7. fejezet/ 1. rész

Sziasztok! :)
Itt a friss. Most elég rövid, de csak itt tudtam szétszedni. Bocsi. :)
A másikon nem tudom mikor lesz friss. Előző héten azért nem volt, mert barátnőm szülinapja volt, és a buliját szerveztem. A mostanin még lehet, hogy lesz. De jelen pillanat beteg vagyok, és nem igen van ihletem írni.
Plusz az én sulim is az egyike azoknak, ahol nincs fűtés. Szóval bocsi, de valahogy most nem megy az írás.
Meg amúgy is nagy eséllyel az utolsó, esetleg utolsó előtti fejezet lesz, amit szeretnék jól megírni, és most tudom nem lennék rá képes. Bocsi! BOCSI! BOCSI!!!!
Na, mindegy. Ehhez jó olvasást! :)
Puszi! :)

7. fejezet/ 1. rész

Egészen a biztonsági őrig húzta, aki hitetlenkedve pislogott feléjük.
- Szevasz, hústorony! – csapott az őr tenyerébe Chan Doo nevetve.
- Szeva’, táncos lábú! Nem hittem, hogy még valaha látlak.
- Hát, én se. Ó, majd elfelejtettem. Annabeth Smith, - mutatott a lányra. – Frank Willow. – az őrre.
- Helló! – mosolygott Annabeth.
- Csajod? - biccentett felé mosolyogva.
- Nem, nem, dehogy. – kezdtek el egyszerre ellenkezni.
- Gondolhattam volna, egy ilyen bomba nő rád se néz. – vigyorgott Frank.
- Azért kapósabb vagyok, mint te. – majd komorabban folytatta. – De nem ezért vagyok itt.
- Hanem?
- Beszélnem kell Adammel.
- Nem jó ötlet. Jobb, ha elmész. Fred még mindig zabos a távozásodért.
- Mire ideér, én már messze leszek. Beengedsz?
- Be én, de akkor se tartom jó ötletnek.
- Ne féltsd te engem. – vigyorgott Chan Doo. Majd megköszönte és bement Annabetht maga után húzva.

Bent a szokásos diszkó zene üvöltött. De nem érdekelte a fiút. Meg sem állt a terem másik végéig. Nagy nehezen átverekedték magukat a fiatalok táncoló tömegén. Annabethnek egész melege lett mire odaértek. Egy nagy fekete ajtóhoz értek, Chan Doo bekopogott rajta, nem sokkal utána ki is nyílt.
Egy torzonborz hajú, enyhén illuminált állapotban lévő fickó állt mögötte. Végig mérte Chan Doo, majd mintha csak képzelődne megdörzsölte a szemét. Végül láthatólag nyugtázta a dolgot, hogy nem álmodik és kitárta az ajtót. De Annabeth elé tette a kezét, mikor belépett volna.
- Idegeneknek tilos. – morogta.
- Velem van. – intette le Chan Doo.
Bent egy asztal állt, ami mögött már egy sokkal jobban öltözött férfi ült.
- Chan Doo drága barátom. – állt fel és ölelte meg a fiút. – És a hölgy? – lépett Annabeth elé és kezet csókolt neki.
- Annabeth, Annabeth Smith – suttogta zavarában.
- Nem szabad préda. – szólt cseppet se kedvesen Chan Doo. – És amúgy is sokkal fiatalabb.
- Van feleségem, Chan Doo. – mosolygott a férfi, de már nem volt jó kedvében.
- Igaz, elfelejtettem, hogy te vagy a hűség mintaképe Freddel együtt.
- Azért jöttél ide, hogy nálam is kihúzd a gyufát vagy akarsz valami mást is? – egyre ijesztőbb lett az arca. Most Annabeth az az érzése támadt, hogy nem Fred az, akitől félnie kell Chan Doonak, hanem Adam. Pedig Freddel még nem is találkozott. Vajon rosszabb?
- Visszaszerezted azt, amit az öcsikéd elvett tőlünk?
- Ja, azt. – kinyitotta az asztalát és kivett belőle egy dobozt. Odadobta Chan Doonak, majd rágyújtott egy cigarettára. Egy pillanatra kinyitotta a dobozt, de rögtön le is csukta.
- Plusz a tartozása is benne van. – tette hozzá Adam. – De még semmit se használt az elvonó. Folyton megszökik.
- Drogos? – csúszott ki Annabeth száján a döbbenettől. Mindketten felé néztek, sőt mintha Chan Doo aprót bólintott is volna. – Elnézést! – suttogta.
- El van nézve. – válaszolta Adam. – Más valamit?
- Nem, kösz. Most már megyünk. – kezet rázott a férfival. Majd Annabetht maga előtt tolva kiment a szobából. A lány éppen, hogy el tudott köszönni.

