6. fejezet/ 1. rész

Sziasztok! :)
Itt a következő rész. Jó szórakozást hozzá.
Puszi! :)

6. fejezet/ 1. rész

Az első napjukat ebédig pihenéssel töltötték. Végül a gondolkodás Annabetht is álomba merítette. Ebéd előtt pár perccel ébredt. Gyorsan felkeltette Emmát és leszaladtak kajálni.
Beálltak a sor végére, elég későn érkeztek, de nem ők voltak az utolsók. Végül egy-egy adag krumpli pürével és egy-egy szelet rántott hússal leültek a csapattársaik mellé az egyik asztalhoz.
Annabethnek először nem volt kedve enni, de végül sikerült úgy leülnie, hogy háttal legyen Chan Doonak és a csapatának. Így egy idő után belefeledkezett a beszélgetésbe és jóízűen enni kezdet.
Ebéd után Emmával és egy pár lánnyal elmentek felfedezni a sulit. Körbejárták az egész épületet, majd kimentek az udvarra. Tavaly szinte végig szakadt az eső, utána pedig akkora volt kint a sár, hogy nem lehetett a kertben tartózkodni. Bár a legtöbben már voltak itt, de még most is nyújtott meglepetéseket az iskola. Megint voltak változások, festések, átalakítások.
Az udvaron sétálgatás közben szembejött velük a New York-i csapat. A kapitányuk ugyanaz a perszóna maradt, Alexis. Egy olyan lány, akit semmi nem érdekel, csak a győzelem és nem zavarja semmi, bármilyen eszközhöz kell is folyamodnia a céljaiért.
Megállt előttük a sleppjével és lekicsinylően meredt a lányokra.
- Ti még próbálkoztok? Nem kellene már belátni, hogy felseperjük veletek a padlót?
- Ki seper kivel? – lépett előre Annabeth. - Alexis el vagy tévedve már évek óta miénk a kupa. Ahogy most is az lesz.
- Csak el ne bízd magad! Az idők változnak, egyeseket kizárnak szabálytalanság miatt, míg mások… - azzal el akart sétálni Annabeth mellett, de megragadta a karját.
- Most fenyegetsz? – suttogta.
- Én? Dehogy. Sose tennék ilyet. A csapatod fogja tisztára nyalni a cipőinket.
- Álmaidban…
- Mi folyik itt? – lépett oda hozzájuk egy fiú.
- Semmi közöd hozzá. Húzz el! – legyintett felé Alexis, majd felnézett és elnevette magát. – Káprázik a szemem?
- Alexis! – morogta örömtelen hangon Chan Doo.
- De régen láttalak már. És pont itt találkozunk, erre nem számítottam. Semmit se változtál. – túrt bele a fiú hajába. – Még mindig ennivaló vagy…
- Te sem változtál. – levette az arcáról a lány kezét. – Még mindig ribanc vagy.
- Most ti komolyan ismeritek egymást? – kérdezte Annabeth meglepetten.
- Úgy ahogy! – rántotta meg a vállát Chan Doo.
- Eléggé tüzetesen. – válaszolta a lány, de pillantásra se méltatta Annabetht. – Fred nem örült neki, hogy kiléptél. Eléggé rosszkedvű volt és tudod milyen, ha rosszkedvű…
- Túléli. – Chan Doo arcán nem látszott más érzelem, mint gyűlölet, de Alexist nem izgatta.
- Mi van veled? Csak nem Bostonba költöztetek? A nővéred? Túltette már magát a… dolgokon?
- A nővéremről lekophatsz. – válaszolt dühtől fortyogva.
- Oké, oké, nem akartalak megsérteni. Csak nem Annabeth csapatának tagja vagy?
- Nem, nem vagyunk egy csapatban.
- Akkor csak döngeted? – gúnyolódott Alexis. – Lee Chan Doo új fogása Boston nagymenő csaja. Azért valamivel lentebb adtad a mércét, nem gondolod?
- Fogd be! – sziszegte a fogai közt Chan Doo és megragadta a karját. – Ha jót akarsz magadnak, leszállsz róla. Megértetted?
- Engedj el, ez fáj! – nyafogta a lány.
- Csak azt kapod, amit megérdemelsz. Szállj le róla! – elengedte és Alexis hátratántorodott a lökéstől. – Amúgy el tudom képzelni mit tettél azért, hogy ne ess ki Fred kegyeiből. – azzal megfordult, hogy elmenjen, de Alexis utána szólt a kezét masszírozva.
- Azok után, hogy úgy eltűntél. Mit tehettem? Ott hagytál vele egyedül.
- Azok után, ami a nővéremmel történt miattad ne is várj mást. – nézett hátra a válla fölött.
- Te is kellettél hozzá! Nemcsak én! – kiabálta a lány.
- De ha nem jár a szád, akkor megúsztuk volna. Most pedig elmentem. – Chan Doo elindult befelé, de még egyszer utána kiáltott Alexis.
- Örülni fognak, hogy visszatértél. Fred nagyon nagyon boldog lesz. – egy pillanatra megállt, de aztán inkább tovább ment és nem kezdet újabb veszekedést.

