nem is tudtam, hogy ilyen hatással voltam rád.
- Muszáj volt zavarba hozni? – vonta kérdőre a fiút.
- Én hoztalak zavarban? Te kalandoztál el. – Emma még vörösebb lett.
- Mindegy. – szólt közbe Annabeth. – Tegyétek túl magatokat rajta. Holnap délelőtt hozd a csapatodat a kettes terembe, ott lenne próbánk. Mi is ott leszünk és megpróbáljuk rávenni őket. Legalább nem úgy megyünk el, hogy meg se próbáltuk.
- Rendben. Jó éjt lányok! – mondta Chan Doo, majd kilépett az ajtón.
Amint becsukódott Emma megszólalt.
- Amikor legutóbb láttalak még azt akartad, hogy békén hagyjon. – csicseregte.
- Jó éjt Emma! – oltotta le a villanyt Annabeth és a fal felé fordult az ágyon.
- Össze fogtok jönni. Te leszel a barátnője, nemcsak egy kaland vagy neki. Rád másképpen néz. – suttogta, Annabeth nem válaszolt. – Akkor hát, ha nem akarsz róla beszélni… Jó éjszakát!

Egész éjszaka csak forgolódott. Nem tudott másra gondolni csak a fiúra. Arra, ahogy nevetett, az arcára, amikor meglátta őt rövidnadrágban és az érintésére. Sokszor érintette meg a combját fiú, de mindig csak tánc közben. De az más volt. Maga Chan Doo is érintette már meg akkor. Most viszont csak úgy, és ő, Annabeth nem szólt rá. Csak hátrább lépett, és azt sem azért, mert nem esett neki jól az érintés. Csakis azért, mert megijedt. Megijedt, méghozzá attól, hogy ilyen borzongatóan jó érzés még sosem fogta el. Az az érintés egyszerre mérhetetlen boldogságot, vágyat okozott neki, de ugyanakkora fájdalmat is.
Miért ilyen nehéz ez? Miért kell neki pont ez a fiú? Ott van James, aki nagyon aranyos, rendes, okos srác. Még azt is kimutatta, hogy még mindig nem közömbös számára. Miért nem szeretheti őt?
Az, amit mesélt az életéről… Azt még hallgatni is borzalmas volt, milyen lehetett megélni? Szánta Chan Doot, még ha tudta is, hogy a fiú nem örülne ennek. Az a kisfiú, az az ártatlan kisfiú akkor veszett el, amikor a bátyja meghalt. De még mindig benne van. Hiszen közel engedte magához őt. Egy éjszaka alatt többet megtudott róla, mint eddig bármikor.
Még most sem bánta, hogy elment vele és nem maradt a fenekén. Már nem érdekelte a verseny. Fontos volt, de nem annyira. Chan Doo megmondta a versenynél vannak fontosabb dolgok. Most számára is lett fontosabb…
De mit is akar ő a fiútól, hiszen kijelentette, hogy nem akarja… nem akarja Annabethet. Csak barátnak. De akkor miért ad ennyi kétértelmű jelet?
A hátára fordult és a plafont bámulta. Magában dalokat kezdett dúdolni, hogy elvonja a figyelmét és talán el is alszik. Talán…

Másnap reggel hulla fáradtan ébredt. Amilyen gyorsan tudott megmosakodott, majd lementek reggelizni. Miután vett magának egy kakaós csigát, elindultak az asztalukhoz Emmával. Alexisék csapata mellett elhaladva pár kárörvendő pillantást és összesúgást kaptak. De a többiek nem igen tudhattak róla.
Chan Dooék asztalával szemben ült le. Szinte azonnal találkozott a pillantása a fiúéval. Aki rögtön elvigyorodott, egy olyan rossz fiús féloldalas mosollyal. Annabeth reflexszerűen visszamosolygott rá, majd lehajtotta a fejét, mert érezte, hogy pirul.
Emma oldalról megbökte.
- Totális elmebaj! Annabeth Smith, aki egy hülye, másodkategóriásnak titulálta Lee Chan Doot, belezúgott, még hozzá fülig. Belezúgott, mint éhes kiscica a tejbe.
- Ne már! Komolyan? – szólt bele a szemben ülő Linda. – Mi lett az elveiddel kislány? – és hátra fordult, hogy a fiúra nézzen.
- Ne bámuld már, ilyen feltűnően. És amúgy is csak barátok vagyunk. Még ha szeretném is, kijelentette, hogy nem akar komoly kapcsolatot. Én pedig nem leszek egyéjszakás. – egykedvűen beleharapott a csigájába.
- Sajnálom. – suttogta Emma és átölelt.
- Ne, légyszi. – bontakozott ki. – Jól vagyok. Túlélem, mások is túlélték.
Innentől kezdve Linda és Emma nem szólaltak meg. Aminek Annabeth örült is meg nem is. Ezt a témát már nem akarta folytatni, de másról beszélhetnének. Az csak jót tenne neki, mert nem érezné magán az állandó aggódó pillantásukat. Tudta, hogy csak tapintatból nem beszélnek tovább róla és Chan Dooról.
Csendben fejezték be a reggelit, majd elindultak a teremhez, a megbeszélt találkozóra.
- Jössz Annabeth? – szólt Emma és felállt.
- Igen. – erőltetett egy mosolyt az arcára.
Mikor felállt és szembefordult a lánnyal, az elmeredt mellette. Követte a pillantását és megfordult. Chan Doo éppen mögé ért.
- Beszélhetnénk? – kérdezte.
- A teremben várlak. –suttogta Emma és megfordult.
- Igen, persze. – próbált mosolyogni. Kisétáltak a menzáról és találomra elindultak az udvaron.
- Jól vagy? – kérdezte a fiú.
- Igen, persze.
- Csak láttam, hogy Emma átölelt, meg, hogy rosszkedvű vagy. Mi a gond? – Annabeth lehajtott fejjel sétált, Chan Doo pedig konokan előre nézett.
- Jól vagyok, csak félek, hogy nem jön össze a csapat. Ennyi, semmi több…
- Értem, én is ezen gondolkoztam az este. – Chan Doo zavartan sóhajtott, majd megszólalt. – Menjünk, biztosan értetlenkednek már.
- Igen, biztosan.
- Mosolyogj egy kicsit, kérlek. – maga felé fordította a lányt és megemelte az állát. – Na, ne legyél ilyen velem. Mosolyogj, a kedvemért. – megadóan elmosolyodott és elindultak a nagy épület felé, hogy megpróbálják meggyőzni a többieket a közös munkáról.