Kint azonban Chan Doo lefagyott. Hirtelen megállt, amit Annabeth nem tudott mire vélni. Egészen a következő percig. Szemben velük állt egy csapat srác és most mind őket nézte. Majd egy átlag magasságú, szőkésbarna hajú, zöld szemű vezetésével feléjük indultak. Csak pár lépésnyire voltak tőlük.
- Egy régi barát visszatért. – mosolyodott el a vezér. – Alexis szólt, hogy itt vagy.
- Én is örülök, hogy látlak. – válaszolta Chan Doo, ő még tettetni se próbálta, hogy igazat beszél. – És most, ha megbocsájtasz Fred… - ki akarta kerülni őket. De Fred elé tette a kezét, elzárva az utat.
- Máris mennél? Még nem is meséltél Bostonról. Szép hely? Onnan való a csajod? – mutatott Annabethre.
- Nem vagyok a barátnője. – húzta fel az orrát mérgesen. – Miért hiszi mindenki, hogy az vagyok?
- Huhú, egy vadmacska. – lépett mellé Fred és végig simított az arcán. Annabeth pedig inkább befogta és nem mondta el a csípős válaszát.
- Ne nyúlj hozzá! – kapta el a kezét Chan Doo.
- Mert ha igen? – megragadta a fiút a pólójánál fogva. - Most mondta, hogy nem a csajod. – sziszegte mérgesen.
- De velem van. És ha hozzányúlsz, betöröm a képed. Megértetted?
- Semmit se változtál. Olyan vagy, mint régen. Egy pattogó kis hülye. – elengedte, hátrább lépett és kitárta a karját. - Még mindig idetartozol. Lásd be! Gyere vissza! Akkor talán megbocsájtok.
- Tévedsz! Nagyon sokat változtam. Sosem mertem volna veled szembeszegülni. Most már bármikor megtenném. Na és, ki az új kiskutyád? Kitöri fel a kocsikat? Van méltó utódom?
- Vagy elfogadod az ajánlatom és visszajössz. Vagy úgy jár a kisbarátnőd, mint a nővéred. Rossz ötlet volt idehozni, nem… - nem tudta végig mondani, mert Chan Doo behúzott neki egyet.
Annabeth sikítva kapta a szája elé a kezét. Fred pont a lábaihoz esett az ütéserejétől. Chan Doot pedig azonnal lefogták. A fiú felállt és vérző orrát törölgetve lépett hozzá.
- Ez nem volt jó ötlet! – elengedte az orrát, és azzal a lendülettel gyomorszájon ütötte a támadóját. Chan Doo összegörnyedt a fájdalomtól, de nem adott ki hangot. Majd Fred előrántott egy kést a zsebéből és a lefogott fiú felé lépet.
- Mi van? Megkéselsz? – magabiztos mosoly terült el az arcán, mintha fordított lenne a helyzet. – Már nem csak lányokat bántasz? Férfi lettél, gratulálok. – gúnyolódott Chan Doo, mire a torkának nyomták a kést.
- Na, most legyél nagyfiú! – vihogott eszelősen.
- Ne bántsd! Kérlek. – sikította Annabeth. Kinyílt az iroda ajtaja és mindenki odanézett.
- Mi folyik itt? – kérdezte mérgesen Adam. – Már megint te Ferd?! Ez nem szép tőled ugye tudod? Azt hiszem legutóbb elég világos voltam, az én diszkómban nincs verekedés, késelés és semmi hasonló. – odasétált az említetthez és gyomorszájon ütötte. Felnyögött a fájdalomtól és elejtette a kését.
- Nem is én kezdtem. – nyögte.
- Az engem nem érdekel. – átkarolta a fiút és összeborzolta a haját. – Chan Doo és Annabeth a vendégeim, és szeretem, ha a vendégeim elégedettek. Remélem most már megértetted. Ha még egyszer verekedésen kaplak, megkeserülöd.
- Még számolunk Chan Doo. – vetette oda.
Azzal Adam betámogatta az irodájába. Annabeth Chan Doohoz szaladt, aki pár pillanatig csak állt és a becsukódott irodaajtót nézte.
- Jól vagy? – kérdezte ijedten.
- Semmi bajom. – válaszolta, majd megfogta a kezét és kihúzta a szórakozóhelyről.