Annabeth még állt pár pillanatig, majd utána rohant.
- Chan Doo várj! – kiáltotta. – Várj már meg!
- Mi van? – nézett hátra.
- Köszönöm, hogy megvédtél.
- Nincs mit. De nem kellett volna beleütnöm az orrom. – Annabeth felvette a tempóját és mellette próbált menni. Gyorsan kellett szednie a lábait, hogy lépést tudjon tartani vele.
- Mi volt ez az egész? – kérdezte.
- Magánügy… - morogta Chan Doo.
- Miről beszélt Alexis? Ki az a Fred? Mi történt a nővéreddel? És mit követtél el? – a fiú megállt, Annabeth majdnem túlszaladt.
- Azt mondtam magánügy. Amúgy sem lenne értelme elmondani, mert úgy se értenéd. – azzal újra elindult.
- Próbáld meg! – szólt utána. – Hát, ha felfogom. – tette hozzá gúnyosan.
- Van, ami nem te dolgod Annabeth. Tudom nehéz ezt elfogadni, de ez most nem tartozik rád. Egy ilyen lány, mint te semmit se tud. Még csak elképzelésed sincs semmiről, ami velem történt. A te életedben minden tökéletes, ezt csak az értheti, akinek nem adatott meg az, ami neked.
- Nem igaz, nem minden. – suttogta Annabeth, de fiú már messze járt.

Annabeth felment a szobájába. Emma és egy csomó lány gyűlt össze náluk. Mi más lehetne a témájuk, mint a fiúk? Hát persze, hogy semmi. Csak ne az a fiú lenne állandóan. A lányok megint csak Chan Doo-ról beszéltek, aminek ő nem igazán örült.
Ezért felvette az MP4-ét az asztalról, ledőlt az ágyára. De aztán nem indította be, úgy tett mintha hallgatná, de a beszélgetésre figyelt.
- Olyan cuki volt, amikor megvédett minket. – ábrándozott az egyik lány és átölelt egy párnát.
- Áá! – rázta a fejét Emma. – Nem minket védett meg. Csakis Annabethet. „Ha jót akarsz, magadnak leszállsz róla.” Ezt mondta.
- Áááá, ne már. Miért pont Annabeth kell neki? Hiszen ő nem is viszonozza az érzelmeit.
- Hát, igen. Nem viszonozza… - suttogta Emma. Annabeth megérezte magán a fürkésző tekintetét, nagy vágyat érzett rá, hogy odanézzen, de azzal azonnal elárulná magát.
- De tényleg mi foghatta meg benne ennyire? Pedig nagyon sok lány bármikor összejönne vele, akkor miért ő? – nyafogta Kate.
- Talán pont ezért. Mert nehéz megkapni. Nem tudom. Erre csak ő tudna felelni.
- Annyira édes, én Annabeth helyében nem hagynám veszni.
- De mind tudjuk nem vagy a helyemben. – állt fel az ágyról.
- Te nem zenét hallgatsz? – kérdezte ijedten Kate.
- Csak szakadj le rólam. Megértetted? Ha annyira kell, csábítsd el. Engem nem izgat. – azzal felkapta a táskáját és kirohant a szobából.