6. fejezet/ 2.rész

Sziasztok! :)
Itt a következő. Jó olvasást. :)
Puszi! :)

6. fejezet/ 2.rész

Kirohant az utcára, az iskola elé. Idegesen a hajába túrt, mély levegőket vett, majd körbenézett. Nem ő volt az egyetlen, aki az iskolán kívül keresett menedéket.
Chan Doo a buszmegálló mellett álldogált, egy szál cigivel. Annabeth azonnal megcélozta. Sebes léptekkel sétált felé és kikapta a szájából a csikket.
- Na! – hördült fel a fiú. De Annabeth már el is taposta.
- Dohányzol? – inkább döbbent felkiáltás volt, mint kérdés.
- Már nem, csak visszaeső vagyok. – morogta a fiú. – Ha újat veszek elő elveszed?
- Természetesen. – bólintott a lány.
- Gondolhattam volna. – mormogta magának. – Mit akarsz?
- Semmit. Csak elegem volt a lányok csacsogásából. Jössz vacsorázni? – nézett az órájára Annabeth. 6 lesz öt perc múlva, vacsiidő.
- Nem, bemegyek New Yorkba a következő busszal.
- És mégis minek? – húzta fel a szemöldökét.
- Magánügy. – rántotta meg a vállát Chan Doo.
- Magánügy, magánügy… Benne van a szabályzatban, hogy vacsoraidő után tilos kimenni. – tette keresztbe a karját Annabeth.
- És hol érdekel az engem? – rántotta meg újra a vállát. Beállt a busz és Chan Doo felszállt. Annabeth pedig követte. – Jó estét! Egyet kérek, belváros 10. utca.
A sofőr odaadta a jegyet.
- Jó estét! Egyet, ugyanoda. – vette elő a pénzét Annabeth.
- Mi? – kérdezte Chan Doo megütközve.
- Veled megyek. Nehogy valami butaságot csinálj.
- Dehogy jössz! – ellenkezett a fiú.
- De igen megyek, azt teszek, amit akarok.
- Most adjam a jegyet vagy sem? – kérdezte a sofőr.
- Igen! – mondta Annabeth.
- Ne! – kiáltotta Chan Doo.
- Kérem a jegyem. – nyújtotta a kezét a lány. A sofőr vállat vont és odaadta.

A buszon rajtuk kívül még két ember volt.
- Mire jó ez? – kérdezte Chan Doo mikor leült hátra, Annabeth pedig mellé.
- Vigyázni akarok rád.
- Minek ütöd bele az orrod?
- Hová megyünk? – nézett ki az ablakon.
- Egy nem neked való helyre… - dörmögte.
- Azt majd én eldöntöm. – húzta ki magát Annabeth. – Viccesen nézel ki, amikor mérges vagy. – mosolygott.
- Elég gyakran leszek az miattad. Vigyázz, mert hamar meg fogsz öregedni, ha mindenbe beleütöd az orrod.
- Nem baj, legalább egy vénasszonyt nem akarsz majd meg… tudod. – sütötte le a szemét Annabeth. Túl hangosan mondta, így a közép tájt ülő nénike feléjük fordult. Chan Doo elmosolyodott.
- Jó estét mamus. – intett a néninek. – Horgoljon tovább az való magának, nem két fiatal nemi élete.
- Chan Doo! – bökte oldalba Annabeth. – Elnézést! – mosolygott bűnbánóan a nénire.
Végül a hölgy egy lenéző pillantással is beérte. Amitől Chan Doonak még nagyobb mosoly ült az arcára.
De még Annabeth szája sarkában is ott bujkált egy mosoly.
- Ez nem volt szép. – pirított a fiúra.
- Mit hallgatózik, ő is volt fiatal. Talán még szép is a múlt évszázadban. – és felnevetett. Annabeth is elmosolyodott, közben megrázta a fejét.
- Borzasztó vagy.
Innentől kezdve csendben utaztak. A néni két megállóval előbb szállt le, mint ők. De előtte még odaszólt nekik.
- Egy ilyen okos lány jobbat is választhatna. – miután leszállt mindketten felnevettek.
- Még jó, hogy nem vagyok a barátnőd. – suttogta Annabeth.
- Ja, jó. – motyogta Chan Doo.
- Hiszen neked ott van Dakota. – próbált érdektelenek tűnni, több-kevesebb sikerrel.
- Mi? – vágott értetlen képet a fiú. – Dakota?
- Tudod Dakota Fell. Rémlik?
- Nincs barátnőm. Sosincs barátnőm. – azzal leszállt a buszról.
- Várj, - szólt utána Annabeth, miközben próbálta tartani a lépést a fiúval – hogy-hogy nincs barátnőd. Mármint sose volt?
- Ha a barátnőd úgy értelmezed, mint hosszú kapcsolat, akkor nem még nem volt és nem is… - elharapta a mondat végét. De Annabeth érezte mi lenne az: Nem is lesz.
- Sajnálom. – suttogta.
- Mit? – állt meg a fiú és szembefordult vele az utcán. Ami eléggé kihalt volt és sötét.
- Hát, hogy még nem volt egy lány se, akivel szívesen együtt lettél volna és lennél. – suttogta. Fél hét is elmúlt már, ő pedig egy szál pólóban volt kint és most érezte csak igazán, hogy estefelé hidegebb van.
- Én akartam így. – válaszolt Chan Doo egykedvűen, majd levette a dzsekijét és Annabeth kezébe nyomta. – Vedd fel!
- Köszönöm. – magára kapta és máris jobban érezte magát.
- Itt vagyunk! – mondta Chan Doo. Egy diszkó előtt álltak, egy hosszú sor felé közelítettek.
- Uh! – nyögött fel Annabeth. – Mire bejutunk!
Chan Doo csak ránézett és sokat sejtetően elmosolyodott. Megfogta a kezét és elhúzta a sor mellett.